:

A kamara, a termelők és a kereskedők együtt mondták ki: legyen vége az árstopnak

A Nemzeti Agrágazdasági Kamara tizenkét szervezettel közösen kéri az árstop végét.

Az első élelmiszerárstop egyéves évfordulójának napján tett közzé állásfoglalást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, írja a Portfolio.

A termelőket, kereskedőket, illetve az összes meghatározó szakmai szervezet közös álláspontját képviselő kamara szerint az

ársapkák kivezetése segítené a hazai agrárium, élelmiszeripar versenyképességének megőrzését és stabilizálná a magyar piac élelmiszer-önellátását.

„Ismert, hogy az ársapka nem piaci, hanem szociális intézkedés, ugyanakkor sajnos az elmúlt időszakban a hazai ágazati érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat indult el az élelmiszerkereskedelem terén. Egyrészt több szegmensben az import erősödik a hazai előállítók rovására, másrészt a kereskedők és a hazai beszállítók közt a korábbi években kiépült együttműködés, bizalmi kapcsolat gyengül” – írja az állásfoglalás.

Több ebből A magyarok harmada fizetésről fizetésre él Hatalmas a tolongás a kormány új hitelprogramja körül

A kamara felhívta a figyelmet arra is, hogy a kereskedőknek jelentős veszteséget okozó árstop begyűrűzik az egész ágazatba. Az árstop kivezetésével megszűnne a kedvezőtlen hatásokat kiváltó piactorzító folyamat.

Az állásfoglalást az Agrárgazdasági Kamara 12 másik szervezettel, szövetséggel és tanáccsal adta ki, köztük megtalálható az Országos Kereskedelmi Szövetség, valamint a CBA-t, a Reált és a Ronit is magában foglaló Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség is.

The post A kamara, a termelők és a kereskedők együtt mondták ki: legyen vége az árstopnak appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés