:

A különadó újabb hatása: sokkal drágább lesz a bankolás

15-20 százalékkal drágulhat a bankolás, a tavaly kivetett különadó hatására minden korábbinál több cég emelhet tarifát.

A felhasználók nagy része tavasztól, egy része pedig már januártól azzal szembesülhet, hogy drágul a számlavezetés a bankjánál, miután a tavaly kivetett különadó miatt minden korábbinál több bank emel a tarifáin, számolt be az RTL Híradó.

Több ebből A különadó újabb hatása: sokkal drágább lesz a bankolás Itt tart a forint a pénteki inflációs adat óta

A bankok kétharmada emel

Az inflációs emelés lehetősége jogszabályban rögzített, és ezzel a bankok kétharmada élni is fog. A Bankmonitor úgy számol, egyelőre nulla és 3500 forint között mozog egy bankszámla havi díja. A következő hetekben 15-20 százalékos drágulást várnak.

2016-tól részfoglalkoztatottaknak és munkanélkülieknek is jár az Európai Unióban egy úgynevezett alapszámla. Ennek díját is emelheti, a minimálbérrel arányosan. 2023-ban több magyar pénzintézet is havi háromezer forintot kér majd érte a Bank360 szerint.

A Bankmonitor ügyvezetője, Sándorfi Balázs szerint az ügyfelek többsége akár évi több tízezer forintot spórolhatna, ha kedvezőbb számlacsomagra váltana.

The post A különadó újabb hatása: sokkal drágább lesz a bankolás appeared first on Forbes.hu.