:

Még mindig nincs vége: újabb gigacégnél jön óriási leépítés

A cég a lépéssel 300 millió dollárt veszíthet.

Közel négyezer alkalmazottjától válik meg az IBM – írja a CNN. A lap értesülései szerint

a globális munkaerő 1,5 százalékát, azaz 3900 pozíciót szüntetnek meg.

A vállalat szerdán jelentette be a leépítéseket. Arra hivatkoztak, hogy a megszüntetett állások a korábban bejelentett kiválással és két üzletág eladásával kapcsolatosak. A lépés az IBM számára mintegy 300 millió dollárba kerül ebben a negyedévben.

Az érintett egységek közé tartozik

a Kyndryl, egy IT-infrastruktúra-szolgáltató üzletág (a Kyndryl novemberben vált ki hivatalosan az IBM-ből);az IBM egészségügyi analitikai üzletágát pedig egy befektetési cég vásárolja fel.

Az IBM szóvivője szerdán a CNN-nek elmondta, hogy a vállalat leépítései kizárólag a két érintett üzletág átszervezéséhez kapcsolódnak, nem a 2022-es teljesítmény vagy a 2023-as várakozások miatt döntöttek így.

A New York-i székhelyű vállalat szerdán vegyes eredményről is beszámolt: a bevételek a vártnál valamivel magasabbak, de az adózott eredmény és a szabad pénzáramlás alacsonyabb a tervezettnél.

Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy míg más technológiai óriások az utóbbi időben lehangoló előrejelzésekről számoltak be, addig ők optimisták maradnak, mivel nincs közvetlen kitettségük a fogyasztói üzletágban.

Az IBM részvényei a bejelentés hatására 2 százalékot estek.

Többezer munkavállalót küldtek el eddig

Az év eleje óta a globális technológiai cégek sorra jelentik be a leépítéseket.

A Google anyavállalata, az Alphabet 12 ezer (a Spotifyhoz hasonlóan ez ugyancsak 6 százalékos leépítés);a Facebook (Meta) 11 ezer;a Microsoft 10 ezer embert küld el;az Amazon pedig több kör után már több mint 18 ezer embernél tart;a Spotify munkaerejének 6 százalékától válik meg.

Borítókép: Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója. Forrás: IBM // Twitter

The post Még mindig nincs vége: újabb gigacégnél jön óriási leépítés appeared first on Forbes.hu.