:

26 év után lemondott a Netflix vezérigazgatója

A két új társigazgató jól ismeri a korábbi Netflix-vezért, Reed Hastingset, mondhatni, házon belül oldották meg a váltást. Azt ígérik, keményebben lépnek fel azokkal szemben, akik megosztják a jelszavukat.

Huszonhat év után lemondott a Netflix éléről az alapító, Reed Hastings – írja a Bloomberg.

Hastings 1997 óta vezette a streamingcéget, amely igazán a Kártyavár című sorozattal vált népszerűvé. A 2010-es évek közepétől kezdve minden évben dollármilliárdokat költöttek saját fejlesztésű sorozatokra.

Több ebből Évi 140 millió forintos fizetésért keres légiutas-kísérőt a Netflix Netflix, Zoom, Bitcoin – ők volnának a tech ipar valódi nyertesei?

Az irányítást mostantól Ted Sarandos és Greg Peters veszik át. A vállalatot eddig is jellemzően Sarandos képviselte, míg Peters a hirdetésekkel és a termékfejlesztéssel foglalkozott. Hastings azonban az elmúlt években egyre inkább a háttérbe vonult, a vállalat napi feladatait már a társalapítók vitték.

A 2022-es év hajrája jól sikerült a Netflixnek, és szinte minden várakozást felülmúlt: az utolsó negyedévben a Wall Streeten jellemző 4,5 milliós becslés helyett 7,66 millió új felhasználót tudtak szerezni. A 7,85 milliárd dolláros bevételük éppen megfelelt az előrejelzéseknek. Az erős őszi-téli szezon ellenére viszont a 2022-es felhasználószám-bővülés arányában a leglassabbnak számít 2011 óta.

A cég részvényeinek értéke is felére csökkent tavaly, a nézettség azonban továbbra is töretlen. A nemrég megjelent Wednesday a Netfix harmadik legnézettebb sorozata lett, a norvég Troll pedig a legnézettebb nem angol nyelvű film. Az utolsó negyedévben a világ tíz legnézettebb műsorát bemutató Nielsen-listán a műsorok 80 százaléka Netflix-tartalom volt.

Peters elmondta: nem lesz nagy stratégiaváltás, és a céges kultúra sem változik sokat.

De azt ígérik, ebben az évben már keményebben fognak fellépni a jelszómegosztásokkal szemben ellen.

A 62 éves Hastings blogposzttal búcsúzott a vállalat éléről, és egyúttal megnevezte a Netflix új tartalomfejlesztési igazgatóját is.

The post 26 év után lemondott a Netflix vezérigazgatója appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés