:

Mi történik a piacon? Mutatjuk, hol estek vissza leginkább a lakásépítések

Erős főváros-vidék ellentétet láthatunk a lakásépítések tavalyi alakulásában. A lakáspiaci aktivitás ezekben a hónapokban érheti el a mélypontját.

Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb lakáspiaci statisztikái. Az intézet közlése szerint

2022-ben 20 540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint 2021-ben. Több ebből Érdemes várni a tankolással péntekig? Falcon-ügy: minden befektető jelentkezzen a rendőrségen

Befékezett a budapesti ingatlanpiac

Az összesített adatokban tehát egyelőre nem látni jelét a lakásépítések visszafordulásának. A területi adatok azonban árulkodóak:

a fővárosban és agglomerációjában kevesebb lakást adtak át, míg vidéken még nem látni a lassulás jeleit.

Budapesten 6610 lakást vettek használatba, 6,1 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben.Pest régióban a fővároshoz hasonló mértékben lett kevesebb a használatba vett lakások száma: a 3800 új lakás 7,8 százalékos csökkenést jelent.A központi nagyrégión kívül mindenütt nőtt az új lakások száma a megelőző évhez viszonyítva. A növekedés mértéke kiemelkedő volt a Dél-Alföldön (30 százalék).Az új lakások száma a megyei jogú városokban enyhén növekedett (11%), a többi városban csökkent (–3,9%), a községekben pedig közel negyedével nőtt (24%) az előző évhez képest.

„Bár a rendkívüli módon megdrágult lakásfinanszírozás, a zöldhitel kifutása és a magas infláció miatt a kereslet lassulása tapasztalható a fővárosi újlakáspiacon, egyre erősebben érezhető a kiemelkedően energiatakarékos otthonok iránti vásárlói igény, így ez a piaci szegmens lehet az előttünk álló időszak nyertese” – kommentálta az adatokat Görög Áron, a Cordia értékesítési igazgatója.

A lakásfejlesztő vállalat prognózisa szerint az idei első negyedévben érheti el a mélypontját az új- és használtlakás-piaci forgalom, ezt követően pedig élénkülésre van kilátás.

Ki indíthatja be újra a motort?

Biztató jel lehet a következő évek keresletére nézve az is, hogy az idén bejelentett lakásépítések száma (35 ezer darab) már megközelíti a járvány előtti, 2019-es szintet (35 100 db). Az építési engedélyek számában ismét éles főváros-vidék ellentét mutatkozik, ám ezúttal az ellenkező irányba:

Az előző évhez képest a fővárosban az engedélyek száma közel két és félszeresére növekedett, azonban minden más településkategóriában csökkent.

A megyei jogú városokban 5,6, a többi városban 16, a községekben pedig 11 százalékos volt a visszaesés mértéke.

The post Mi történik a piacon? Mutatjuk, hol estek vissza leginkább a lakásépítések appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés