:

Kinél dolgoznak többen, Mészárosnál vagy a Postánál?

Nehéz napokat él meg a Magyar Posta, több területen is megszorításokat hajtanak végre. A nemrég bejelentett 1200 fős leépítés után ugyanakkor könnyen lehet, hogy nem ők lesznek az ország legnagyobb foglalkoztatói. Na és ki törhet az élre helyettük?

A múlt héten bejelentett csoportos létszámleépítés után már nem a Magyar Posta lehet az ország legnagyobb foglalkoztatója, hanem Mészáros Lőrinc cégcsoportja – írja a G7.hu.

Hosszú út vezetett idáig

Voltak már szebb napjai is az állami hátterű szolgáltatónak:

a rendszerváltás idején még 65 ezren dolgoztak a Postánál,2000-ben már csak 44 ezer alkalmazottat számláltak,az idei év elején pedig nagyjából 26 ezren dolgoztak náluk. Több ebből Kinél dolgoznak többen, Mészárosnál vagy a Postánál? Erasmus-ügy: még mindig nem dőlt el, itt van Brüsszel újabb kérése

A február 28-án bejelentett 1200 fős létszámleépítés ugyanakkor azt jelenti, hogy 25 ezer fő alá fog beesni az alkalmazotti létszám.

Így a Mészáros-csoport meg fogja előzni őket a legnagyobb foglalkoztatók listáján,

ahol mintegy 25 ezer fő dolgozik a G7 számításai szerint. (A leggazdagabb magyarok listáján ugyanakkor Mészáros Lőrinc a 3. helyre csúszott vissza, vagyona a Forbes becslése szerint 436,5 milliárd forint.)

Nem csak leépítenek

A Magyar Posta a leépítés mellett számos más területen kénytelen racionalizálni a működését:

rengeteg kisebb postát zártak be,a kistelepüléseken helyi vállalkozásoknak szervezik ki a tevékenységüket,mindeközben tavaly 9 százalékos béremelést hajtottak végre (15 százalékos infláció mellett), idén pedig mindössze 2 százalékos növekedésről tudni.

A Posta működésének racionalizálására azért is van szükség, mert hiába állami cég, uniós jogszabályok szerint piaci szereplőnek számít, és így nem kaphat állami támogatást működési költségekre.

The post Kinél dolgoznak többen, Mészárosnál vagy a Postánál? appeared first on Forbes.hu.