:

P.Mobil 50 a Papp László Budapest Sportarénában

P.Mobil 50 a Papp László Budapest Sportarénában

Az „Örökmozgó” 1973. május 1-e óta, immár 50 éve megállíthatatlanul pörög, s teszi azt most is, amikor bekanyarodik az Arénába is. Legyél ott te is 2023. április 29-én a Papp László Budapest Sportarénába, ahol ott lesz a P.Mobil zenekar, s ünnepeljük meg együtt 50 éves fennállásukat. Az este számos meglepetést tartogat, különleges vendégük pedig a Piramis együttes lesz.

A „partvonalon” kívüli csapatok egyikeként számontartott zenekarnak 10 évig nem jelenhetett meg lemeze, szövegeiket nem fogadták el, csak a közönség határtalan szeretete tartotta őket életben. Csináltak ők mindent, hogy zenélhessenek, szakmákat tanultak ki, dolgoztak, de a zenét soha nem hagyták el, játszottak minden nap.

A P.Mobil nem kevesebb, mint maga a magyar könnyűzenei élet egyik meghatározója, a magyar hardrock egyik kiindulópontja és origója egyben. Játszottak benne a legnagyobb nevek, és kevésbé ismert zsenik is. Aki kicsit is ismeri a magyar rockzenét az összefuthatott már velük úton-útfélen. A P.Mobil sosem volt egy átlagos zenekar: írtak szvitet a magyar őstörténetről, ledöntötték a magyar falat, megnyitották a Budapest Sportcsarnokot, elbúcsúztatták a Budai Ifiparkot, turnéztak a Dunán, jótékonykodtak beteg emberekért, természeti katasztrófa áldozataiért és oktatási intézményekért, alapítottak Rockmúzeumot is. Nyolc nagylemezükkel és közel 150 dalukkal – közülük több a mai napig nem jelent még meg –, beírták magukat a magyar rockzene történelemkönyvébe és a magyar emberek generációinak lelkébe, aminél feljebb nem nagyon lehet jutni.

Ezúttal egy különleges és felejthetetlen estén mutatják meg, hogy fél évszázad után is aktívak és nemcsak egy nosztalgiabulira várják a közönséget, hanem egy egészestés életműkoncertre, ősi dalokkal és persze vadonatúj szerzeményekkel egyaránt a műsorban.

A színpadot a Piramis melegíti be, akiket szintén nem kell bemutatni. Ez a párosítás már többször játszott együtt a hőskorban, s teszik ezt napjainkban is.

Egy egyszeri és megismételhetetlen este lesz 2023. április 29-én a Budapest Arénában, amikor a P.Mobil zenekar és közönsége egyszerre repül vissza a múltba, jeleníti meg a jelent, s idézi meg a jövőt. Ötven év hihetetlen története jelenik meg, és még a sok sok zenéléssel teli év, ami vár rájuk és persze a közönségre.

Ünnepeljük együtt őket, hiszen „Örökmozgó lettem, nem állok sohasem”.

Jegyek: https://pmobil-50–arena-2023.broadway.hu/2023-04-29-19-30

 

The post P.Mobil 50 a Papp László Budapest Sportarénában appeared first on BellaCafe.hu.