Kremmer Saroltáról és Andor Júliáról nehéz elhinni, hogy mindössze két éve ismerik egymást – ráadásul az Instagramról. „Nagyon sokáig nézegettem Juli kötős oldalát, és arra gondoltam, miért nem vesz már fonalat tőlem ez a csaj – meséli Sári, és felnevet. – Aztán egyszer csak vett. Nem sokkal később írt nekem egy e-mailt, hogy szívesen csinálna egy olyan kötősmagazint Magyarországon, amilyenek külföldön is vannak. Aztán a magazin helyett végül beszállt mellém az üzletbe.”

Akkor már Julit is régóta foglalkoztatta, hogyan tudna jó minőségű, fenntartható fonalat beszerezni úgy, hogy az ne a világ túloldaláról jöjjön. „Sok nyugati kötős bloggert követtem, és beleszerettem a helyi gyapjúkba, de nem értettem, miért kell mondjuk Dél-Amerikából idehozatni a gyapjút, amikor birkák mindenhol vannak. Utánajártam, hogy itthon hol van ilyen, és ekkor jött a feketeleves: tulajdonképpen sehol sincs.”

A Kis Kos mögött álló duóval Juliék házában beszélgetünk. Mindössze néhány kartondoboz utal rá, hogy innen működtetik az online boltot, arra viszont, hogy mindketten megszállottan szeretnek kötni, már több minden. Erről árulkodnak az itt-ott heverő kötött kesztyűk és fonalgombolyagok, a fonal festésére szolgáló fazekak a kertben, de az is, hogy az interjú alatt szinte egyetlen pillanatra nem állnak le a kötőtűk: Juli zoknin, Sári babamellényen dolgozik.

A Kis Kos Műhelyt Sári három éve alapította, még egyedül. Kötni gyerekkorában tanult meg a nagymamájától. Igazán akkor kapott rá újra, amikor a szociológia-BA-hoz Angliába ment továbbtanulni. „Ott a kötésnek jóval komolyabb hagyománya van. Nem szűnt meg a feldolgozóipar sem, mint Magyarországon. Nagyon jó minőségű alapanyagokból kötnek, meg tudsz venni modern magazinokat és könyveket, nem csak olyat, amiben a nagyszüleink korának mintái vannak.” Hazatérve annyira hiányzott neki az angliai felhozatal, hogy arra jutott, boltot nyit.

A kezdőtőkéhez megpályázott egy fiatal vállalkozókat pályára állító EU-s programot, az itt elnyert ötmillió forintból indította be a projektet 2020 februárjában. Üzleti tervét arra húzta fel, hogy a fonalbolt mellett tanfolyamokat is tart majd, ennek azonban keresztbe tett, hogy az indulás után egy hónappal beütött a covidjárvány. „A pályázat miatt meg volt adva egy fix időpont, amikor el kellett kezdeni a projektet. Ha választhattam volna, biztos, hogy nem kezdem el akkor, de muszáj volt” – mondja. Majd Juli veszi át a szót: „Végül is nem jött ki rosszul a lépés. Ebben az időszakban sokan keresték maguknak az otthoni elfoglaltságokat, és belevetették magukat valami újba, ki a kenyérsütésbe, ki a kötésbe.”

Különleges vérvonalú nyáj
A boltban csak fenntartható fonalmárkákat árulnak, 2021-ben Juli csatlakozása után pedig belevágtak a fonalkészítésbe is. Ennek három lépése van a birkák nyírása után, magyarázzák: a gyapjú mosása, fésülése vagy kártolása, végül a fonás. A második két lépés itthon még megoldható lenne, de a mosás nem, az utolsó gyapjúmosó üzem nagyjából két évtizede zárt be Magyarországon. „Ördögi kör: a juhászok nem foglalkoznak a gyapjúval, nem érdekli őket, mi lesz vele a nyírás után, mert nincsen rá igény – mondja Juli. – De ha valaki mégiscsak kezdene valamit a gyapjúval, nem tud, mert nincs üzem.” Legközelebb Csehországban találtak olyan üzemet, ami mindhárom lépést képes elvégezni – nem tartották volna fenntarthatónak, ha három különböző helyszínre kell küldözgetniük a gyapjút.

Eleinte az sem volt egyértelmű, hogy honnan tudnak olyan jó minőségű gyapjút beszerezni, ami kellőképpen tiszta ahhoz, hogy elvihessék a cseh üzembe. Több próbálkozás után találtak rá az akkori Gödöllői Egyetem (azóta Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) karcagi telephelyére. „Nagyon különleges vérvonalú nyájuk van, ilyen magyar merinó ezenkívül csak egy helyen van az országban, a világban pedig sehol máshol.” Az első évben több mint háromszáz kiló gyapjút dolgoztattak fel a cseh üzemben, a fonoda visszajelzései után pedig tavaly már maguk szelektálták a barátaikkal, kézzel, két teljes napon át – Sári kisfia mindössze néhány hetes volt a nyíráskor –, ezután vitték tovább Csehországba.

Hiába a gondos válogatás, tavaly a csehek már jelezték, hogy nagyon nehéz megtisztítani, rendszeresen elakadnak a gépek, így új gyapjúforrást kell keresniük. A saját fonalról viszont a Kis Kos továbbra sem mond le, egyik ötletük most az, hogy átállnak az alpakagyapjúra. Itthon viszonylag sok helyen tartanak alpakát hobbiállatnak vagy állatsimogatóban, sokkal tisztábbak, mint a birkák, és a nyírásuk is tudatosabban zajlik. Hátrányuk viszont, hogy rendszerint csak egy-két példány van belőlük mindenhol, így a logisztikát nem lesz könnyű megoldani.
2023-ban szeretnék folytatni a növényi festett fonalak készítését, illetve beindítani a régóta tervezgetett tanfolyamokat – az alapításkor Sári üzleti tervének ez volt az egyik fő pillére. A „tanterv” már készen is áll, a céljuk az, hogy bárki megtanulhasson tőlük kötni, az alapoktól egészen odáig, hogy például megtervezze és megkösse a pulóverét. Nemrég a tanfolyamok nélkül is átlépték a nullszaldót. Tavaly körülbelül tízmillió forintos árbevételük volt, és ez volt az első év, hogy sikerült kiegyensúlyozniuk a szezonalitást is (ősszel és télen értelemszerűen megnő a kereslet a fonalak iránt).

A Kis Kos nem csak a nevében műhely, Sári és Juli a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektet. A tágabb közösség ma néhány száz fő, a kéthetente tartott közös kötésekre körülbelül harmincan járnak rendszeresen. „Angliában nemcsak az ötvenes, hatvanas nők kötnek, hanem a fiatalok, sőt a férfiak is – mondja Sári. – Ez is hiányzott, amikor hazajöttem: hogy legyen körülöttem egy közösség, ahol hozzám hasonló fiatal felnőttek csinálják ugyanazt, amit én.”

The post Talán átállunk alpakaszőrre appeared first on Forbes.hu.