:

Működik a magas kamat: brutális erőben a forint, már 378 alatt az euróval szemben

Működik a magas kamat: brutális erőben a forint, már 378 alatt az euróval szemben

Utoljára tavaly áprilisban volt ilyen szinten a forint, egy euróért 377,9 forintot adnak a bankközi kereskedésben.

A háború kitörését megelőző napokban egy euró még 361 forintot ért, innen indult aztán meg a forint a 400-as szintig az orosz invázió megindítása után. A tavalyi április végi 378 körüli jegyzést tehát még aggodalommal nézték a piacok és a befektetők, ma azonban már optimizmusra ad okot ez a szint. Délelőtt negyed 10-kor a 378-as szint alá is benézett a jegyzés:

A forint teljesítménye az euró ellenében az elmúlt egy évben. Forrás: Google Finance

Alapvetően a pozitív világpiaci hangulat segíti a forintot, valamint az, hogy az MNB talán maga mögött tudhatja azt a bizalmi deficitet, amit a kamat körüli kommunikációval ért el a piacokon (a jegybank “elsiette” annak kihirdetését, hogy leáll a kamatemeléssel, miközben a magyar infláció robusztus ütemben nőtt). A magyar jegybank ugyanakkor a hét elején ismét leszögezte, nem fog sietni a monetáris lazítással – úgy tűnik, a befektetők ezt most elhiszik. Jól jött a dollár gyengülése is, de a forint most a régiós és a feltörekvőpiaci devizák mezőnyében is kimagaslóan teljesít.

Érv a forint mellett a magas kamatfelár is, az egynapos betét 18 százalékos kamatot kínál, a forinteszközökön ez már kellően csábító hozamot ígér a befektetőknek.

The post Működik a magas kamat: brutális erőben a forint, már 378 alatt az euróval szemben appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés