Depresszió, személyiségzavar, ADHD. Valószínűleg nincs Magyarországon olyan munkahely, ahol ne küzdene valaki valamifajta pszichés zavarral. De mit jelent ez a gyakorlatban, és hogy segíthet nekik a környezetük? Személyes történeteken keresztül, valamint szakember segítségével is körbejárjuk a témát.

Egy 2020-as kutatás szerint minden ötödik ember küzd valamilyen mentális egészségügyi problémával. Csak a depresszióval összefüggő társadalmi-anyagi teher 362 milliárd forintra rúgott két évvel ezelőtt Magyarországon, a pszichés zavarok pedig a munkaképesség-csökkenés 21,1 százalékáért felelősek. Ennek ellenére a mai napig azt láthatjuk, hogy csak kevés munkaadó rendelkezik kidolgozott stratégiával ezek kezelésére. Jöjjön néhány személyes tapasztalat.

Koncertet szervezni úgy, hogy időnként elájulsz – Brigitta története

„2017-ben diagnosztizáltak fizikai pánikbetegséggel, ami azt jelenti, hogy ha kimerülök, lekapcsol a szervezetem. Eleinte alvás közben jött a roham, később már nappal is jelentkezett, és akár ájulásig fajult” – kezdi Major Brigitta, aki hat évet dolgozott az Akvárium Klub programmenedzsereként.

Az orvosok korábban nyugtatót írtak fel neki, de ő már akkor is tudta: ez sajnos nem egyeztethető össze a munkával, ahol elsősorban az éberségére, a gyors problémamegoldó képességére és a jó kommunikációjára van szüksége. A közelgő rohamokat végül Apple Watcha segítségével tanulta meg radarozni – ha jelzett az óra, csendesebb helyre vonult megpihenni. 2019-ben aztán depresszióval is diagnosztizálták.

„Eljött az a pont, amikor ha nem dolgoztam, csak feküdtem az ágyban a sötétben, és nem csináltam semmit.

A kötelező feladataimat elvégeztem, de sosem voltam jelen fejben, és segítségre volt szükségem, én pedig rossz irányba nyúltam segítségért”. 

Brigi egy éven át mindennap szintetikus drogokat használt, hogy el tudja látni a feladatait és ne maradjon egyedül a fejében. A legnagyobb szerencséje az volt, hogy a szűk baráti körével nyíltan beszélhetett a helyzetről, és ők végig támogatták.

„A pánikbetegség diagnosztizálásánál elmondta az orvos, hogy munkát kéne váltanom. A szorongás és a depresszió nem egyeztethető össze az éjszakai élettel.

De azt gondolom, ha jó környezetben vagy, ahol támogatnak és megtartanak, mindegy, mit dolgozol. Engem sosem piszkáltak a többiek, viszont leültek velem beszélni, amikor már nagyon aggódtak értem.

Nem kellett eltitkolnom, miben vagyok, és azt is felvállalhattam, amikor nem tudtam bemenni.”

Brigi szerint az az egyik legfőbb probléma, hogy a munkaadók nem figyelnek oda arra, hogy egy feladatot hány ember lát el. Sok helyen a minimumig csökkentik a létszámot a költséghatékonyság érdekében, azonban ez kizsigereli és sarokba szorítja az embereket. 

„Ha tudom, hogy rajtam kívül senki nincs, aki ellássa a feladatot, nincs lehetőségem szabadságot kivenni, amikor nagyon elfáradtam. Egy ilyen környezetben az is szorong, akinek alapvetően nem lenne hajlama rá”.

Brigi részben ezért döntött végül a szabadúszás mellett, ahol magának osztja be az idejét, és ha indokoltnak érzi, akár egy hónapra is leteheti a lantot. Időközben egyébként jobban lett, és már nem fogyaszt kábítószereket.

Van, hogy egy 8 órás munkához 2 óra kell, a 2 óráshoz meg 8 – Eszter története

„Nagyon sokáig együttéltem azokkal a stigmákkal, amikkel az ADHD-s emberek felnőnek. Hogy lusta vagyok, nem tudok koncentrálni, állandóan álomvilágban élek, megbízhatatlan vagyok a feledékenységem miatt. Amikor kiderült, hogy ennek a jelenségnek neve van, megértettem, hogy nem vagyok vele egyedül” – meséli Tóth Eszter digitális tartalomkészítő-aktivista, aki salesesként dolgozik.

„Az időmenedzsment és a precitizás a mai napig gondot okoz. Van, hogy 2 óra alatt végzek el 8 órányi munkát, és van, hogy 8 óra alatt 2 órányit.”

Brigivel ellentétben Eszter nem beszélt kollégáival a nehézségekről. Ennek két fő oka van: egyrészt, a figyelemzavara nem diagnosztizált, másrészt, maga sem tudja, milyen változtatások várhatók el ilyen esetben a munkaadótól.

„A munkaerőpiac működése egyetlen társadalmi csoport működésére lett felépítve – a neurotipikus férfiakéra.

Egy neurodiverzitással élő személynek egészen más struktúrákra van szüksége ahhoz, hogy sikeres legyen a munkájában. Ő máshogy priorizál, más időbeosztásban hatékony, máshogy kommunikál és gondolkodik, és máshogy érzékeli az időt is.

Én úgy látom, ezt a diverzitást nem tudja integrálni a közszféra.”

Eszter abból a szempontból szerencsésnek érzi magát, hogy magának osztja be a munkáját. Az ADHD előnyei között gyakran tapasztalja a hiperfókuszt is, aminek köszönhetően rövid idő alatt komplex feladatok ellátásra képes. Emellett tudja magáról, hogy szüksége van legalább félóránként egy szünetre, hogy nagyon alacsony a monotonitástűrése, és hogy akkor a leghatékonyabb, ha a munka intenzitását magának szabályozhatja az aktuális fókuszáltságától függően. Emellett azzal is tisztában van, hogy a sales területén ez működik, de könyvelőként például már biztosan nem boldogulna.

„Tudom jól, hogy hivatalosan nem érhet diszkrimináció az ADHD miatt. Azonban ez pont egy olyan kórkép, ami a munkavégzésre és a tanulásra hat ki leginkább.

Nagyon nehéz kérdés, hogy ezzel mit kezdjen egy munkáltató – hogy szabhat-e más kondíciókat a figyelemzavaros kollégának, lehet-e vele elnézőbb például késés esetén. Ha ott kell lenni egy értekezleten, akkor ott kell lenni. Azt érzem, ha beszélnék erről a főnökömmel, akkor sem változna semmi, viszont a vezetőség talán kevésbé bízna meg bennem a jövőben. Ez simán akadályozhatná az előrehaladást is a karrieremben.” 

Egy hangosabb kritika is megboríthatja a rendszert – Izabella története

„Már gyerekkoromban látszottak rajtam a borderline jegyei. Nem tudtam kezelni a dühkitöréseimet, bizonytalan voltam,  szorongó, szótlan”

– meséli Mazzag Izabella rendező. Készített már több kisfilmet, klipet, reklámot is, jelenleg pedig első nagyjátékfilmjén dolgozik. 

„Felnőttként új tünetek jelentkeztek: még nehezebben kezelhető dührohamok, hanghallások és enyhébb hallucinációk, érzékcsalódások. Az emberek általában jól érzik magukat mellettem, mert úgy kommunikálok, hogy lemásolom a személyiségüket, ami komfortos érzetet kelt bennük. Viszont folyamatos önkontrollt kell gyakorolnom, ebben pedig nagyon gyorsan elfáradok.”

Iza egy forgatási napon akár 12–16 órán át dolgozik, a legfőbb szorongásai pedig a viselkedésére irányulnak. Gyakran elképzeli, hogy egy ponton lekapcsol az agya, és nem tudja kontrollálni, melyik énje kerül előtérbe, és milyen mondatok szaladnak ki a száján. Emellett sokszor érzi azt, hogy a valóság helyett egy szimulációban létezik, amiben a teret és az időt is megkérdőjelezi, és csak akkor szakadhat ki onnan, ha megszünteti az adott helyzetet, sokszor akár élete veszélyeztetésével. A legkisebb hibák, vagy egy ártalmatlan kritika is megingatja – ilyenkor a forgatások után 2–3 napot átalszik, annyira elfárad.

„A reklámszakma nehezen összeegyeztethető a mentális egészség fenntartásával. Itt nem az van, hogy benn ülsz 9-től 5-ig, aztán lerakod, akár az éjszaka közepén is érkezhetnek fontos levelek.

Emellett hatalmas a versengés a szakma többi képviselőjével. Nehéz nemet mondani, mindig ott a szorongás, hogy vajon akkor felkérnek-e még, és közben hatalmas hullámhegyeket és völgyeket kell átvészelni. Én csak a szűk környezetemnek beszélek a szorongásaimról, és nagyon szerencsés vagyok, mert a producerem, Szijjártó Panni fő céljául tűzte ki, hogy a közös munkánk során mentálisan is biztonságot teremtsen nekem.”

Panni legfőbb eszköze a kommunikáció és az információszűrés. Amellett, hogy nem terheli a rendezőt felesleges dolgokkal, az egyeztetések során is a kompromisszumra és a partnerségre törekszik. Izabella persze azt is tudja, hogy nincs minden filmesnek egy Pannija – szerinte hosszú távon szakszervezetekre lenne szükség, amik szabályozzák a normális fizetéseket, és segítenek fenntartani a munka-magánélet egyensúlyt is.

Legyél jobb! Takács Dalma 16 perc olvasás

Annyit érsz, amennyit a munkád? A perfekcionizmus áldás és átok is lehet

Legyél jobb! Hári Péter 7 perc olvasás

“Használt munkatársat cserélnék újra” – Hogyan hozható helyre a kiégett kolléga?

Legyél jobb! Takács Dalma 12 perc olvasás

Meddig tart az empatikus vezető, és hol kezdődik a gyengekezű főnök? – Forbes × Mélylevegő

A társadalom tabusít, a küzdő ember szégyelli magát, a főnök meg tanácstalan

Bár a megkérdezettek alapvetően támogató munkakörnyezetről számoltak be, sajnos ellenpéldával is bőven szolgálhatnánk. Mivel Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár a mentális egészségügyről szóló kommunikáció, sok munkaadó egyszerűen nem rendelkezik kellő információval ahhoz, hogy kommunikációt és érzékenyítést kezdeményezzen a környezetében. És mivel a mentális betegséggel küzdők gyakran találkoznak a társadalom stigmatizáló és tabusító attitűdjével, ők is kisebb valószínűséggel osztják meg a kollégáikkal a diagnózisukat, ami, ha lehet, még tovább rontja az esélyeiket.

„Sokan nem vállalják fel a diagnózisukat a szégyenérzet miatt, ami sajnos kontraproduktív.

Ha a főnök csak azt látja, hogy az illető nem jár be rendesen vagy mindig rosszkedvű, sokkal rosszabb színben tűnik fel, mintha tudná róla, hogy depressziós.

Ez utóbbi esetében ugyanis megvan a lehetőség arra, hogy reagáljon, mérlegeljen és próbáljon segítséget nyújtani” – mondja el a témában Séllei Beatrix pszichológus-gyógypedagógus, foglalkozási rehabilitációs szaktanácsadó, coach és tréner. Persze, az éremnek itt is több oldala van. Ahhoz ugyanis, hogy a nyílt kommunikáció működjön, a munkavállaló önfelvállalása mellett szükség van a főnök empátiájára is, valamint arra, hogy energiát fektessen a probléma megértésébe.

„A munkaadók kevésbé félnek attól, ami szemmel látható és érthető. Ha van egy mozgáskorlátozott kolléga, mindenki tudja, hogy liftre lesz szükség és rámpára. Ezzel szemben például

egy borderline személyiségzavar megfoghatatlannak tűnik elsőre, amihez nehéz kapcsolódni. Ez azért nagyon nehéz, mert sajnos nincsen protokoll még arra, hogy kezeljenek egy mentális betegséggel küzdő egyént.”

Beatrix hozzáteszi: egy bizonyos méret felett a cégeknek kötelességük megváltozott munkakörülményű embereket foglalkoztatniuk, és ha ennek nem tesznek eleget, büntetést kell fizetniük az államnak. A probléma az, hogy egyelőre többen vannak, akik inkább befizetik a büntetést, minthogy energiát fektessenek az integrálásba.

De akkor mit tehet a munkaadó?

Beatrix segítségével íme néhány támpont, amit érdemes tudni mind munkavállalói, mind alkalmazotti oldalról a probléma kapcsán.

Hangulatzavarok és figyelemzavarok esetében fontos, hogy a munkaadó nyugodt, kölcsönös kommunikációra lehetőséget adó teret teremtsen. Ennek nagyon fontos része tudatosítani azt a kollégákkal, hogy lehet hibázni, és a hibákat aztán ki lehet javítani. Egy szorongó ember ugyanis könnyen kerül olyan katasztrofizáló gondolatmenetbe, amiben megbocsáthatatlan bűnként tekint egy kisebb mulasztásra is.Magyarországon többféle kedvezményt, támogatást kaphatnak a munkaadók a megváltozott munkaképességű munkavállalók után. Az integráció első lépése, ha ezeket a támogatásokat érzékenyítő programokra fordítják, amik segítik az új kolléga megismerését.Fontos, hogy a munkaadó tájékozódjon, és minél pontosabb ismereteket szerezzen arról, hogy adott diagnózis mivel jár. Ideális esetben a munka környzetében is működhetnek a közoktatásból ismerős „jogosítványok” és „használati utasítások”, amik tartalmazzák, hogy adott ember mivel küzd, mi várható el tőle, mi okoz számára nehézséget.A diverz munkahelyi környezet kialakítása többletet is jelenthet egy munkahely számára. Ha egy cég mottójának fontos része a társadalmi felelősségvállalás, a hitelességét növeli, ha erre a gyakorlatban példát mutat.Érzékenyítő workshopok: egy új, pszichés gondokkal küzdő kolléga esetén érdemes fél délelőttös workshopot tartani a közvetlen kollégák számára, ahol megismerhetik az illetőt és konkrét példákon keresztül belehelyezkedhetnek az ő megéléseibe. Ilyen például az, ha megpróbálnak úgy megoldani egy feladatot, hogy csak fele információ áll rendelkezésre, vagy megpróbálnak úgy dolgozni, hogy közben folyamatos hangzavar van körülöttük. (Ez a két példa a figyelemzavar esetében lehet például hatásos.) Fontos, hogy a workshop után is legyen utánkövetés arra vonatkozóan, hogy boldogul a kolléga.Fontos tudatosítani, hogy a diverzitásnövelő programok nem csak a pszichés zavarral élő személy hasznát szolgálják. A rendszeres interakció, az érzékenyítő workshopok és a saját tapasztalat a neurotipikus egyének empátiáját és érzékenységét is fejleszti.Fontos, hogy a mentális zavarral küzdő egyén felelősséget vállaljon az állapotáért, rendszeresen terápiára járjon, transzparensen kommunikáljon, és ha indokolt, gyógyszer is szedjen. Főnökként érdemes alternatív megoldásokban gondolkodni, amennyiben a kollégának nehezére esik a bejárás vagy a munkavégzés. Ilyen lehet a home office vagy a részmunkaidő, amennyiben egy adott periódus ezt indokolttá teszi.Védett munkakörnyezetek – ha valaki olyan súlyos pszichés zavarral küzd, hogy nem tud elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon, választhat védett munkakörnyezetet. Ezeken a helyszíneken biztonságos miliőben, gyógypedagógusok, szociális munkások és pszichológusok jelenlétében végezhet kisebb, például kézműves munkákat. Sajnos az ilyen tevékenységek díjazása jóval elmarad a nyílt munkaerőpiac fizetéseitől, viszont az itt töltött pár hónap segíthet felkészíteni a munkavállalót egy klasszikus értelembe vett állás betöltésére. 

The post Depressziós vagyok. Elmondjam-e a főnökömnek, vagy sem? appeared first on Forbes.hu.