:

Áll a bál a Revolut első nyereséges évének számai körül

A Revolut könyvvizsgálója nyilvánosan megkérdőjelezte a brit fintechóriás első nyereséges évének beszámolóját. 

A brit pénzügyi fintechóriás Revolut szerdán közölte, hogy alapítása óta először profitot termelt 2021-ben. 

A vállalat beszámolójából kiderül, hogy

a 2020-as, 223 milliós veszteség után 2021-ben 26 millió angol font volt a nyeresége,az éves árbevétele 636 millió fontot ért el, ezzel pedig megháromszorozta az előző éves eredményét,a 2022-es évben az árbevétel tovább, több mint 30 százalékkal növekedett, így a Revolut elérte a 850 millió fontot,a cég 2022-ben érte el a 25 milliós ügyfélbázist, 2021-ben egy év alatt ötmillió hitelesített regisztrációval növekedtek.A bevételeik egyharmada származott kriptovaluta-kereskedésbőlA magántulajdonban lévő cégnek egyébként nem kötelessége rendszeres negyedéves jelentésekkel szolgálni, ezért jelentkezik időközönként éves áttekintésekkel. Több ebből Óriási a lassulás a hitelszektorban, harmadával kevesebb hitelt vettünk fel év végén Itt az extraprofitadó újabb áldozata, komoly bajok jöhetnek

Könyvvizsgáló: nem biztos

A beszámoló közzététele után azonban a Revolut könyvvizsgálója nyilvánosan megkérdőjelezte a beszámoló hitelességét, erről a HWSW.hu számolt be.

A BDO szerint a 2021-es évi teljes bevétel 75 százalékát nem lehet teljes mértékben függetlenül ellenőrizni, lévén azok kripto és deviza ügyletekhez köthetők, így a társaság bevételei jelentősen eltérhetnek a valóságtól.

A cég a határidőt sem tudta tartani, tavaly szeptemberig kellett volna benyújtani a 2021-es jelentését, de végül a decemberig kapott haladék sem volt elég.

Nem először

Az Egyesült Királyság számviteli szabályozó hatósága már 2020-ban megállapította, hogy a beszámolóban is nagy a hibás állítások kockázata, melynek eredményeként a könyvvizsgáló arra sürgette a Revolutot, hogy javítsa belső ellenőrzési rendszerét.

Mikko Salovaara, a Revolut pénzügyi igazgatója hivatalos válaszában úgy fogalmaz, hogy a vállalat informatikai rendszerei nem tudnak lépést tartani a növekedési ütemmel. A könyvvizsgálónak ennek hatására más módszereket kellett alkalmaznia a bevétel megállapításánál. 

A BDO aggályokat fogalmazott meg amiatt, hogy az ellenőrzési eljárások során nem sikerült kellő biztosítékot fedezni az előfizetésekből, kártyákból, deviza- és vagyonkezelési tevékenységekből származó több mint 477 milliós bevételre.

A szerdai jelentés kapcsán Salovaara azt is elmondta, nem tudja megmondani, mennyit ér a cég, mivel 2021 óta nem gyűjt készpénzt, de nehezen tudja elhinni, hogy a befektetők továbbra sem lennének elégedettek teljesítményükkel. Szerinte a BDO által felvetett informatikai aggályokat már korábban orvosolták. 

Bankká válnának

A Revolut nyomul a tengerentúli piacokra, különösen az Egyesült Államokba, ahol jelenleg több mint ötszázezer ügyfele van. A cég Brazíliában, Mexikóban és Indiában is elindult, tavaly novemberre globálisan 25 millió fős felhasználói bázist építettek.

Rádásul egy ideje azon dolgoznak, hogy a céget bankként ismerjék el, már két éve benyújtották banki engedélyi kérelmüket az Egyesült Királyságban.

Borítókép: Vlad Yatsenko és Nikolay Storonsky, a Revolut alapítói.

The post Áll a bál a Revolut első nyereséges évének számai körül appeared first on Forbes.hu.