:
Breaking News

Ha megszűnik a kamatstop, újabb csapás várhat az egykori devizahitelesekre

A kamatstop bevezetése óta akár több százezer forintot is spórolhattak összesen az érintett lakáshitelesek, és június végéig még biztosan élvezhetik ezt az előnyt. Azonban érdemes előre tájékozódni arról, ami utána jöhet, mert havi több tízezer forinttal nőhetnek a törlesztők.

Június végéig még biztosan nem kell aggódniuk azoknak az adósoknak, akiknek a jelzáloghiteleire vonatkozik a kamatstop, addig biztosan a 2021. október végi referenciakamat szerint törleszthetnek. Azonban nem sok esély látszik arra, hogy június végére olyan szintre csökkenjenek a fontos referenciamutatók, hogy az ne fájjon a kamatstop alól kikerülő adósoknak. A kormány korábbi intézkedései alapján persze nem lenne meglepő a kamatstop újabb meghosszabbítása. A Bank360.hu összeszedte az okokat, és hogy mi segíthet akkor, ha véget ér a kamatstop.

Több ebből A vártnál is nagyobb veszteséget hozott a Richternek az extraprofitadó Az amerikai recesszió késik, de mi van, ha a Fed hazudik? Nem ez lenne az első eset – A befektető levele V.

Havi 30 ezer forintot spórol egy átlagos adós

A referenciamutatók tavaly október végén érték el a csúcspontot, azóta megindult a csökkenés, de a BUBOR (Budapesti bankközi forint hitelkamatláb) értékek tartósan a csúcs közelében maradtak, míg a BIRS (Budapesti Kamatswap Ügyletek) esetében inkább a liftezés jellemző.

A Magyar Nemzeti Bank Bank360.hu-val megosztott kalkulációja szerint egy átlagos adós havonta 30 ezer forinttal fizet kevesebbet annál, mint amennyit a kamatstop nélkül kellene.

Az intézkedés 350 ezer szerződést és közel 1500 milliárd forint értékű hitelállomány érint. Ebből 1200 milliárd forint az éven belüli kamatperiódusú lakáshitel, 250 milliárd az 1-5 éves kamatperiódusú, és 50 milliárd az államilag támogatott jelzáloghitel.  

Sok devizahiteles van

Az érintettek között vannak szép számmal, akik átélték már a törlesztőrészleteik elszabadulását. Az olyan egykori devizahitelesek teszik ki az összes kamatstopban lévő szerződés 38 százalékát, akiknek 2015-ben forintosították a kölcsönét. Ez az arány a legfeljebb 1 éves kamatperiódusú, változó kamatozású, kamatstopban lévő jelzáloghitel- szerződéseknél 48 százalék. A forintosított devizahiteleket ugyanis annak idején 3 hónapos kamatperiódusú forinthitelre váltották ki, amelyeknél a referenciamutató a 3 havi BUBOR – ez jelenleg a legmagasabb a jelzáloghitelek ügyleti kamatát meghatározó kamatok közül.

Vagyis jelenleg úgy tűnik, a volt devizahiteleseknek fájna leginkább, ha véget érne a kamatstop. 

Mi segíthet?

Sokaknak segíthet majd a hitelkiváltás Az ilyen adósok zöme rendszeresen kapott kalkulációt és figyelmeztető levelet a bankjától arról, hogy fontolja meg a változó kamatozású hitele fixesítésén. A hitelkiváltási lehetőséggel viszont eddig kevesen éltek. A jelenlegi magas referenciakamatok fennmaradása esetén azonban érdemes lesz bevágniuk a hitelkiváltás, ha a kamatstop véget ér. Most ugyanis a legalább 10 éves kamatperiódusú vagy a futamidő végéig fix kamatozású lakáshitelek sokkal olcsóbbak, mint a rövid kamatperiódusúak.  

Jelenleg 10 millió forintos lakáshitelt 20 éves futamidőre, végig fix kamattal 9,30 százalékos THM-mel igényelhet egy adós, így a havi törlesztőrészlet 90 ezer forint. Ugyanez a kölcsön 15 százalékos kamattal számolva havonta több mint 130 ezer forintba kerülne.  Nem biztos persze, hogy a kamatok mindig olyan magasak maradnak, mint most, elképzelhető, hogy a tízéves kamatperiódus időszaka alatt sokat csökkennek. A hitelkiváltás azonban ebben az esetben is segíthet. Ha az adós azt látja, hogy 1-2-3 év múlva sokkal kedvezőbb feltételekkel kínálnak már hitelt a bankok, a most felvett kölcsönét ismét kiválthatja.

The post Ha megszűnik a kamatstop, újabb csapás várhat az egykori devizahitelesekre appeared first on Forbes.hu.