:

Így ébredt a 9 havi csúcs után a forint

Így ébredt a 9 havi csúcs után a forint

A tegnapi napon 9 hónapja nem látott erőt villantott a forint az euróval szemben.

A ma reggeli bankközi kereskedésben 1 euróért 380 forintot adtak. Az árfolyam tehát korrigált a tegnapi erős nap után, ahogy az ilyenkor lenni szokott. A forint így is rávert a régiós devizákra, igaz, azok az elmúlt háromnegyed évben nem is gyengültek akkorát az euróval szemben, mint a hazai deviza.

Az EUR/HUF árfolyama az elmúlt 5 napban. Forrás: Google Finance, 2023. 02. 16. Egy dollár 355,16 forint volt reggel fél nyolckor,a svájci frank pedig 384,9 forintot ért.

A pozitív nemzetközi hangulat mellett segíti a forintot, hogy a befektetők elhiszik, hogy a magyar jegybank nem kezd ideje korán monetáris lazításba, és komolyan veszi az infláció elleni küzdelmet. Nyugalmat adhat továbbá, hogy a felszínre kerülő újabb ügyekben (Erasmus, szélenergia), a kormány eddig mindig engedett az Európai Bizottságnak és teljesítette a kért feltételeket. Azaz a befektetők úgy látják, hogyha szoros kontroll mellett is, de Magyarországra érkezhetnek EU-s források.

The post Így ébredt a 9 havi csúcs után a forint appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés