:

Védtelenebb lett Európa a háborús eszkalációval szemben

Vlagyimir Putyin keddi bejelentésével már elérte a célját: a világsajtó éppen azt találgatja, mit jelenthet a New Start megállapodás felfüggesztése. Egyelőre ez egy üres fenyegetőzésnek hat az orosz elnök részéről, de így is problémát jelent, hogy egyre kevesebb nemzetközi egyezmény szolgálja az eszkaláció megelőzését.

Vlagyimir Putyin keddi beszédének egyik sarokköve volt, hogy felfüggeszti a New Startban, vagyis az Egyesült Államokkal kötött atomfegyverzet-csökkentési megállapodásban való részvételt. Az orosz elnök azzal indokolta a lépést, hogy országának készen kell állnia nukleáris fegyverek bevetésére, ha az USA is így tesz. A lépéssel azonban Putyin már most elérte a célját: a világ vezető lapjai, köztük a BBC is erről beszél.

Több ebből Az iskolák összevonásának lenne értelme, a tankerületeknek most semmi értelme – interjú Milyen háború? Bitang jó éven van túl a hazánkban is aktív autóipari multi

A New Start szerint egyik nagyhatalom sem tarthat 1550-nél több nukleáris robbanófejet hadrendben és nem tart készenlétben 700-nál több hordozóeszközt. A megállapodásnak már évek óta nincs jelentősége, mert a Kreml az utóbbi időben megtagadta a saját területén folytatott tevékenységek ellenőrzését. Ezt Csiki-Varga Tamás, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa mondta a 24.hu-nak. 2020-ig még működött, hogy az amerikaiak orosz területen, az oroszok pedig amerikai területen ellenőrizték, betartják-e a magállapodást, azóta viszont mindkét országnak lehetősége van arra, hogy átlépje a korlátokat. Szerinte ettől nem nő a nukleáris háború veszélye, ami a kölcsönös elrettentés miatt egyébként is alacsony: az Egyesült Államoknak és Oroszországnak már most is elegendő atomfegyverük van, hogy a Föld bármely államát többszörösen megsemmisítsék. Később viszont gondot okozhat, hogy számos olyan egyezmény esett ki a katonai diplomácia eszköztárából, ami akár egy nem szándékos, balesetből eredő háborús eszkaláció megelőzését szolgálta volna.

Putyin azt is elmondta keddi beszédében: nem Oroszország fog először nukleáris csapást mérni.

The post Védtelenebb lett Európa a háborús eszkalációval szemben appeared first on Forbes.hu.