:

Kína megépítette a világ legnagyobb szélturbináját

Kína megépítette a világ legnagyobb szélturbináját

A kínai óriáskonszern, a China Three Gorges vállalat megépítette a világ legnagyobb szélturbináját. A cég állítása szerint az erőmű 146 méter magas, a lapátok átmérője pedig nagyjából 252 méter – írja az Interesting Engineering.

A 16 megwattos monstrum a számítások szerint elegendő energia termelésére képes ahhoz, hogy egymaga ellásson 36 ezer háztartást. A mérnökök szerint a szélerőművel 22 tonna szén elégetését spórolják meg, melynek nyomán 54 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe egy év leforgása alatt.

Az éves teljesítmény meghaladhatja a 66 millió kWh-t.

A CTG és a társvállalkozó Goldwind nem sokkal korábban egy másik óriás erőművet is bemutatott, amelynek teljesítménye 13,6 MW-os volt. Lej Mingsan, a CTG vezetője szerint ráadásul a fejlesztéssel ultrakönnyű lapátokat és extra tartós csapágyakat is sikerült létrehozniuk.

The post Kína megépítette a világ legnagyobb szélturbináját first appeared on 24.hu.