:

Hatalmasat bakizott a Netflix

Hatalmasat bakizott a Netflix

Ahogy arról mára régóta hallani lehet, a Netflix néhány hónapon belül megszünteti a nem egy háztartásban élők közötti jelszómegosztást. Hogy erre pontosan mikor kerül sor, egyelőre nem tudni, a USA Today szerint azonban még az idei első negyedévben, március végéig sor fog kerülni.

A streamingóriás a napokban közzé is tett egy rövid tájékoztatót, amelyben jelezte, a felhasználó IP-címe, az eszközazonosítói, valamint a fióktevékenysége alapján határozza majd meg a fiók elsődleges helyét. Azok az eszközök pedig, amelyek nem tartoznak bele ebbe a mintába, blokkolásra kerülhetnek. Ha utazás során fogyasztanánk streamelt tartalmat, vagy huzamosabb időt töltünk távol az otthonunktól, ideiglenes azonosítót kell kérnünk majd a szolgáltatótól. Az azonban továbbra sem világos, hány ilyen kódot lehet majd kiváltani havonta.

A Netflix ugyanakkor jelezte a tájékoztatóban, hogy régiónként eltérhetnek a szabályozások.

Lesznek bizonyos országok, ahol a cég lehetővé teszi majd a felhasználóknak, hogy néhány plusz dollárért cserébe plusz felhasználókat adjanak hozzá, a háztartáson kívül is. Azonban olyan régió is akad majd, ahol vélhetően nem lesz ilyen lehetőség, csupán az új csomagra történő előfizetés.

Éppen ezért rendkívül megtévesztő volt, hogy a napokban a Netflix a Dél-Amerikában tesztelt jelszómegosztás visszaszorítására vonatkozó irányelveit osztotta meg több régió felületén is – írja a Guardian. A jelenleg Chilében, Peruban és Costa Ricában tesztelt korlátozások értelmében havi 3 dollárért lehet plusz felhasználókat hozzáadni a profilhoz.

A fizetős megosztásról szóló tájékoztatót azonban az egyesült államokbeli felhasználók számára fenntartott support oldalon is megosztották, miközben az USA-ban várhatóan csak egy teljesen új csomag vásárlására lesz majd lehetőség. A 230 millió globális felhasználóval rendelkező óriáscég közölte, a jelszómegosztás miatt számítanak arra, hogy többen visszamondják a csomagjukat, azonban hosszútávon bevételnövekedést várnak a lépéstől.

The post Hatalmasat bakizott a Netflix first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés