:
Breaking News

Árstop: a kormány és a kereskedők ezt nagyon másképp látják

A kormány trükköző boltokról és mesterséges hiánygerjesztésről beszél. Az érintettek viszont arról, hogy az élelmiszerárstop piacot torzít, ezért most már ki kéne vezetni.

Múlt héten árstoprazziát tartottak, a fogyasztóvédelmi ellenőrzés eredményeit, tanulságait Szentkirályi Alexandra kormányszívivó egy pénteki sajtótájékoztatón ismertette Budapesten.

Mennyi az annyi?

A fogyasztóvédelmi ellenőrzés 468 boltra terjedt ki, és csupán 99 üzletben nem találtak jogsértést, azaz az esetek alig több mint 21 százalékában – számol be az MTI tudósítása.

Több ebből Újabb fejlemény Dunaferr-ügyben: velük tárgyalhat a kormány Őrület, ami a Facebookkal történik, Zuckerbergnek rég volt ennyire jó napja

Szentkirályi hozzátette, hogy árstopos jogsértés esetén akár 3 millió forintig terjedhet a bírság, ismételt jogsértésnél minimum az előző összeg kétszeresét kell kifizetni.

Ezek alapján a múlt heti ellenőrzések több száz millió forintos bírsággal zárulhatnak összesen.

Az árstopszabályokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések a későbbiekben is folytatódnak.

Szerintük trükköznek és hiányt gerjesztenek

A tudósítás szerint Szentkirályi azt is elmondta, az alapvető élelmiszerek áraira vonatkozó előírásokban „nincs bocsánat,” azért vannak a szabályok, hogy senkinek „ne üres kosárral kelljen hazamennie”. Mint mondta,

„elfogadhatatlan és megengedhetetlen”, hogy „trükköző vállalkozások” nem tartják be a szabályokat, és emiatt olcsón kapható, alapvető élelmiszerek hiányoznak a boltok polcairól.

Ami azt illeti, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a múlt heti Mandiner-interjújában hasonlóan fogalmazott. Legalábbis úgy, hogy szerinte szó sincs hiányról, a boltok nagy részében szimplán raktárban marad az áru, semmint polcra kerülne, szerinte mesterséges hiánygerjesztés folyik.

A túloldalnak elege lett belőle

Ehhez képest a Nemzeti Agrágazdasági Kamara már tizenkét szervezet nevében, köztük az Országos Kereskedelmi Szövetség, sőt a CBA-t, a Reált és a Ronit is magában foglaló Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség képviseletében is kérte e heti állásfoglalásában, hogy legyen vége az árstopnak. Okként felhozták azt is, hogy

az árstop hosszú távon áruhiányt generál, kivezetésével pedig megszűnne a kedvezőtlen hatásokat kiváltó piactorzító folyamat.

Jelen állás szerint az élelmiszerárstop április 30-ig van érvényben.

The post Árstop: a kormány és a kereskedők ezt nagyon másképp látják appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés