:
Breaking News

Nemcsak enni, mobilnetezni is egyre drágább: újabb szolgáltató emel az árain

Nemcsak enni, mobilnetezni is egyre drágább: újabb szolgáltató emel az árain

Csaknem 15 százalékkal emeli meg szolgáltatási díjait a Yettel. Az inflációkövető díjkorrekció elsőre bonyolultan hangzik, de a mögöttes érv igen egyszerű: drágítunk, mert minden más is drágul.

A következő hetekben a Yettel szolgáltatásainak díjai a 2022-es inflációval megegyező mértékben, 14,5 százalékkal nőnek – közölte a távközlési cég. Lakossági ügyfelek esetén március 14-én, flottás és vállalati ügyfeleknél április 5-től kezdődően lép életbe az áremelés.

A varázsszó: inflációkövető díjkorrekció

A távközlési vállalat (ami éppen egy évvel ezelőtt változtatta meg a nevét Telenorról Yettelre) tavaly márciusban és novemberben változtatta meg az általános szerződési feltételeket, ekkor vezették be az inflációkövető díjkorrekciót. Az új rendszer értelmében minden évben a tavalyi infláció mértékével emeli meg díjait a szolgáltató.

Kereskedelmi szövetség: Az árstop vége után rögtön megugranak az árak, de az üzletek óvatosabbak lesznek

Így a 2022. évi átlagos inflációval drágulnak a szolgáltatásaik 2023 elején, ez a Központi Statisztikai Hivatal februári közlése szerint 14,5 százalék volt.

A Yettel szerint a korrekció bevezetésének a célja a szolgáltatási díjak értékarányos megőrzése volt.

Mire vonatkozik az áremelés?

Alapvetően a tarifacsomagok havi díjaira.Viszont lakossági ügyfeleknél a forgalmi díjakat, azaz a perc- és sms-díjakat, kiegészítő szolgáltatások díjait a változás nem érinti.

A flottás és vállalati ügyfeleket március folyamán sms-ben vagy ímélen értesíti a vállalat az áremelésről. A Yettel ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az ügyfeleknek már nincs lehetőségük idő előtti megszüntetési díjtól mentes azonnali felmondásra. A szerződés egyoldalú módosítása valóban biztosított felmondási jogot, ezt azonban csak a márciusi vagy novemberi szerződésmódosítás utáni 45 napban lehetett kihasználni.

Nem ők az elsők

Az inflációkövető díjkorrekció nem a Yettel egyedi találmánya, széles körben elkezdte használni a teljes távközlési szektor.

A Telekom március 1-jével,a 4iG által felvásárolt Vodafone pedig január 2-től vezette be.

Utóbbinál 14,5 százalék helyett csak 9,4 százalékkal drágítottak a csomagokon. A Vodafone a 2021. szeptember és 2022. augusztus közötti időszak átlagos inflációját nézte, ahogy az üzleti évük is augusztus végén szokott zárulni.

The post Nemcsak enni, mobilnetezni is egyre drágább: újabb szolgáltató emel az árain appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés