:

Rezsiárak: május elejétől lehet változás

Szokatlan időpontban, szombaton 1-kor tartott tájékoztatót a kormány. Gulyás Gergely azt mondta, a kormány áttekintette, egy évvel a háború kitörése után szükséges-e a magyar álláspont felülbírálása.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő tartott tájékoztatót. Csütörtökön volt frakcióülés, azért tartják ma a kormányinfót (szerdán volt kormányülés is).

A háború egyéves évfordulója kapcsán Gulyás elmondta:

Kell-e változtatni a magyar állásponton? Ezt a kérdést kellett megvitatniuk a háború egyéves évfordulóján, amikor az EU Tanácsa elfogadta a 10. szankciós csomagot. A kormány szerint Európa a háború felé sodródik. A kormány továbbra is ki akar maradni a háborúból: fegyvereket nem fogunk szállítani, békét akarunk, a háborúért ugyanakkor Oroszország a felelős. Magyarország anyagilag és humanitárius ügyekben is segíti Ukrajnát. A NATO nem vonódhat be a háborúba, mert az a harmadik világháborúval lenne egyenlő. Gulyás főleg a kormány politikai narratíváját ismételte el a tájékoztató elején, ebben tehát nem lesz változás. Az infláció a kormány szerint a szankciók miatt magas, a vállalkozásokat viszont sikerült megsegíteni. Eddig is, és idén is csökkenteni akarja a kormány a költségvetési hiányt. A háborúnak azonban vannak Gulyás szerint győztesei is, itt azokat a cégeket említette, akiket a kormány extraprofit adókkal sújtott. Tárgyalnak arról, hogyan fizessék be ezeket az érintettek, de idén ugyanannyit kell befizetniük, mint tavaly.

Összefoglalva: a kormány nem változtat az eddigi álláspontján és narratíváján. Gulyás ugyanakkor nem beszélt például arról, hogy a svéd-finn NATO-csatlakozás kapcsán várható-e valami újdonság (a parlament márciusban dönthet róla, Orbán Viktor kormányfő azt javasolta a frakciónak, hogy szavazzák azt meg), később kérdésekre adott válaszaiban érintette a témát.

Gyermekvédelem: szigorítják a törvényt

A gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnesetek száma nő a Belügyminisztérium adatai szerint. Gulyás beszélt arról az esetről, ami most került napvilágra: egy pedagógiai asszisztens a TikTokon dicsekedett azzal, hogy viszonya van egy fiatalkorú diákkal. Az ügy a kormányülésen is napirendre került. Szigorítás jöhet az eset kapcsán, Gulyás a fenti esetről azt mondta, értékelése szerint az már maga pedofília (ebben egyetértett az ügyben ezt a véleményt korábban elmondó Bagdy Emőke pszichológussal). Várhatóan az ilyen eseteket a pedofília körébe fogják sorolni, de konkrétumokat nem mondott a miniszter.

Lényegében ez volt az az újdonság, amit Gulyás bejelentett.

Orbán Kijevben

A látogatás technikai előkészítése megkezdődött. Az ukrán nyelvtörvény ügyében előre kell lépni, ettől is függ, hogy mikor jöhet össze a Zelenszkij-Orbán találkozó Kijevben. Gulyás szerint ennek akkor van értelme, ha mindkét fél profitálhat belőle.

Az a jó, ha a magyar határ távol van az orosztól. Ezért is támogattuk mindig is a szuverén Ukrajnát.”

– mondta Gulyás újságírói kérdésre. A balatonfüredi frakcióülésről kiszivárgott információkat Gulyás nem kívánta kommentálni.

Rezsi: A piaci árakat miért nem csökkenti a kormány

A kormány döntött arról, hogy fenntartja a rezsivédett árakat, de azt is bejelentették, hogy április 30-áig marad a lakossági piaci ár, holott a gáztőzsdén 50 euró környékén van a jegyzés hetek óta. Miért csökkentik ezt az érszintet?

Gulyás azt mondta, hogy a napi piaci áron szerződést kötni lehet, nem aznap történik meg a vásárlás. Április 30-áig marad az eddigi piaci ár, után jöhet az új ár. A kormány most azon dolgozik, hogy az alacsonyabb árszint mellett minél több gázt szerezzen be, amennyire ezt a piaci helyzet engedi. Ennek függvénye lehet az új lakossági piaci ár is.

Most 50%-on vannak a tárolók, áprilistól indul a feltöltési időszak, olcsóbb gázzal.

Nemzeti tűzépek: napirenden, de döntés még nincs

A Hvg.hu arról írt, hogy jöhetnek a nemzeti tűzép-telepek, ez azt jelenti, hogy a tűzépeket a Nemzeti Dohányboltok mintájára alakítanák át, a lap szerint exporttilalom is jöhet. Gulyás erről azt mondta, hogy a kormány dolgozik egy ilyen szabályozáson, de döntés még nincs. Az exporttilalom kapcsán elmondta, hogy itt az EU-s szabályoknak is meg kell felelnie a szabályozásnak.

Erasmus-ügy

Az Erasmus-ügy kapcsán azt mondta, hogy

az Európai Bizottság politikai alapokon hoz döntéseket, nem a közösségi jog alapján – különösen magyar ügyekben.

Svéd-finn NATO-csatlakozás

Magyarország az erős NATO-ban érdekelt, ha több tag csatlakozik, az erősebb NATO-t is jelent. Fontos, hogy a tagjelöltek megfeleljenek a NATO szabályainak (például a GDP 2 százalékát költse katonai kiadásokra). Gulyás szerint korábban a két ország „nemtelen támadásokat” intézett Magyaroszág ellen, a kormány több tiszteletet vár el tőlük, de a miniszter kérdésre azt mondta, hogy

meg fogja szavazni a két új tag ratifikációját.

Kiszivárgott hírek szerint a Fidesz-frakcióban vita volt arról, hogyan szavazzanak majd. Orbán Viktor kormányfő a két új tag csatlakozásának támogatását kérte a frakciótól.

The post Rezsiárak: május elejétől lehet változás appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés