:

Visszatérhetnek a volt amerikai elnök Facebook-bejegyzései

Donald Trump fiókjait a 2021 eleji capitoliumi ostrom idején függesztette fel a Meta.

Visszatérhet Facebookra és Instagramra Donald Trump, miután a Meta bejelentette, a volt amerikai elnök fiókjainak két évig tartó felfüggesztése a végéhez ért – számolt be róla a BBC.

Nick Clegg, a Meta globális ügyekért felelős elnöke közleményében azt mondta,

a nyilvánosságnak „hallania kell, hogy mit mondanak a politikusai”.

Az egykori amerikai elnököt a 2021-es capitoliumi zavargások után határozatlan időre felfüggesztették a Facebookról és az Instagramról. A Meta azután lépett, hogy Trump „dicsérte a Capitoliumban erőszakos cselekményekben részt vevő embereket” – írták a közleményben. Hozzátették, hogy a felfüggesztés rendkívüli körülmények között hozott rendkívüli döntés volt.

Több ebből Visszatérhet Trump a Facebookra? Bukta a fellebbezési bíróság döntését Trump – a legrosszabb pillanatban

Clegg szerint felülvizsgálták Trump felfüggesztését és arra jutottak, hogy fiókjai már nem jelentenek komoly kockázatot a közbiztonságra nézve. Azonban Trump a korábbi posztjai miatt a jövőben súlyosabb büntetésre számíthat, ha ismételten megsérti a Meta előírásait.

Eddig a saját platformjára posztolt

Trump szerdán válaszul saját közösségi platformján, a Truth Socialon posztolt,

ahol azt állította, hogy a Facebook „milliárdokat veszített”, miután kitiltották őt a felületről.

Trump oldalának jóval kevesebb felhasználója van. A Truth Socialnak megközelítőleg ötmillió regisztrált fiókja lehet, de valószínűleg jóval kevesebb aktív felhasználója van. A Facebookot közel hárommillárdan használhatják.

A BBC azonban arról ír, hogy Trumpnak júniusig kizárólagossági szerződése van a Truth Socialnél, azaz jogilag köteles elsőként posztolni a platformon, hat órával bármely közösségimédia-felület előtt.

A gyakorlatban így, ha a Facebookra vagy a Twitteren posztol, jogi következményekre számíthat. Ha a volt amerikai elnök abbahagyná a posztolást, a Truth Social nehezen tudna fennmaradni. Úgy is dönthet, hogy soha többé nem tér vissza azokra a platformokra, amiket eddig következetesen kritizált. Ez azonban megnehezíteni a dolgát az elnökválasztási kampánya során.

The post Visszatérhetnek a volt amerikai elnök Facebook-bejegyzései appeared first on Forbes.hu.