:

Lekapcsolja VR-metaverzumát a Microsoft

Lekapcsolja VR-metaverzumát a Microsoft

Miközben épp tízezer dolgozóját volt kénytelen elbocsátani a Microsoft, a vállalat azt is bejelentette: március 10-én lekapcsolja a saját metaverzumát – írja a PC Gamer.

Az AltspaceVR nevű platformot 2017-ben vásárolt fel a cég, abban bízva hogy a virtuális valóság népszerű lesz, azonban egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – a Meta próbálkozásai is dollármilliókat nyelnek el. A vállalat közleménye szerint ezentúl inkább a Microsoft Mesh felhőalapú AR/VR felületre koncentrálnak majd, ami viszont inkább munkára alkalmas, mintsem szórakozásra.

A vállalat korábban is átélt már egy ehhez hasonló pénzügyi krízishelyzetet, ám akkor a Microsoft a segítségükre rohant, és felvásárolta a céget. A PC World azt írja, a felszabaduló büdzsét a mesterséges intelligencia fejlesztésére és egyéb fontos üzleti projektekre fordítják majd.

A lekapcsolás előtt pedig úgy tűnik, intenzív eseménysorozat kezdődhet a lekapcsolás előtti hónapban az Altspace-en, így a fejlesztők is arra buzdítanak mindenkit, hogy töltse le az alkalmazást. Emellett felhívták a figyelmet, hogy akinek az AltspaceVR-ben eltöltött idejéből vannak fotói és egyéb emlékei, azt mentsék le.

The post Lekapcsolja VR-metaverzumát a Microsoft first appeared on 24.hu.