:

Több mint 500 repülő: nem kötöttek még ekkora üzletet a légiiparban, mint most az Air India

A Fehér Ház megerősítette, hogy az Air India megállapodott 220 darab Boeing repülőgép megvásárlásáról 34 milliárd dollár értékben. Sőt további 70 repülőgépre szóló opciót is tartalmaz a megállapodás, így összesen 290 repülőgépre (listaáron 45,9 milliárd dollárért) szerződtek le a felek.

Ez értékben a harmadik, darabszámra a második legnagyobb megrendelés az amerikai repülőgépgyár történetében. A hír már decembrben kiszivárgott, de csak most erősítették meg hivatalosan is. Része annak a kormányközi megállapodásnak, amiben Amerika és India elmélyíti politikai, üzleti és oktatási kapcsolatait.

A megrendelés nagyságát jól mutatja, hogy annak bejelentését követően Joe Biden amerikai elnök hangsúlyozta, 44 szövetségi államban közel 1 millió – javarészt kékgalléros – munkahely létrejöttét támogatja csak ez az egyetlen üzlet.

Ezzel párhuzamosan az amerikai adminisztráció dolgozik a korábban Ázsiába (főleg Kínába) kiszervezett gyártás „hazahozatalán”, Biden egy 300 milliárd dolláros gazdaságfejlesztési programban támogatja a gyártócégeket amerikai kapacitások kiépítésében, azt remélik, hogy 800 ezer munkahely jöhet létre a beruházásoknak köszönhetően.

Van még itt 250 másik repülőgép is

Az Air India emellett 250 repülőgép megvásárlásáról is megállapodott a francia Airbustól, köztük 210 A320neo és 40 szélestörzsű A350-es repülőgép megvásárlásáról.

Mindez része az Air India stratégiai tervének, amivel nemcsak az elmúlt években elvesztett piaci pozícióit, de presztízsét is szeretné visszanyerni.

The post Több mint 500 repülő: nem kötöttek még ekkora üzletet a légiiparban, mint most az Air India appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés