Írta: Kristin Stoller / Fordította: Zsadon Béla

A huszonkét éves Garrett Lordnak sikerült a már-már lehetetlen: a Stanford- vagy MIT-féle elit egye­temek és gazdag szülőktől örökölt kapcsolatok előnyei nélkül, pusztán hideghívásokkal (vagyis hidegmailekkel) összehozott egy nyári gyakorlatot a Szilícium-völgy akkor legmenőbb adatbányász startupjánál, a Palantirnál.

Egy informatikushallgatónak a felső-tó-parti Houghton városka műegyeteméről – a Michigan Technological Universityről – egy állás ennél a CIA-hátterű cégnél belépőjegy lenne a nagypályára. Oda, ahol remek melók várnak kockatőkén hizlalt szoftverunikornisoknál mesés fizetésekkel és részvényjuttatásokkal.
A 185 centi magas középnyugati gyakornok 2012 májusában kezdett a Palantir washingtoni irodájában, és hamarosan komolyan elbizonytalanodott. Rajta kívül tizenöt gyakornok volt még, és mind mintha egy másik univerzum szülötte lett volna. Mindegyik neves egyetemre járt, és folyvást high-end kutatási projektjeikről diskuráltak, máskor meg európai vakációjukkal hencegtek. Lord csak egyszer járt külföldön, még kiskamaszkorában átugrottak Kanadába megnézni egy hokitornát.

„Amikor felhívtam apámat, azt mondta: »Lehet, hogy nem vagy okosabb náluk, de azt tudom, hogy nem szalasztod el ezt a lehetőséget, és keményebben fogsz dolgozni, mint ők«” – idézi fel a most harminchárom éves Lord. Nem adta fel, hanem elhatározta, hogy mindent belead, és bebizonyítja, hogy lépést tud tartani „ezekkel a kölykökkel”.
Bebizonyította. Megnyerte a vállalat éves ötletbörzéjét, és fölkeltette vele a Palantir-főnökök érdeklődését. Lord szerint megrázta őket, hogy valaki egy alig ismert tanintézményből ennyire okos és tehetséges lehet. Jutalékot ígértek neki, ha hoz hasonlóan tehetséges diákokat a Michigan Techről – ötezer dollárt minden felvett informatikusért.

Lord fejében kigyúlt a lámpafény: mi lenne, ha csinálna egy szoftvert, ami összekötné a tehetségekre vágyó vállalatokat a Michigan Techhez hasonló alsó kategóriás tanintézetek sok ezer hallgatójával? „Mindenhol vannak tehetséges diákok – mondja Lord. – És nem kéne, hogy egy végzős karrierlehetőségeit az irányítószáma határozza meg. Mi a Michigan Technél nem is látszódtunk.”
Így hát amikor ősszel visszatért a campusra, összeállt két informatikus barátjával, Ben Christensennel és Scott Ringwelskivel, és munkához láttak. A három BA-s egyetemista szeme előtt egy jól kezelhető, mobilbarát platform lebegett, ami virtuális kapcsolatot teremt diákok, egyetemek és munkaadók között. Két év múlva, 2014-ben előálltak a Handshake-kel, 2017-ben pedig már ott virítottak az amerikai Forbes 30/30-as listáján.

Ma majdnem tizenkétmillió diák használja a platformot 1400 főiskoláról és egyetemről, az USA minden tájáról. 750 ezer cég álláshirdetései között keresgélnek, üzeneteket váltanak fejvadászokkal és öregdiákokkal, virtuális állásbörzékre járnak, és videós interjúkat adnak. A diákok nem fizetnek ezért egy fillért sem, tanintézményeiknek viszont átlag évi nyolcezer dollárba kerül a szolgáltatás. A prémium verziót használó 1100 cég tizenötezer és néhány millió dollár között csenget évente. Ezért állásajánlatokat küldhetnek, a jelöltek targetálásában szempont lehet az aktuális lakóhely, a nem, a kisebbségi (alulreprezentáltsági) státusz, a főtantárgy, a tanulmányi átlag, a speciális gyakorlat (például JavaScript- vagy Python-rutin) vagy a tanintézmény típusa – megcélozhatják például a HCBU-kat (a „történelmileg fekete főiskolákat és egyetemeket”). A munkaadók ezekkel az adatelemekkel – a rassz és a nem kivételével – konkrét jelölteket is kereshetnek.

A Handshake növekedését felpörgette a munkaerőpiac szűkössége, és az, hogy a járványban megnőtt az online toborzás és a távmunka szerepe. A „kezet fogó” – „handshake-elő” (a campusokon ige lett a cégnévből) – diákok száma bő hatszáz százalékkal nőtt 2017 óta, akkor 1,6 millióan voltak. A 2022-es árbevétel Lord szerint eléri 120 millió dollárt – tavaly 75 millió, öt éve hárommillió dollár volt. A ma még nem nyereséges Handshake januárban kétszázmillió dollárt vont be olyan befektetőktől, mint a Lightspeed, a Kleiner Perkins és a Coatue Management. Ezzel a befektetési körrel az összfinanszírozás 430 millió dollár fölé emelkedett, és 3,5 milliárdra növelte a cég piaci értékét. Az amerikai Forbes becslése szerint Lord és alapítótársai még legalább tizenöt százalékot birtokolnak a cégből, ez a pakett a tech piac múlt téli csúcsán 525 millió dollárt érhetett.

Csak az a bökkenő, hogy az egyetemek és álláskereső szájtok többségéhez hasonlóan a Handshake-nek fogalma sincs róla, hogy tulajdonképpen hány diákot juttatott álláshoz. A diák-toborzó kapcsolat létrejötte után ugyanis mindig a platformon kívül halad tovább a folyamat. Többnyire se a diákok, se a munkáltatók nem jelzik vissza a Handshake-nek, hogy kaptak-e állást, vagy tettek-e állás­ajánlatot. Lord legfeljebb annyit tud mondani: „Az egyetemek hűségesek a platformhoz, eddig kevesebb mint egy százalékuk hagyta el, hiszen használatával több diákot és több munkáltatót befolyásolhatnak, nagyobb hatásfokkal.”

A Handshake-nek ugyanakkor az álláskeresés olyan óriásaival kell megvívnia, mint a LinkedIn, az Indeed vagy a ZipRecruiter. És ez csak az álláskeresői oldal. Más szoftveres startupok, például a San Franciscó-i Symplicity a tanintézmények karrierközpontjaira céloznak. Lord úgy véli, kellően körülbástyázta őt az a tény, hogy a felek összekötésének olcsóbb, intuitívabb módszerével tudott előállni. Lehet, hogy igaza van. De azért nem árt megjegyezni, hogy a LinkedIn anyavállalata, a Microsoft – ma 1,8 billió dolláros piaci értékével – könnyedén bezsebelhetné a Hand­shake-et, bástyástul, mindenestül.

A legnehezebb feladatot a gazdaság gyengülése adja, különösen a technológiai munkaerőpiacé. Elon Musk most vágott ki több ezer szakembert a Twittertől. Olyan csúcskategóriás munkáltatók is leépítenek, mint a Meta, az Amazon és a Cisco, vagy – mint a Google-anya Alphabet – mérsékelik a felvételt.

Lord azt mondja, nem aggódik. Fönntartja, hogy a munkaadóknak továbbra is szükségük van tehetséges, ugyanakkor olcsóbb, de műszakilag képzettebb fiatalokra. Ráadásul a Handshake nem szorítkozik egyetlen iparágra. Botladozik a big tech? Mit szólnál egy szénhidrogénipari karrierhez? „A covid miatti első visszavonulásnál a cégek megijedtek ugyan, de azt láttuk, hogy azért itthon még mindig hatalmas kereslet volt tehetséges műszakiakra, és szerintem ez mostanra kellő védelmet hozott össze nekünk.” Lord gyorsan hozzáteszi, hogy a Handshake-nek még mindig legalább kétszázmillió dollár tőkéje van a bankban, és az segíthet átvészelni egy recessziót.

Lord a michigani Bloomfield Hillsen nőtt fel, ideje nagy részében terjedelmes családjával, azon belül is nővérével és nyolc unokatestvérével bandázott. Apja az építőiparban dolgozott, a mama adminisztrátor volt. Bár jól síelt, és más sportágakban is jól teljesített, a számítógép-mániás Lord önjelölt „nerd” volt. Kamaszkorában arról ábrándozott, hogy komputerjavító műhelye lesz, vagy IT-főnök lesz egy cégnél, mint bácsikájának nagymenő barátja.

A kezdőcsapat:
Ben Christensen, Scott Ringwelski és Garrett Lord alapítók 2014-ben, havi 700 dollárért bérelt házukban, egyben a Handshake első központjában.

Mivel elvárták tőle, hogy maga finanszírozza tanulmányait, érettségi után két évig otthon maradt. Egyrészt az oaklandi community college-ban – „népfőiskolán” – járt tanfolyamokra, másrészt komputerjavítással keresett pénzt, illetve környékbeli háziasszonyokat oktatott az iMovie videószerkesztő használatára. 2010-ben a Michigan Tech hallgatója lett, és hamarosan összebarátkozott – régi számítógép-alkatrészek bányászása közben – egy felsőbb évessel. Új barátját annyira lenyűgözték Lord technikai húzásai, hogy segített neki megszerezni egy számtech ösztöndíjat arra a nyárra az új-mexikói Los Alamos National Laboratoryba.
Ezzel a jóponttal az önéletrajzában és persze bulldogkitartásával jutott el 2012-ben a Palantirhoz, ahol aztán jött a sorsdöntő megvilágosodás. „Nekem nem voltak megfelelő kapcsolataim – mondja. – Egy karrier összehozása nagyrészt azon múlik, kiket ismersz, meg hogy téged kik ismernek, és hogy mi a családod társadalmi-gazdasági státusza.”

A Handshake-et könnyű volt felépíteni, de kezdetben nem volt könnyű eladni. Lord visszautasította a Palantir állásajánlatát, és megszakította tanulmányait – pedig csak pár kredit hiányzott a végzéshez –, hogy épülő vállalatával foglalkozzon. A három alapító 2013-ban hat hónapot töltött egy Ford Focusban, iskoláról iskolára jártak könyörögni, próbálnák ki a szoftverüket. Közben McDonald’s-parkolókban táboroztak, és egyetemi uszodákban tisztálkodtak. „Princetonban majdnem letartóztattak minket a rendészek – emlékszik vissza Lord. – Hála istennek, a biztonsági őr félrenézett, amikor bementünk a karrierközpontba, hogy eladjuk nekik a szoftvert.” Végül öt michigani és indianai intézményt (Aquinas College, Eastern Michigan University, Hillsdale College, Valparaiso University, Wabash College) sikerült szerződésre és egy kis évdíj megfizetésére rábírniuk.

A munkáltatókkal könnyebb dolguk volt, különösen, hogy nekik kezdetben ingyen adták a szoftvert. Arra játszottak, hogy így viszonylag könnyű lesz a prémium verzióra rávenni őket. A Handshake első kipróbálói között ott volt a Procter & Gamble, az IBM, a Box és a Mastercard is.

2017-re az alapítók harmincmillió dollárt tudtak bevonni különböző befektetőktől, és áthelyezték tevékenységüket egy hét hálószobás házba a kaliforniai Palo Altóban. A nagyjából húszfős állomány itt lakott, és éjt nappallá téve dolgozott a fejlesztésen. A Handshake abban az évben hárommillió dollár árbevételről számolt be.

Ezután az értékesítés gyorsan skálázódott fölfele, a már meglevő ügyfelek egyre növelték költéseiket. Jonathan Stull operatív igazgató szerint a fizető vállalatok nagyjából harminc százaléka évről évre a szoftver újabb és újabb szolgáltatásaira köt szerződést. A szövetségi járványügyi központok például hajlandók voltak külön fizetni azért, hogy ne csak HR-es alkalmazottaik használhassák a platformot toborzásra. És jöttek az egyetemek is. A miami egyetem 2015-ben cserélte le a konkurens Symplicityt a Handshake-re, ezzel évi harmincezer dolláros költsége kétharmadával, nagyjából tízezer dollárra csökkent.

„A Symplicity nehézkes rendszer volt, a diákok nem kedvelték. Idegesítően nehéznek találták a kezelését – mondja a miami karrierközpont igazgatója, Christian Garcia. – A Handshake-et a diákok szempontjait figyelembe véve alkották meg, nem volt cél, hogy nekünk, a színfalak mögött működő menedzsereknek jaj, de kényelmes legyen.”
Joe Testani, a rochesteri egyetem munkatársa tagja volt a Handshake-konkurens GrandLeaders (az ohiói céget korábban CSO Researchnek hívták) tanácsadó testületének, amikor a levakarhatatlan Lord rábírta, hogy próbálja ki a szoftverét. „Olcsóbb volt, mint az egyetemen használt másik szoftver, vagyis költségmegtakarítással járt – mondja Testani. – Én community college-ba meg állami egyetemre jártam. Ez a platform nekem, az első generációs egyetemistának szólt.”

A járvány állította a Handshake-et az első nagy próba elé, és adta neki a legnagyobb lehetőséget. 2020 tavaszán a főiskolát végzett húsz–huszonnégy évesek munkanélküliségi rátája 4,2 százalékról néhány hét alatt az egekbe szökkent, júniusban 20,4 százalékon tetőzött. „Termékfejlesztési tervünket, úgy, ahogy volt, kivágtuk az ablakon, és összehívtuk az embereinket agyalni, hogyan csinálhatnánk virtuális eszközöket – mondja Lord. – Lehetőségünk volt hathatósan segíteni az akkori végzősöknek, hogy ne járjanak pórul.”

A cég elő is állt gyorsan egy olyan termékkel, amivel a tan­intézmények virtuális állásbörzéket tarthattak. A munkaadóknak a Handshake készített egy harmincperces videókonferenciák és tízperces egyéni interjúk egyszerű lebonyolítására alkalmas szoftvert.

2021-ben majdnem hatezer állásbörzét hostoltak a Handshake segítségével, háromnegyedük virtuális volt. A covid mindent felpörgetett: 2019-ben 954 regisztrált tanintézmény volt a Handshake-en, 2021 végén 1399.
Az USA 107 „történelmileg fekete” egyeteméből (HBCU-jából) 66 van a Handshake platformján, további 280 hátrányos helyzetű közösségeket szolgáló tanintézménnyel együtt, és a cég állítása szerint segít a munkaadóknak elérni a #MeToo mozgalom és a George Floyd-tiltakozások nyomán beígért „sokszínű munkaerő-felvételi” célokat. A Handshake majd tizenkétmillió felhasználójának 13 százaléka fekete, 12 százaléka spanyol ajkú vagy latino, 15 százalék ázsiai és 59 százalékuk nő.

„A Handshake rengeteg információval szolgálja az igazi tehetségek megtalálását, és ezzel támogatja a vezetőséggel és a HR-esekkel folytatott [sokszínűségfókuszú] megbeszéléseket” – mondja Renee Davis, a Duolingo nyelvtanuló app egyetemi toborzási ügyeinek kezelője.

Van azonban, aki szerint a Handshake ronthat a helyzeten. „Azokkal az ott posztolt állásokkal az a probléma, hogy azok egyébként is elérhetők az interneten” – mondja Ryan Craig, az Achieve Partners magántőke-befektető cég ügyvezetője (az Achieve a Multiverse tech fókuszú szakképzési startup és a Riipen kísérleti tanulási platform befektetője). „Vagyis a Handshake csak mintegy kiállítást rendez ezekből az állásinformációkból a platformján, és ezzel a diákok szemében versenyképesebbé teszi őket, amivel szerintem valószínűleg megerősíti a pedigré- és tanulmányieredmény-alapú toborzást.” Ugyan a Handshake sem recesszióálló, de széles körű elterjedtsége némileg megvédi a gazdasági ellenszelektől. „Egy kicsit sarokba szorították a piacot” – mondja Michele Militante, az egyik legnagyobb Handshake-ügyfél, a Pepsico HR-ese.

Lord már a tengerentúlt is célba vette. Áprilisban megvolt a Handshake első külföldi akvizíciója, legalább tízmillió dollárt fizettek a Talentspace nevű német toborzóplatformért. Otthon AI-fejlesztésbe kezdtek, a cél, hogy piacképes kurzusokat és gyakorlatokat kreáljanak és kínáljanak a top munkáltatók handshake-es keresései alapján. Például ha egy diák szoftverfejlesztői állást keres, de nincs megfelelő gyakorlata, a Handshake elvileg figyelmeztethetné egyetemének vonatkozó kurzusaira, vagy az olyan egyetemén kívüli képzésekre, amikkel javíthatja felvételi esélyeit.

A LinkedIn meg a többiek foglalkozzanak csak a múltatokkal, mondja Lord. A Handshake, mint sok diákja, a jövőt fürkészi. A loftszerű San Franciscó-i központ tárgyalójában Lord – aki egyébként New Yorkban és „reptéri várókban” lakik – székét hátradöntve elmereng cégének útján a „nagyon cikis, nagyon népszerűtlentől” a „kolesz kedvence” státuszig. „Igazán izgalmas lehetőség, hogy elbűvölhetjük a diákokat és a kezdő szakembereket – mondja. – És van elég tőkénk, hogy megcsináljuk.”

The post Kézfogás a személyzetissel. appeared first on Forbes.hu.