:

Ott folytatja a forint, ahol tegnap abbahagyta, így hamar 400-as euró lesz a vége

Ott folytatja a forint, ahol tegnap abbahagyta, így hamar 400-as euró lesz a vége

Még a manapság látható volatilitás mellett sem gyakori az, amit hétfőn láttunk, hiszen a forint majdnem két százalékkal gyengült az euróval szemben. A pénteki fordulattal együtt pedig egy teljes kereskedési nap alatt már több mint tíz egységgel került feljebb a jegyzés. Innen a magyar deviza erősödni próbál kedd reggel, kérdés, meddig tart majd ki a jó hangulat.

Hirdetés

Cimkék

Keresés