:

Kamarai tagság: 5 nap után már ennyi orvos jelezte, hogy maradna

Kamarai tagság: 5 nap után már ennyi orvos jelezte, hogy maradna

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közzétette, hányan jelezték hivatalosan, hogy tagok maradnak a kormány gyorsított eljárásban átvert törvénye után is.

A közel 50 ezer tagot számláló MOK esetében múlt hét csütörtökön megszűnt a kötelező tagság. A kormány által gyorsított eljárásban átvert törvény szerint az eddigi tagoknak 30 napjuk van, hogy írásban, hivatalosan is jelezzék, maradnának az érdekvédelmi szervezetben.

A MOK mai közlése szerint 12 ezer orvos már nyilatkozott is.

Ők tehát maradnak a kamarában továbbra is. A nyilatkozattételre még 26 napja van az orvosoknak.

Majd elmondom Orbán Viktornak, hogy mekkora hazugság, amivel támadnak, és akkor visszavonják a törvényt? – interjú Kincses Gyula MOK-elnökkel

A MOK viszonya a kormánnyal az egészségügyi reform tavaly évvégéi benyújtása óta egyre feszültebb. Az új ügyeleti rendszer kapcsán a MOK arra kérte a tagjait, hogy ne írják alá az új szerződéseket (vagyis a régi rendszer szerint végezzék a munkájukat). A nyomásgyakorló akció után a kormány teljespályás letámadás indított a szervezet ellen.

Borítókép: Kincses Gyula, a MOK elnöke. Fotó: Sebestyén László

The post Kamarai tagság: 5 nap után már ennyi orvos jelezte, hogy maradna appeared first on Forbes.hu.