:

Végre egy terület, ahol csökkentek az árak

Végre egy terület, ahol csökkentek az árak

Fordulatot hozott a december az albérletpiacon. Csaknem két év után először mérséklődtek a lakbérek: országosan 0,7 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal csökkentek egy hónap alatt. Éves szinten még 20,2, illetve 21,9 százalékos volt a drágulás a KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint.

Az ingatlan.com Forbes.hu-nak is eljuttatott adatai szerint havi összevetésben a legtöbb országrészben csökkentek az bérleti díjak a múlt év utolsó hónapjában. 

Pest vármegyében, Közép-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön 0,1-2,7 százalékkal lettek olcsóbbak a lakbérek. Kivétel volt Dél-Alföld és Nyugat-Magyarország, ahol 0,7, illetve 1,7 százalékos emelkedés következett be. A fővároson belül egyedül III., XI., XXII. kerületi albérletek díja nőtt novemberhez képest, de mérsékelten, mindössze 0,3 százalékkal. Budapest többi részén lejjebb mentek az albérletárak, a legnagyobb mértékű, 2,4 százalékos csökkenést a belső pesti kerületek (V., VI., VII., VIII., IX.) könyvelhettek el egy hónap alatt.

Üzlet Vámosi Ágoston 10 perc olvasás
Februárban tőzsdére lép az okosotthon-startup – kezd beérni a piac?
Pénz Forbes 2 perc olvasás
Végre valami, ami nem drágul (annyira), és hiány sincs belőle
Üzlet Forbes 2 perc olvasás
Nem kell a CSOK a huszonéveseknek

Már tavaly ősszel stagnáltak az árak

„2022 decembere előtt majdnem két éven keresztül havi szinten folyamatosan emelkedtek az átlagos lakbérek.

A mostani csökkenés nem meglepetés, mivel a drágulás üteme fokozatosan lassult a múlt év utolsó hónapjaiban.

Tavaly ősz óta már csak stagnáltak a bérleti díjak, decemberben viszont csökkenésbe fordultak át novemberhez képest. Éves szinten az országos bérleti díjak még több mint 20 százalékos, a budapestiek pedig 21,9 százalékos emelkedést mutattak a múlt év utolsó hónapjában. A változás annak is köszönhető, hogy a bérbeadók egyre inkább figyelembe veszi a bérlők fizetőképességét is, amikor meghirdetik a kiadó lakásokat” – értékelte az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Egyre több a kiadó ház

Az ingatlan.com adataiból az is kiderül, hogy január közepén milyen bérleti díjak jellemezték a kínálati piacot. A közvetítők és a magánszemélyek összesen több mint 12 ezer hirdetésben kerestek bérlőket, bár ez 14 százalékos csökkenést jelent tavaly januárhoz viszonyítva. Érdekesség viszont, hogy a kiadó házak kínálata Pest vármegyében több mint 50 százalékkal, a fővárosban 11 százalékkal nőtt.

Budapesten az átlagos bérleti díj 200 ezer forintot tett ki. Az V. kerület a legdrágább, ahol 350 ezer forint az átlagos havi bérleti díj, utána a II. és az I. kerület jön 285 ezer és 250 ezer forinttal.

A legolcsóbb albérletek a X., XX., XXI. és XXIII. kerületekben találhatóak, ezeket 140-150 ezer forintért adnák bérbe a tulajdonosok.

Forrás: ingatlan.com

A vármegyeszékhelyek mezőnyét holtversenyben Győr, Székesfehérvár, Tatabánya és Veszprém vezeti egyaránt 150 ezres átlagdíjjal. A nagyobb egyetemvárosok közül Debrecenben 140 ezer, Szegeden 129,5 ezer, Pécsen 120 ezer, Miskolcon pedig 95 ezer forintos havi kiadással számolhatnak a bérlők. A legolcsóbban Békéscsabán és Salgótarjánban lehet kivenni lakást, 90-90 ezer forintba kerül egy-egy albérlet átlagosan.

The post Végre egy terület, ahol csökkentek az árak appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés