:

Ez a robot már majdnem jobban mozog, mint egy ember

Ez a robot már majdnem jobban mozog, mint egy ember

Ismét jelentős fejlesztést mutatott be a Boston Dynamics csapata az Atlas névre keresztelt humanoid mozgást imitáló robot kapcsán. A rendkívül precíz mozgású gépezet kifinomult kezeket kapott, melynek hatására képes felkapni és elengedni tárgyakat, sőt meglepő pontosággal el is tudja dobni azokat – írja a TechCrunch.

Az Atlas elsőszámú fejlesztése egy fix és egy mozgó ujjból álló markolat.

A Boston Dynamics szerint ezeket a markolókat nehéz emelési feladatokra tervezték, ezt pedig egy Super Bowl-reklámban már be is mutatták, ahol az Atlas egy hordót emelt a feje fölé. A kutatási cég legújabb videójában egy építkezési területen láthatjuk a mozgásában egy settenkedő emberre hajazó gépet.

Itt azzal a feladattal bízzák meg, hogy a több emeletes állványzat tetejére juttasson fel egy szerszámokkal teli táskát. Ehhez a robot először egy vastagabb lécet kap fel, amellyel hidat képezve éri el az állványzat alapját, majd innen egy pontos ugrással az első szintet. Ezt követően egy meglepő mozdulattal, háttal a felső szinten lévő embernek, felhajította a táskát a második szintre.

Ezt követően már csak annyi lett volna a dolga, hogy lejusson az emelvényről. A kutatási céllal fejlesztett, meg nem vásárolható gépezet azonban ezt is stílusosan oldotta meg: egy 540 fokos szaltó végrehajtása után landolt a földön. A fejlesztők szerint a több tengelyes szaltó aszimmetriát ad a robot mozgásának, ami sokkal komolyabb képességet jelent, mint a korábbi parkour-mozdulatok.

The post Ez a robot már majdnem jobban mozog, mint egy ember first appeared on 24.hu.