:

Szárnyalnak a PlayStation 5 eladásai

Szárnyalnak a PlayStation 5 eladásai

A Sony még január végén jelentette be, hogy véget értek a szűkös esztendők, azaz idén már nem lesz hiánycikk a 2020-ban piacra dobott PlayStation 5, és a GamesIndustry.biz szakportált vezető Christopher Dring adatai szerint a gyártó egyáltalán nem túlzott, ugyanis 2022 januárjához képest az idei év első hónapjában megtriplázódtak az eladások.

Januárban legalább 618 000 példány fogyott a Sony konzoljából,

és fontos tudni, hogy ebben még nincsenek benne a hatalmas piacnak számító Németország adatai, így az eredmények még annál is jobbak lehetnek, mint amiről Dring beszámolt.

Ezzel szemben a Nintendo Switch eredményei 11 százalékos csökkenést mutatnak az előző év hasonló időszakához képest, ami annak is köszönhető, hogy a másik japán cég még nem tudta rendesen kiszolgálni az idén hatéves konzolért jelentkező keresletet. Ami ennél valamivel meglepőbb, hogy a szintén 2020 őszén piacra dobott Xbox Series X és S konzolok eladása még a Nintendo Switch-nél is rosszabbul alakultak az idei év első hónapjában: Dring adati szerint a Microsoft újgenerációs gépeiből 32 százalékkal kevesebb fogyott, mint 2022 januárjában. Az persze már kérdés, hogy ez mennyire érinti rosszul a gyártót, ami a hardvereladások helyett már egy ideje a több platformon (PC, konzol, mobil) elérhető Xbox Game Pass szolgáltatásra koncentrál.

Kapcsolódó Kibontották a PlayStation VR2-t Már csak napok kérdése, és boltokba kerül a PS5 mellé készült virtuális valóság kiegészítő.

The post Szárnyalnak a PlayStation 5 eladásai first appeared on 24.hu.