:
Breaking News

Jelenleg ez a legjobb mobil fotózásra

Jelenleg ez a legjobb mobil fotózásra

Február 27-én hivatalosan is kezdetét vette az MWC, Európa legnagyobb távközlési kiállítása, ahol a legnagyobb mobilgyártók is tiszteletüket teszik, hogy bemutassák néhány újdonságukat. A Xiaomi a rendezvény keretében jelentette be, hogy Európába is érkezik a Xiaomi 13 és a Xiaomi 13 Pro, illetve a Nokia is készült kifejezetten olcsó és könnyen szerelhető újdonságokkal.

A sorból a Honor sem akart kimaradni: a Huaweiről nem is olyan régen levált cég már hetekkel ezelőtt nyilvánvalóvá tette, hogy Barcelonában fogják leleplezni a Honor Magic5-szériát. A sorozat középkatgóriás tagját (ami valójában egy átnevezett Honor x9a) már az esemény előtt bemutatták, így a rivaladafényt az MWC-n tartott sajtótájékoztatón a Honor Magic5 Pro kapta – ami a szakmai függetlenségéről híres DxOMark szerint jelenleg a legjobb okostelefon fotózás szempontjából.

A francia tesztlabor 152 pontra értékelte a Magic5 Pro hátlapi kameráit, ami az eddigi legmagasabb érték, amit mobil kapott, három ponttal megelőzve az eddigi csúcstartó Huawei Mate 50 Pro modellt.

Ezt a kimagasló eredményt a Magic5 Pro három 50 megapixeles hátlapi kamerával érte el: ebből a főkamera széleslátószögű (1/1.12″  szenzor, f/1.6, 23 mm) és ezt egészíti ki egy ultraszéles-látószögű (1/2.5″ szenzor, f/2.0, 13 mm, 122˚), és egy periszkópos kialakítású telefotó egység (f/3.0, 90 mm). Utóbbi 3,5x optikai és 100x digitális nagyítást kínál.

DxOMark

A DxOMark eredmény persze nemcsak a kamerák érdemes, komoly szerepet játszik benne a szoftver is, ami olyan funkciókkal rendelkezik, mint az Ultra Fusion Computational Optics számítási optikai algoritmus, ami javítja a kép tisztaságát 3,5x-ös és 100x-os értékek közötti zoom esetén. Említést érdemel még a Millisecond Falcon Capture is, aminek hála a telefon alacsony fényviszonyok között is jó minőségű képet készít kimagasló gyorsasággal.

A Honor Magic5 Pro ugyanakkor nem csupán a kameráit illetően csúcstelefon: megkapta a piac jelenleg legerősebb lapkakészletét, a négy nanométeres gyártástechnológiával készült Snapdragon 8 Gen 2-t (természetesen Adreno 740 grafikus maggal), amit 8, 12 vagy akár 16 GB memória is kiegészíthet, a háttértár pedig 256 GB-ról indul. Emellé jön az IP68 szabvány szerinti por- és vízállóság, az akár 1800 nit fényerőre képes, 6,81 hüvelykes LTPO OLED kijelző, illetve egy egy 5100 milliamperórás akkumulátor, ami 66 wattal tölthető vezetéken és 50-nel vezeték nélkül.

Honor

Utóbbiak ma már nem számítanak kiemelkedő adatnak, viszont érdemes megemlíteni, hogy pontosan egy évvel ezelőtt a Honor még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a jelen modell elődje, a Magic4 Pro 100 wattos vezetékes és vezeték nélküli töltéssel büszkélkedett. Ehhez képes elég nagy visszalépés a 66 és 50 watt, bár az mindenképpen értékelendő, hogy a gyártó egy év alatt szépen belátta, semmi értelme például 100 wattos vezeték nélküli töltést építeni egy telefonba, ha egyszerűen nincs olyan kiegészítő, ami képes lenne biztosítani ezt a teljesítményt.

Bár a Honor a sajtótájékoztatón arra nem tért ki, hogy a készülék pontosan mikor érkezik Európába, de a 12 GB memóriával és 256 GB háttártárral szerelt variáns árát már leleplezték: 1199 euró lesz, tehát 100 euróval többet kérnek érte, mint az egy éve ilyenkor bejelentett Magic4 Pro modellért. Ezzel szemben a sima, az esemény során csak kutyafuttában bemutatott sima Magic5 mobil ára maradt 899 euró. Ennél a készüléknél amúgy szerényebb a kamerarendszer (viszont a szoftveres előnyök itt is megvannak), többek között nincs IP68 védelem, kisebb a kijelző felbontása, továbbá a vezeték nélküli töltés is hiányzik – ami elég meglepő egy ilyen árú mobilnál.

A Magic5 Pro és a Magic5 mellett jutott még idő a tabletté kinyitható Magic Vs okostelefonra is, amivel a Galaxy Z Fold mobiloknak állít konkurenciát a gyártó – hogy ez a most nyilvánosságra hozott 1599 eurós árcédulával mennyire életszerű terv, azt most még nehéz lenne megjósolni.

Kapcsolódó A Honor itthon is kihívót állít a Samsung Galaxy Z Fold telefonoknak Európába is megérkezik a Honor tavaly bejelentett Magic Vs nevű hajlítható kijelzős mobilja.

The post Jelenleg ez a legjobb mobil fotózásra first appeared on 24.hu.