Megnehezíti a megtakarítók és a kisbefektetők életét, hogy késik az amerikai recesszió, de jön-e a tisztítótűz vagy sem? Jó lesz-e nekünk, ha nem fog fájni? Azért is kérdés, mert nem biztos, hogy a Fed most éppen nem egy színjátékot játszik épp a világgal. Mi lesz a dollárral és így a forinttal, hova rakjuk a pénzünket és egyáltalán, hogyan gondolkodjunk a befektetési lehetőségekről? Kovács Krisztián, a Concorde üzletfejlesztésért és stratégiai tervezésért felelős igazgatójának személyes hangulatú, filozofálgatós befektetői levele.

„Cogito ergo timeo. Magyarul: gondolkodom, tehát félek”.

Ismeretlen kelet-európai befektetési szakember mondása Mi ez?!

Ez egy befektetői hírlevél, kéthavonta jelenik meg, és magyar, tehát nehéz helyzetben lévő megtakarítóknak szól. Legalább három dologban különbözik a műfaj zömétől:

kiábrándítóan konzervatív, vakmerően egzakt eszközallokációs javaslat felelősségét veszi magára, és, szemérmetlenül, hovatovább leplezetlenül személyes.

A korábbi levelek ITT érhetők el.

Befektetői inflációs és kockázat

A kulcsszó, ami körül a (leendő) hűséges olvasók gondolatai is forogni fognak hamarosan, a kockázat. Nem a lehetőség, nem a hozam, nem az árfolyamnyereség, hanem a széles értelemben vett kockázat. A befektetői inflációval harcolunk és előle menekülünk együtt azokkal, akik velem tartanak minden második hónap elején.

Befektetői infláció alatt azt a folyamatot értem, amelynek során a múltbéli jövedelemből felhalmozott jelenbeli megtakarítások által kijelölt, a társdalom munkamegosztási rendszerében elfoglalt helyünket alámossa valami. Alámoshatja éppen az árszínvonal általános emelkedése is, de demográfiai és technológiai, politikai és ökológiai változások, a társadalmi munkamegosztás cserearányaiban tapasztalt eltolódások is szintúgy illúzióvá változtathatják a jelenlegi megtakarítások és a jövőbeli jólét kapcsolatáról szőtt ábrándokat.

A gondolkodás befektetés-szakmai sarokpontjait külön tisztázzuk a jobb áttekinthetőség érdekében, feltétlenül érdemes pontról pontra átfutni, itt erről csak annyit, hogy

mindig a globális makro képből indulunk ki, és mindig a magyar rögvalóhoz, továbbá mindig a konkrét portfólióelemek számszerűen megadott részarányaihoz érkezünk meg.

A személyesség tekintetében az a legfontosabb, hogy bármi, amit leírok vagy elmulasztok leírni, az teljes egészében az én és kizárólag az én nyakamba varrandó. Ez nem a Concorde house view, még csak nem is hasonlít rá. Természetesen sokat eltulajdonítok nálam sokszorta kiválóbb kollégáim okosságából és tudásából, tehát ha netán eltalálok valamit, az érdem messze nem kizárólag az enyém, de minden, ami tévedésnek vagy ostobaságnak bizonyul, az 100 százalékban a saját szellemi termékem.

Mindenesetre nem titkolom, hogy milyen keveset tudok, azt viszont bátran állítom, hogy már jó ideje mélyen értem Oscar Wilde mondatát, mely szerint:

„Nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy mindent tudjak.”

Hol vagy, recesszió?

Amit éppen gondolok: sajnos rossz hírt kell közölnöm, az amerikai recesszió késésben van. Ettől befektetőként sokkal nehezebb lesz okosnak lenni.

Háborodottnak gondolhat a kedves olvasó, amiért nem átallok azon keseregni, hogy az amerikai konjunktúra sokkal drágábban adja az életét annál, mint amire a piac berendezkedett. A tavaly év végi várakozások zöme enyhe recessziót várt az idei év első felére, ami még igazolódhat ugyan, de a gazdasági aktivitás általános elgyengülésének késése igencsak komplikálja a helyzetet. Megkísérlem vázolni, hogy miért.

A kisebb vagy nagyobb recessziónak az lett volna, az lenne a dolga, hogy a meglódult infláció elleni küzdelemben bepasszolja a ziccert, amit a Fed dolgozott ki a megkésett, de aztán dinamikusan felépített monetáris szigorítással. A recessziónak kellett volna, annak kellene megtörnie az inflatorikus erőket, lehetőleg súlyos gazdasági depresszió nélkül.

Az amerikai konjunktúra hajója kapott ugyan sebeket, de mostanra világos, hogy a Fed eddigi torpedói nem tudják elsüllyeszteni.

Olajfoltot húz maga után, gyanúsan füstöl, de jó tempóval halad. A Fed főhadiszállásán pedig elszánt tekintetű admirálisok egymás után teszik nyilvánvalóvá, hogy készek addig lőni ezt a hajót, amíg el nem süllyed. Ez lett a félelem általános tárgya a legutóbbi inflációs, foglalkoztatási, kiskereskedelmi, lakáspiaci adatok után, és ez nem is csoda, a szakma szabályai szerint ezek alapján pontosan ettől kell félni.

Egészen pontosan a korábban gondoltnál magasabban tetőző, és hosszabb ideig a komfortosnál magasabban maradó kamatszinttől illik leginkább félnie most egy jól nevelt befektetési szakembernek. Hiszen így nem tud trendszerű emelkedés kialakulni a részvénypiacokon, a hozamgörbe nagyobb, távolabbi szakaszait tartják nyomás alatt a kamatok alakulására vonatkozó várakozások. A hagyományos vegyes portfóliók tavalyi nehéz éve után így talán idén sem jön el a fellélegzés, egyre többen húzódnak be a rövid kockázatmentes hozamok erődjének egyre magasabb falai mögé. Ez tényleg elég kellemetlen lehetőség annak, aki befektetések kezelésével keresi a kenyerét, higgyék el.

Be kell ismernem azonban, hogy én mástól félek igazán. Nem attól félek, hogy a Fed szigorú és hiteles lesz, és végül kivált egy a vártnál mélyebb recessziót, esetleg túlszigorít, eközben leveri az eszközárakat, ki tudja mennyire.

Hanem attól félek, hogy a Fed valójában hazudik. Nem ez lenne az első eset.

A további masszív szigorítás kockázata ugyanis viszonylag jól kezelhető lenne: alacsonyan tartott részvénysúly, defenzív, kevéssé kamatérzékeny szektorok felülsúlyozása, visszafogott bátorság a hosszú kötvényeket illetően, magas dollársúly, sok szárazon tartott puskapor, azaz nagy súllyal tartott rövid kamatozó eszközök. Ez egy mentálisan is kifejezetten komfortos pozíció, az ember okosnak, óvatosnak, előrelátónak gondolja magát, és már látja lelki szemeivel, amikor a széteső piacokon majd alaposan bevásárol a jobbnál jobb lehetőségekbe.

Ennél azonban sokkal félelmetesebb lehetőség az, hogy a Fed ugyan valóban folytatja a szigorítást, de valójában nagyon is készen áll arra, hogy a következő 10 évre egy sokkal magasabb inflációs pályát fogadjon el, mint amilyet az előző évtizedben megszoktunk. Ha a fokozatos, adatvezéreltnek mondott kamatemelgetés éppen arra szolgál, hogy az inflációs dinamika megtörésének első komolyan vehető jelei láttán megálljanak. Ha elfogadják, hogy eltűrhető áldozatok árán nem képesek visszakalapálni az inflációt 2 százalék környékére, nem eltűrhető áldozatokért pedig nem óhajtják vállalni a felelősséget vagy a bűnbak szerepét.

Ebben a forgatókönyvben a fentebb említett befektetői kellemetlenségek annyiban módosulnak, hogy nem átmeneti jellegűek lesznek. Nem lenne tisztítótűz. Nem lenne jól körülhatárolható recessziós periódus. Nem lenne fordulópontnak bizonyuló pánik az eszközpiacokon. Nem térne vissza a régi, jó, alacsony kamat. Nem lennének tarthatók a profitnövekedésekre vonatkozó, korábban árazott várakozások és értékelési modellek. Tartós szenvedés lenne, katarzis nélkül.

Ennek a legsúlyosabb potenciális szövődménye az lehet, ha súlyos recesszió és a rövid kamatok drasztikus csökkenése nélkül változna meg a hozamgörbe alakja. Két hónapja is írtam pár mondatot arról, hogy a gazdaság minden szereplőjében kialakulóban lehet az új normalitás az inflációs környezetet illetően. Ha ez a befektetőket is utoléri, és a recessziós tisztítótűz nem akar megérkezni, a Fed viszont továbbra is alulról ugatja az inflációt, még ha öblösen is ugatja, akkor egyszer békés körülmények között is megszűnhet a hozamgörbe invertáltsága.

Mit jelentene ez?

Az inverz hozamgörbe azt jelenti, hogy a rövid kamatok magasabbak, mint a hosszúak, a piac ilyenkor azt árazza, hogy az időben későbbi, akkori rövid kamatok alacsonyabbak lesznek, mint a mostani rövid kamatok.

Ez praktikusan az infláció letörésének, és ahhoz szinte mindig szükséges recessziónak a piacok kollektív intelligenciája általi prognosztizálását jelenti.

Ha azonban kialakul az új normalitás, a megemelkedett infláció elveszíti az újdonság „varázsát”, ha a piaci szereplők már nem gondolják, hogy ez olyan nagyon le lesz kalapálva, akkor az egyre hosszabb hozamok is egyre jobban elindulnak felfelé, adott esetben nagyobb dinamikával, mint a rövidek, kiárazódik a hit. Ez pedig sokkal félelmetesebb forgatókönyv minden eszközárra vonatkozóan, mint az, hogy a korábban vártnál pár negyedévvel tovább, és esetleg 1-2 százalékponttal magasabbra emeli a Fed a rövid kamatokat. Az a kataklizma viszont legalább tényleg szinte biztosan rövid ideig tartana, és elhozna egy komoly mélypontot mind a gazdasági aktivitás dinamikájában, mind pedig az eszközárak trendjeiben.

Más idők jönnek, de főszerepben továbbra is a részvények

Két hónapja azt kezdtem el taglalni e hasábokon, hogy milyen szempontok vezérelhetik a jövőben sokkal szelektívebben kezelendő befektetéseket a részvénypiacokon. A szempontok egyikeként említettem a kamatérzékenységet, azon belül, annak részeként az eladósodottságot.

A részvénypiacokkal kiemelten kell most is foglalkozni. Tavaly nyár elején néhány hónapra még a nulla részvénysúly ajánlásának ódiumát is magamra húztam. Ősz óta is csak a fokozatos, és csak alacsony súlyig – és időben tavaszig – tartó építését javaslom, mert hosszú távon érdemben infláció feletti hozamot más eszközosztállyal elérni aligha lehet.

Esetleges pánikban vett hosszú kötvénnyel egy komolyan vehetően hosszú időszakra talán igen, de a tökéletes időzítést hagyjuk meg a mestertraderek kiváltságának, és főleg az erről szóló utólagos hőskölteményeik témájának. Az ingatlanok értékeltsége pedig ugyancsak világszerte kérdésessé teszi, hogy a következő évtizedben ellent tudjanak tartani egy esetleg tartóssá váló inflációnak. Lehet, sőt, van szerepe az aranynak és a közvetlen nyersanyagkitettségnek, de a portfólió reálértékenek megőrzésében a részvényekre van osztva a főszerep. Az idő nagy részében erre a széles piacot lefedő indexek a legjobbak. De most mintha más idők jönnének.

Erősen hajlok rá, hogy a továbbra is volatilisnek, derekas esésekben gazdagnak ígérkező idei évben egy a széles piacot lefedő részvénykitettségnek kifejezetten a kamatérzékenység és az eladósodottság tekintetében legkevésbé sérülékeny elemekből álló részvényportfólióra való lecserélését javasoljam megfontolásra. Mivel ezt nem éven belüli átpozicionálásnak szánnám, hanem nagyon is hosszú távra, tartósan követendő rendezőelvnek, kérem engedjék meg, hogy még gondolkodjak rajta. Áprilisban megírom, mire jutottam.

Addig is az alábbiakban az eszközosztályok szerinti szokásos megfontolásaim következnek, nagy változás nincs bennük a két hónappal ezelőttihez képest, de van néhány fontosabb pont a pozíciók gondozása terén.

Portfólió allokációs megfontolások, 2023 februárjában, a tartóssá vált amerikai inflációtól némi bizakodással vegyesen félve

Devizák – EUR/USD, EUR/HUF, USD/HUF

Négy hónappal ezelőtt, 430 fölé szurkáló USD/HUF árfolyamnál javasoltam, hogy aki nagy dollárkitettséggel rendelkezik, magam is ide tartoztam, és jóval kisebb mértékben, de ide tartozom most is, kezdje el csökkenteni a dollárkitettségét, méghozzá nem az euró, hanem egyenesen a forint javára. Két hónapja 382-es árfolyamot írhattam ide, most, amikor ezt írom, 359-et látok a monitoron.

Ebben szerintem egyelőre nincs több.

Mind a forint euróval szembeni erősödése, mind az euró dollárral szembeni erősödése eljutott egy olyan szintig, ahonnan mostanában nagyon nehéz lenne továbbmenni.

Az árfolyam változására vonatkozó várakozás nem indokolja a dollársúlyok további csökkentését, sőt, akinek kevés dollárja maradt, az fontolja meg, hogy újra növelni kezdi.

A kamatkülönbözet viszont más lapra tartozik, ezzel lényegében az árfolyamoknak nem az azonnali, hanem a kicsit távolabbi jövőbeni változására – vagy éppen nem változására – pozicionáljuk magunkat. A forint rettenetes kamatelőnyét magyarországi befektetőként valamekkora súllyal majdnem biztosan célszerű elfogadni, akár határidős vagy swap ügyletek kamattartalmában, akár állampapírokban, akár olyan befektetési alapokban, amelyek az előbbieket teszik elérhetővé – a pozíciókat szakszerűen menedzselve és diverzifikálva – a befektetőknek.

Hosszabb és rövidebb kötvények

Ebben az eszközosztályban kevesebb újdonsággal tudok szolgálni a két hónappal, sőt, a négy hónappal ezelőtti javaslataimhoz képest. Ezek lényege az volt, hogy a hosszú magyar állampapírokat fokozatosan, kis lépésekben, algoritmikus fegyelmezettséggel kezdjük el felhalmozni, például havonta, ne gyorsítsunk és ne lassítsunk, akármi történik, húzzuk ezt el fél évre, és összességében se menjünk 20 százalék fölé.

Úgy általában a hosszú kötvényekről, főleg és elsősorban azok lejáratig tartásáról sem lett jobb a véleményem, a magyar kötvényekben inkább a kockázati felárak csökkenésének lehetősége izgat, az amerikai, és így minden más kötvényhozam abszolút szintjeitől kifejezetten félek, mint fentebb – nem először – kifejtettem.

Ugyanakkor a hosszú, vagy éppen nagyon hosszú kötvényekben való rövidebb idejű kockázatvállalás a volatilitás hasznosításának egy érdekes eszköze ebben a környezetben, pszichológiailag sokkal könnyebben menedzselhető, mint a részvénypiaci volatilitás. Ez a befektetői hírlevél hangsúlyozottan nem a tradingről szól, de nagyon fegyelmezett és (nagyon) konzervatív pozícióméretezéssel értelmes lehetőség a hosszú kötvények árfolyammozgása révén megpróbálni aktívan kiműteni a piacból a reálhozamra valót.

Ami a dolláros száraz puskaport illeti, két hónapja 4 százalék körüli kétéves hozamról beszéltünk az amerikai állampapírok esetében, ez azóta ütemesen tart az 5 százalék felé. Egyéves, eurós német állampapírt lehet kapni 3 százalékon. Hol van már a negatív kamat… egyébként a műfaj őshazájában, Japánban van, legalábbis még van egy kicsi, meglátjuk, ott mi lesz majd belőle.

Svájci frank

Nem szeretnék visszaélni azok türelmével, akik a korábbi hírlevelekben végigolvasták a svájci frankkal kapcsolatos fejtegetéseimet, ezúttal legyen elég annyi, hogy ragaszkodom hozzá, hogy legyen ilyen kitettség a portfólióban.

Korábban is emlegettem, hogy semmi kifogásom nincs az ellen, ha valaki a részben biztosítási logikával, részint az évtizedek óta tartó, strukturálisan determinált felértékelődési nyomás előtt meghajolva tartott svájci frank kitettségét a svájci részvényindexet követő ETF formájában építi be a portfóliójába.

Ezt továbbra is értelmes dolognak tartom, az osztalékhozama egy ilyen terméknek alulról közelíti a 2 százalékot, az egyéves svájci állampapír hozama 1,5 százalék körül van, a tízévesé 1,4 százalék körül.

Arany

Az arany hozzávetőleg ott forog, ahol két hónapja, közben mint egyfajta kamatérzékeny eszköz a megalapozatlan közeli kamatcsökkentési remények heteiben feljebb is járt, aztán visszacsorgott, de én éppen nagyon stabilnak, nagyon erősnek látom ahhoz képest, hogy milyenek már most az abszolút kamatszintek és a kamatvárakozások.

Alapvetően arra való, hogy legyen valami a portfólióban arra az esetre, ha megint kiderül, hogy a Fed és általában a nagy jegybankok igenis tartósan magas, csak szigorú retorikával körbedumált inflációval szeretnék csökkenteni az eladósodás kuktájában a nyomást.

Ugyanakkor olyan időkben, amikor elszaporodnak a szankciók a nemzetközi fizetési rendszerekben, amikor lassan már nem lesz hírértéke annak, ha kínai milliárdosok el-eltűnnek egy időre, amikor iparszerű, állami szinten zajló, interkontinentális csempészettel reagálnak fontos országok más fontos országok kereskedelmi korlátozásaira, az arany relatív erejét, az iránta meglévő keresletet „reálgazdasági” természetű tényezők is befolyásolhatják. Erről azonban aligha lehet bármit is érvényesen tudni, a befektetőknek amúgy is elegendő a hüvelykujjszabály – járványok, háborúk, inflációs időszakok önmagukban is indokolni szokták az arany szokásosnál magasabb súllyal való tartását.

Közvetlen nyersanyagkitettség

Nincs változás abban sem, hogy a közvetlen nyersanyagkitettséggel kapcsoltban van a legtöbb kételyem, a széles nyersanyagindexek nyár óta esnek, és ebben nincs is semmi meglepő, az ukrajnai háború kitörése utáni nyersanyagpánik óta van egy masszív visszarendeződés.

Ezeknek az indexeknek azonban a java az olajból és az olajkapcsolt termékekből áll, miközben a Covid utáni kínai nyitással is összefüggésben az ipari fémekben volt egy jelentősebb felpattanás az elmúlt hónapokban.

Egyelőre azt gondolom, hogy az amerikai recesszió késése, illetve az ipari termelési rendszer lassú, de szinte hétről hétre nyilvánvalóbb deglobalizációja, a beruházások szabályozási eszközökkel való lefojtása, együtt az energetikai óriásprojektekkel jelentős felfelé mutató kockázatokat hordoz a nyersanyagok egy részének árában, de ez elsősorban talán az ipari fémek esetében igaz.

Alighanem itt is egyre indokoltabb a differenciált megközelítés, a készre gyártott, olajtúlsúlyos nyersanyagindexek tartása mögül fogynak az érvek. Még megtartom, de jó eséllyel hamarosan vagy mennie kell, vagy valamilyen koncentráltabb, speciálisabb összetételű nyersanyagkitettségnek kell átadnia a helyét.

Részvénykitettség

Négy hónapja, tavaly októberben javasoltam megfontolásra a kedves olvasóknak egy 2023 áprilisáig tartó, lassú, folyamatos, maximum 30 százalékos súlyig eljutó akkumulációt a részvénykitettséget illetően, leginkább széles amerikai indexekben, kiegészítve a már ebben a hírlevélben is említett svájci részvénypiaccal.

Ezt továbbra is tartom, a következő hetekben az utolsó kis adagok lehetnek hátra ebből annak, aki követi a receptet, áprilisban pedig ez szinte biztosan nem marad változatlanul. Meglepném saját magam, ha akkor majd a további növelés mellett érvelnék, meglátjuk, hol leszünk, leginkább ami a piaci várakozások és a realitások viszonyát illeti.

A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a felépülő, de konzervatív részvénykitettség mély, szelektív átalakítását fogom javasolni, több lépésben, fokozatosan, a csökkenő diverzifikáció minden kockázatával, magamat ismerve e kockázatok véres és visszataszító részleteinek kíméletlen taglalásával együtt.

Befektetés-szakmai keretek, 15 pontban

Aki magára veszi azt a terhet, hogy kéthavonta elolvassa majd, mi mindent hordtam össze már megint, nem hagyhatja ki az alábbi pontok figyelembevételét. Ezek állandóak, nem fognak változni, vagy legalábbis csak ritkán, és akkor sem nagyon.

1, Kockázatokban gondolkodom, nem lehetőségekben. Hiába lesz tele adott esetben részvénykitettséggel a portfólió, az akkor is egy kockázat kezelését fogja megcélozni. Ez a megközelítés nem kompatibilis a pénzzel való pénzkeresés vágyával. A megtakarítás reálértékének, pontosabban a társadalomban elfoglalt hely megőrzésért szállunk harcba a befektetések világában, akármilyen ellenszenvesen hangzik is.

2, A fő ellenségünk az infláció. Nem csak most, amikor szezonja van, amikor akkora, hogy nem lehet nem bevallani és elhazudni, hanem akkor is, amikor az egész világon nagy egyetértésben becsomagolják, amikor lenyeletik, amikor letagadják, és amikor néha magától is ügyesen elrejtőzik.

3, Globális, makro perspektívát használó, top-down szemléletben javaslom a közös gondolkodást. Nem egyértelmű, hogy ez a legüdvözítőbb a befektetések kezeléséhez, bevallom, hogy erős kétségeim vannak ezzel kapcsolatban. Nem azért választottam, mert van egy ilyen erős szakmai meggyőződésem, nincs, hanem azért, mert személy szerint én így működöm. Konkrétabban: nem tudok másként gondolkodni, sosem tudtam, és valószínűleg ez már nem fog változni.

4, Általában befektetve akarok lenni. Az infláció és általában a megtakarítások cserearányának romlása ellen csak így lehet, illetve szerényebben, leginkább csak így lehet védekezni. Kritikus, kitüntetett pillanatokban, relatíve rövid időre viszont helyénvalónak tartom, ha a befektető időt kér a piactól, és bizonyos, alapesetben meghatározó eszközosztályok tekintetében neutralizálja a pozícionáltságát.

5, Likvid akarok maradni. Annyiféle vagyonelem van, ami természeténél fogva illikvid, a pénzügyi vagyoneszközök ellenben egy széles likviditási skálán helyezkednek el. Ezek között is van nagyon illikvid, én csak a skála másik végéből válogatok. Ha változik a véleményem, ha előre nem látható körülmények merülnek fel, gyorsan akarok reagálni, és ez másképp nem lehetséges.

6, Az időhorizont, amire optimalizálni próbálok, évtizedes. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyik hétről a másikra ne történhetnének alapvető változások a portfólióban, évente néhányszor pedig szinte biztosan változik valami. A befektetésekkel jövőbeni forgatókönyvekre fogadunk, márpedig a jövőről senki nem tud semmit. A hosszú távot a sokszor vadul változó és mindig nagyon töredékesen megértett jelenből extrapoláljuk.

7, Nincs trading. Ez a mintaportfólió nem kereskedik. Biztosan van olyan, aki képes valóban tartósan, kifejezetten aktív kereskedéssel, és egy átlagos befektető számára elfogadható kockázattal az ésszerű intenzitással kezelt portfóliókhoz képest jelentős többlethozamot elérni. Biztosan. Én nem ilyen vagyok.

8, Nincs egyedi részvény pozíció. A részvénykitettséget mindig részvénykosarakon, lehetőleg indexeken keresztül veszi fel a mintaportfólió.

9, Nincs short. Pedig nagyon szerettem, most is szeretem, csak az a baj, hogy a short, hiába van mögötte akármilyen szofisztikált elgondolás, természeténél fogva szükségképpen trading. Az meg ugye nincs, lásd feljebb.

10, A devizák közötti súlyozásban két alapvető probléma van, amire mindig aktuálisan ki kell izzadnunk valamilyen félmegoldást. Az egyik a „forint vs. minden más” probléma, a másik a világpénz, azaz a „dollár vs. minden más” probléma. Ha ennek a két „apróságnak” a trendjeit eltaláljuk, nagy bajunk már nem lehet, onnan már csak szakma lenne az egész, amit az ember megtanult, aztán tud. Csak hát ez a két apróság sem adja magát könnyen.

11, A részvénysúlyt és minden más eszközt mindig együtt nézzük annak a devizának a súlyával, amiben azokat az eszközöket kereskedik. Mindig. Anélkül könnyen kerülünk a fiktív hozamok illúziójába.

12, Mindig tartunk aranyat. Mindig kínlódunk azzal, hogy eltaláljuk, hogy mennyit lenne célszerű tartani, és sosem fogjuk eltalálni.

13, A hosszú kötvény taktikai pozíció. Már éppen nem feltétlenül trading, de a legritkább esetben ideális lejáratig tartani. Figyeljük, nagyon, és adott esetben alaposan be is vásárolunk belőle, de közel sem szeretjük annyira tartani, mint a részvényeket.

14, A nyersanyagkitettségre is úgy gondolok, mint ami bizonyos időszakokban segíthet megelőzni a megtakarítások reálértékének erodálódását, legalább részben. Nagyon hasznos lehet, de nincs állandó helye a portfólióban.

15, Kriptoeszközök: nem igazán tudom, mik azok. Hallom, hogy mások azt mondják, ők értik, de én nem értem, miért lennének befektetési eszközök. Ha majd egyszer ebben változás áll be, vagy ha a kákán is csomót kereső, földhözragadt észjárásom egyszer csak átvált fényes tekintetű jövőbelátásba, akkor majd lehet, hogy kerül belőlük a mintaportfólióba. Addig viszont nem.

Kovács Krisztián,
üzletfejlesztésért és stratégiai tervezésért felelős igazgató, Concorde Értékpapír Zrt.

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

Borítókép: A Fed épülete Washingtonban.

The post Az amerikai recesszió késik, de mi van, ha a Fed hazudik? Nem ez lenne az első eset – A befektető levele IV. appeared first on Forbes.hu.