:

Már embereken tesztelik a depresszió elleni chipet

Már embereken tesztelik a depresszió elleni chipet

A depresszió gyógyítására alkalmas chipet tesztel az Inner Cosmos vállalat – írja az Analytic Drifts. A kaliforniai cég érme méretű chipjét már be is ültették, februárban pedig újabb műtétet hajt végre a cég az emberi tesztelések sorában.

A készülék alapvetően két részből áll: egy, a fejbőr alá helyezett chipből, valamint egy külső eszközből. Az implantátumot nagyjából 30 perc alatt be lehet ültetni, ami ezt követően napi 15 percen át küld impulzusokat az agy egyik régiójába, a dorzolaterális prefrontális kéregbe. Ez az agy azon területe, amely olyan folyamatokért felelős, mint az absztrakt érvelés vagy a motoros készségek, teszi hozzá a hvg.

A vállalat először 2022 márciusában kapott engedélyt arra, hogy embereken tesztelje a szerkezetét, így jóval az Elon Musk vezette Neuralink előtt áll a termék tesztelése. Mindazonáltal érdemes megjegyezni, hogy az első kísérlet eredményeiről egyelőre igen keveset lehet csak tudni.

A vállalat igazgatója, Meron Gribetz személyesen is érintett a projektben, ugyanis 10 éves korában ADHD-val, vagyis figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral diagnosztizálták. A szakember lényegében ennek hatására kezdett el az idegtudományokkal foglalkozni.

The post Már embereken tesztelik a depresszió elleni chipet first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés