:

Addig nézzünk szembe a felelősségünkkel, amíg nem késő – előzetest kapott a több mint tíz éve készülő magyar film

Addig nézzünk szembe a felelősségünkkel, amíg nem késő – előzetest kapott a több mint tíz éve készülő magyar film

Előzetest és plakátot kapott Gauder Áron új filmje, a Kojot négy lelke. A Nyócker rendezőjének új filmje az egyszeri moziélményen túl is adhat gondolkodnivalót a Föld iránti közös felelősségünkről. Produceréről, Temple Rékáról hosszú portrét írtunk a februári Forbes magazinba, aki azt szeretné, addig nézzünk szembe a felelősségünkkel, amíg nem késő.

Tíz évig készült, már a legkezdetlegesebb forgatókönyve is különleges volt, március 16-án pedig bemutatják Gauder Áron új filmjét, a Kojot négy lelkét. A rendezőt gyerekkora óta inspirálja az indián kultúra és Cseh Tamással való megismerkedése még közelebb vitte őt ehhez a világhoz. 2015-ben mutatták be a Kojot-sorozat első rövidfilmjét, a Kojot és a sziklát, ami még Cseh Tamás hangalámondásával készült.

A legendás magyar dalszerző a magyar indián-amerikai kultúrkör atyja volt, és egy kötetnyi indián népmesét fordított le Csillagokkal táncoló Kojot címen. Gauder ezeket a történeteket szerette volna életre kelteni, az ötletből született meg a Bereményi Gézával közösen írt forgatókönyv.

A film plakátját a rendező, Gauder Áron tervezte.

Temple Rékáról, a film produceréről hosszú portrét írtunk a Forbes februári lapszámába.

Réka vezetett New York-i és Los Angeles-i stúdiót is, majd az anyavállalat csődje után a maga lábára állt, és megalapította a Cinemon Entertainment stúdiót, ami a Kojot gyártási munkálatait végezte.

A Kojot négy lelke bemutatásával tíz éve tartó munka zárult le, amiről Réka azt mondta, „alázatos, de határozott filmet készítettünk, jó volt részt venni benne, ilyen élményből kevés volt a karrierem során.

Helyenként felráz

Az amerikai őslakosok mítoszaiból és legendáiból merítő film történetében és stílusában is különbözik más animációs filmektől. A Kojot négy lelkének cselekménye mélyen szimbolikus. Az univerzum teremtésének mítoszán keresztül a film arról az égető kérdésről beszél, hogy miként élhetünk harmóniában a természettel. Az indián őslakosok tisztában vannak vele, hogy az emberiség csak egy apró szelete a teremtett világnak. A film pedig az egymás és a Föld iránti közös felelősségünkről szól. Ehhez különleges formanyelvet választottak az alkotók. A 2D-s, kézzel rajzolt animációt a 3D-s számítógépes képalkotással ötvözték azért, hogy a prérifarkas különböző világokon át vezető utazásának különbözőségét mutassák be.

„Helyenként felráz a film – mondja Réka. – abból az illúziódból, hogy csak a harmóniát kell megtalálni, és minden rendben lesz. Utána szembe kell nézni a történelemmel.

A film indián perspektívából meséli a cselekményt, és lássuk be, a történelemben az indiánok nem győztesként szerepelnek. Nagyon szeretném, ha ez a film túlmutatna egy egyszeri moziélményen és arra ösztönözné a fiatalokat, hogy tiszteljék a természetet és a világot, ami körülvesz minket. Addig amíg nem késő.”

Temple Réka Egyiptomban, Szíriába és Magyarországon is volt gyerek, a rajzfilmszakmába egy véletlen sodorta. Fotó: Kálló Péter

Legjobb rendező díjért is versenyez

A film március 16-án mutatkozik be a Cartoon Movie animációs fesztiválon Bordeaux-ban, ahol a Gauder Áront a Legjobb Európai Rendező díjára jelölték.

Gauder Áron a trailer kapcsán azt nyilatkozta, hogy „Ez a film rólunk szól, napjaink emberéről. A mitikus szereplők sorsán keresztül megtapasztalhatjuk, hogyan élhetünk harmóniában a természettel. Bízom benne, hogy a történet segít válaszokat adni arra, hogy kik vagyunk, mi a feladatunk, milyen irányba induljunk.”

A film háttérmunkálatairól, Réka egyiptomi gyerekkoráról, a munkahelye becsődölése utáni újrakezdéséről és arról, szerinte kétszázmillió dollárnak miért nem egy filmben van a helye, a februári magazinban olvashatsz.

Érdekel!

The post Addig nézzünk szembe a felelősségünkkel, amíg nem késő – előzetest kapott a több mint tíz éve készülő magyar film appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés