:

Rekordbevételt virított a Telekom, és ennek jobban örülhetnek a részvényesek, mint valaha

Csaknem 200 milliárdos árbevételt könyvelhetett el a Magyar Telekom 2022 végén. A profitot ugyanakkor az emelkedő költségek és a távközlési pótadók is lehúzták.

Közzétette a 2022. negyedik negyedéves eredményeit a Magyar Telekom a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A távközlési vállalat szempontjából jól zárult az év, hiszen az utolsó negyedévben 199,2 milliárd forintnyi árbevételt könyveltek el – ilyen nagy forgalomra egyetlen korábbi negyedévben sem volt példa.

Az adózott eredmény ugyanakkor a magasabb költségek és a távközlési pótadó bevezetése miatt 7 százalékkal 17,5 milliárd forintra csökkent.

Több ebből Orbán felsorolta a Fidesz ellenségeit: nézd meg gyorsan, köztük vagy-e Nem gondoltam volna, hogy meg lehet szokni a háborút – a kárpátaljai IT-vállalkozó, akinek sokat köszönhet a magyar bankszektor

2022 egészét nézve a bevétel 7,8 százalékkal nőtt (747 milliárd forint), az adózott eredmény pedig 6,7 százalékkal bővült (67 milliárd forintra). Mindkét érték meghaladja a menedzsment korábbi várakozásait, akik novemberben még mérsékeltebb, 5 százalék körüli bevételnövekedéssel számoltak az évre.

Jöhet az osztalékeső

A kedvező eredmények után a vállalat igazgatósága 44 milliárd forintos részvényesi javadalmazást megítélést javasolja az április 19-én összeülő közgyűlésnek. Ez azt jelenti, hogy a társaság részvényeseire jutó nettó eredmény (63 milliárd forint) körülbelül 70 százalékát juttatnák a tulajdonosoknak.

a 44 milliárdból 29,46 milliárd forint osztalékfizetésre menne el,a maradék 14,6 milliárd forintból pedig részvényeket vásárolna vissza a vállalat.

Tavaly a Telekom új részvényesi javadalmazási politikát fogadott el azt követően, hogy több részvényesi csoport is kevesellte a társaság által fizetett osztalékokat. Az új politikában a cég vállalta, hogy a javadalmazás mértéke az előző év nettó eredményének 60 és 80 százaléka között lesz a 2024-ig hátralévő években.

The post Rekordbevételt virított a Telekom, és ennek jobban örülhetnek a részvényesek, mint valaha appeared first on Forbes.hu.