:

Új jelzőlámpa jelenhet meg az utakon

Új jelzőlámpa jelenhet meg az utakon

Az elkövetkezendő évtizedekben jelentős változást hozhat a közúti forgalomba az önvezető autók megjelenése. Mivel az autonóm vezetői rendszerek az egyes autókban képesek lennének kommunikálni egymással, a forgalom irányításából is kivehetnék a részüket. Egy új ötlet szerint ezért a jövőben egy új jelzőlámpa jelenhet meg az utakon – írja az IFLScience.

A piros és a zöld lámpa változatlanul a megállást és az indulást jelezné az autósoknak, azonban egy új, fehér színű jelzés is megjelenne. Ez akkor lépne életbe, ha megfelelő számú önvezető autó haladna ugyanazon kereszteződés felé. A fehér lámpa szimplán azt jelezné az emberi sofőröknek, hogy kövessék az előttük haladó autót.

Az új felvetés az önvezető rendszerek azon elméleti képességére hagyatkozna, hogy képesek meghatározni egymáshoz képest a helyzetüket és a következő lépésüket — ráadásul sokkal pontosabban, mint a humán sofőrök. A számítógépes szimulációk szerint az önvezető autókra alapozó közlekedési rendszer időt és üzemanyagot spórolhat meg a forgalom résztvevőinek.

A tesztek szerint amennyiben 10 és 30 százalék közötti lesz az autonóm rendszerek aránya, a fehér fény jelentősen képes lehet felgyorsítani a forgalmat: a késések száma 10,7 százalékkal csökkenhet, a közlekedés tempója pedig felgyorsulna.

Bár a szimulációk szerint a fehér fényt jelentős javulást hozhat a közúti forgalomba, a járművezetők nem biztos, hogy örülnének egy ilyen bonyolult rendszer kiépítésének. A kutatók elismerik, hogy a fehér lámpát nehéz lenne egyhamar bevezetni, a tesztek viszont sokat segíthetnek.

Az ötletgazdák szerint elsőként a kikötőkben vetnék be először a fehér lámpát, amely a kamionok haladását kontrollálná. A döntés hátterében az áll, hogy a szállítmányozásban nagyobb az autonóm rendszerek elfogadottsága.

The post Új jelzőlámpa jelenhet meg az utakon first appeared on 24.hu.