:

Egyetlen napra sem hagytam el az országot – ez lett Ukrajna leggazdagabb emberével egy év háború után

Egyelőre tudja fizetni a dolgozóit, akik közül több mint ezren sérültek meg a háború egy éve során – erről beszélt Rinat Ahmetov, a leggazdagabb ukrán az ukrajnai Forbesnak. A milliárdos sosem tartotta magát oligarchának, de az oligarchákra vonatkozó ukrán törvények miatt mégis le kellett állítania médiaérdekeltségeit.

Interjút adott az ukrajnai Forbesnak Rinat Ahmetov, az ország leggazdagabb embere. Az 56 éves milliárdos vagyonának több mint kétharmadát elveszítette a háború hatására. A Krím-félsziget elfoglalása előtt még 12,5 milliárd dollárra becsült vagyona ma 4,3 milliárd dollárt ér.

Az üzletember történelminek nevezte Joe Biden amerikai elnök kijevi látogatását, az amerikai támogatást pedig példátlannak. A Forbes azt is megkérdezte Ahmetovtól, mit jelentene számára a győzelem. Az üzletember szerint a legfontosabb az ország 1991-es határainak visszaálítása (a Donbasszal és a Krím-félszigettel együtt), jóvátétel fizetése orosz részről és egy új Marshall-terv Ukrajna újjáépítésére, valamint az ország felvétele az EU és a NATO tagjai közé. „Putyin nem számolt azzal, hogy Ukrajnának sikerül túlélnie a telet áram és fűtés nélkül” – mondta Ahmetov.

Több ebből Egyetlen napra sem hagytam el az országot – ez lett Ukrajna leggazdagabb emberével egy év háború után Az unióban lassul, nálunk sorra dönti a negatív rekordokat – tudod, mire gondolunk

Mellénybe megy az acél

A milliárdos vállalatainak dolgozói közül 517-en már meghaltak a háborúban, és ezren megsérültek. A Metinvest acélipari gyárai, valamint a DTEK erőművei is jelentős károkat szenvedtek. A Metinvest és a DTEK az Emberi Jogok Európai Bíróságánál is pert indítottak az orosz állammal szemben, jóvátételt követelnek az okozott károkért. Ahmetov a háború ellenére kitart, továbbra is az országban marad.

„Egyetlen napra sem hagytam el Ukrajnát”

– mondta a milliárdos. A Metinvest is működik, bár 30-50 százalékos kapacitással, és Ahmetov a nehézségek ellenére még tudja fizetni 150 ezer dolgozóját. A gyártást a háború igényeire alakították: az elmúlt évben 170 ezer golyóálló mellényt gyártottak le és adtak oda ingyen a hadseregnek.

A Forbes a korábbi tévécsatornája bezárásáról is kérdezte az üzletembert. Ahmetov erre azt válaszolta, soha nem volt oligarcha, és nem is tartja magát annak. Ennek ellenére az ukrán kormány oligarchákra vonatkozó törvénye miatt le kellett állítania a tévécsatornáit és más médiaérdekeltségeit.

Borítókép: Rinat Ahmetov az UEFA-kupa döntőjét nézi az isztambuli Sükrü Saracoglu stadionban 2009. május 20-án.

The post Egyetlen napra sem hagytam el az országot – ez lett Ukrajna leggazdagabb emberével egy év háború után appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés