:

Ebben a városban halnak meg a legtöbben a hőség miatt

Ebben a városban halnak meg a legtöbben a hőség miatt

Mint azt már régóta hangoztatják a kutatók, jelentősen több fa ültetésére lenne szükség a nagyvárosokban. A hőmérséklet csökkentésével ugyanis a nyári hőhullámok okozta halálesetek számát is jelentősen mérsékelni lehetne – derül ki a barcelonai egészségtudományi intézet friss kutatásból.

E szerint amennyiben 30 százalékra emelnék a fával beültetett területek arányát, átlagosan 0,4 Celsius-fokkal lehetne csökkenteni a hőmérsékletet a legforróbb nyári hónapokban. A nagyvárosok, így a Budapesten tapasztalható nyári forrósághoz is jelentősen hozzájárul a beton, illetve aszfalt – ez ugyanis városi környezetben hőszigetekként funkcionál. A városokban élők emiatt nyáron akár több mint két Celsius-fokkal is többet érezhetnek, mint a vidéken élők.

Ami a hőség okozta halálozást illeti, a dél- és kelet-európai városok sokkal veszélyesebbek, mint az északi társaik.

Ezeken a területeken jellemzően magasabb a hőmérséklet és általában alacsonyabb is a városokban található fás-erdős területek aránya – így több az alapvetően elkerülhető halálesetek száma is. A legtöbb hőség miatti korai halálesetet a romániai Kolozsváron regisztrálták, ahol 100 ezer lakosra vetítve 32 halálos áldozatot jegyeztek fel. A 320 ezer lakosú városban mindössze 7 százalék a fás területek aránya – írja az Euronews.

A lista utolsó helyen Lisszabon áll, ahol mindössze 3,6 százalékát teszi ki a városnak a fásítás, míg a spektrum másik végén Norvégia fővárosa, Oslo áll, ahol a területek 34 százalékát fás területek fedik.

The post Ebben a városban halnak meg a legtöbben a hőség miatt first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés