:

Itt a gép, ami magától tisztítja a napelemeket

Itt a gép, ami magától tisztítja a napelemeket

Hatalmas ugráson ment át az elmúlt években a napenergia, melynek köszönhetően tavaly először fordult elő, hogy a szélenergiával együttesen már több áramot termelt az Európai Unió megújuló energia révén, mint a fosszilis gáz által. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy a háztartások is rákapcsoltak a panelek beszerzésére, amelyek élettartama azonban jelentősen csökkenhet, ha elhanyagoljuk azokat.

Erre találhatott most megoldást a BladeRanger izraeli vállalat, amelynek új eszköze automatizált megoldást jelent a panelek tisztítására – írja az Interesting Engineering. A bármiféle emberi beavatkozás nélkül működő eszköz a tisztítás által akár öt százalékkal is növelheti a panelek hatékonyságát.

A Pleco elnevezésű eszköz mindössze 20 kilót nyom, így könnyedén is, sőt akár bizonyos drónokkal is fel lehet helyezni. 

A panelek energiahatékonysága folyamatosan nő a fejlesztések hatására, azonban a rendszeres tisztítás is meglepően fontos. A portál szerint ugyanis akár 30 százalékos növekedést is láthatunk majd megtermelt energia terén, ami jobb megtérülést is biztosít. Bár számos tisztítómegoldás van már a piacon, nagy előnye a Blade Ranger eszközének, hogy a takarítórobot vízmentes, így akár olyan területeken is bevethető lesz, ahol vízhiány van.

The post Itt a gép, ami magától tisztítja a napelemeket first appeared on 24.hu.