Chicago, 1994. november. A világ egyik legrégebbi határidős tőzsdéje, a Chicago Board of Trade (CBOT) több futballpályányi kereskedési parkettjén határidős piaci szakvásárt tartanak. A nyüzsgő amerikai belváros egyik központi felhőkarcolójának földszintjén nagyjából mindenki ott van – jobbára meglett öltönyös férfiak serege –, aki a világ bármely pontján nagyban üzletel opciós ügyletekkel, határidős devizákkal vagy terményekkel. Nyolcvanhat emelettel feljebb a hatvanas éveiben járó Richard B. Chapman, a CBOT egyik akkori vezetője hatalmas karfájú bőrfotelében illatos pipafüstbe burkolózva csak annyit mond: „Nora from Budapest? Tell me your story.”
Néhány órával korábban az akkor huszon­éves Szeles Nóra kis híján a regisztráción is alig jutott át. Egy szegény kelet-európai ország kis tőzsdéjének újonca, olyan helyről jött, ahol a sok évtizedes szocialista kényszerszünet után ugyan épp újra megnyitották az egyik legkapitalistább intézményt, de még alig pár részvénnyel kereskedtek, opciókról meg a legendás tanár Száz Jánoson és szűk körén kívül végképp kevesen hallottak.

Őt mégis a tőzsdézés legkomplexebb ága mozgatta, és néhány évnyi gyakornoki majd pályakezdő múlttal kiharcolta, hogy kijusson a szakma csúcseseményére, hogy aztán motorja lehessen a határidős kereskedés itthoni beindításának. A repjegyet és a szállást fizetjük, a többit intézd el, mondták neki a BÉT-en, így aztán belépőjegyre már nem tellett. Csillogó szemmel és gyors beszédű asszertivitással bedumálta magát a helyszínre, valószínűleg ennek a híre juttatta aztán a chicagói toronyház tíz liftjének egyikével a 86. emeletre is.

Richard B. Chapman meghallgatta Nóra sztoriját. Őt már nem tudjuk megkérdezni akkori élményeiről, de feltehetően olyasmi benyomása lehetett, mint ami a magyarországi tőkepiaci körökben is nagyjából mindenkiben összeállt, aki az elmúlt évtizedekben hosszabb-rövidebb időre Nóra társaságába került, vagy dolgozott vele: ha valamit a fejébe vesz, nem nagyon tűri, hogy bárki akadályokat gördítsen elé.

Néhány perc után Chapman fel is ajánlotta neki, hogy részt vehet a másnap induló kétnapos belső tanfolyamukon, amit az árutőzsde kereskedőinek tartottak opciókról és határidős ügyletekről, rögtön leszervezett neki egy tanulmányutat a CBOT elszámolóházához, majd elköszöntek egymástól.

Mindenkinek az életében vannak meghatározó pillanatok, Nóra pályáján ez ilyen volt. Nemcsak a sok tudásanyag vagy a Chicagóban beszerzett vaskos kereskedési szabályzatok miatt, hanem mert egy életre beleivódott, hogy a legjobb gyakorlatokat igenis le kell másolni.

„A tőkepiac nem turistalátványosság. Nem ebben kell unikálisnak lenni, mert ha máshogy csináljuk, mint Londonban, Frankfurtban vagy Amerikában, akkor azt a külföldi befektetők kockázatnak fogják tekinteni. Itt meg kell érteni, mi miért működik máshol, és tök mindegy, ki mit mond itthon, úgy kell csinálnunk, ahogy máshol csinálják.” Ez olyan alapélménye, amit azóta is minden projektjénél követ, így fogott neki öt évvel ezelőtt az általa megálmodott és létrehozott Tőkeportálnak is.

Nemcsak csinálja, tanítja is, 2014 óta üzleti tudományokat a Momén. „Imádom megmozdítani a sok dizájneragyú hallgató fejében a piac, a verseny fogalmát.”

Lehetne inkább céges lova
A Müpa kávézójában beszélgetünk, már csak a helyszín miatt is gyorsan a zenére terelődik a szó. A Tőkeportál irodája is a közelben van, de ennél mélyebb kapocs, hogy Nóra családjában háromszáz évre visszamenőleg minden generációban vannak zenészek. „Sopronban egy nap negyvennyolc órából állt” – indokolja, mit hoz még otthonról, egy olyan családból, amelyik a Kossow–Gerronay–Basinszky–Megyesi-vonalon egy sor kiemelkedő előddel bír, és több mint száz éve lakja a város főterének egyik legismertebb, hétszáz éves barokk polgárházát.

Ő is csellózott kiskorában, országos versenyeken a dobogóig vitte, később bejárt órákat hallgatni a Zeneakadémiára, és ma azt mondja, ez lett volna a másik út, de nem ezt választotta. Nem is azt, hogy genetikus legyen, holott a biológia (itt is vannak versenyeredményei) és Beethoven agyának megértése kiváltképp érdekelte.
Mint ahogy az úszás (ugyancsak versenyszinten nyolc–tíz évesen), a kosár, a futás vagy a lovaglás – utóbbit felnőtt korában is űzte, sőt tanította is. Például több kollégájának, amikor már a Concorde Értékpapírnál dolgozott. Ott az is felmerült, hogy a céges autó mintájára neki lehetne inkább céges lova.

Az irány – a tőzsde, az opciók, a tőkepiac világa – már korábban, öt intenzív nap élménye után tisztult le. 1990 júniusa volt. Nóra épp két szakot végzett párhuzamosan a külkerfőiskolán (ma Budapesti Gazdasági Egyetem), megjárt már egy ösztöndíjas képzést a mannheimi közgázon, mellette angol–német tolmácsolásból élt, és hoszteszmunkákat vállalt, amikor meglátott egy hirdetést a főiskola falán.

Az újjáalakuló Budapesti Értéktőzsde hosztesz-tolmácsokat keresett a többnapos megnyitó ceremóniára – nagy szenzáció volt a keleti blokk első értékpapírtörvénye, nagyjából ezer tőkepiaci szakembert vártak mindenhonnan a világból. „Az az öt nap határozta meg a következő harminc évet – mondja Nóra. – Bámultam Icát (Hardy Ilonát, a BÉT alapítóját és első ügyvezető igazgatóját – a szerk.), hogy ezt hogy bírja. Rendszert váltott, és reggeltől estig reprezentált. És hát csodálatos volt, ahogy pályakezdő létemre egyenrangúnak tekintett még a Bokros Lajos vezette Tőzsdetanács is, benne Lantos Csabával (ma energiaügyi miniszter – a szerk.).” Máig példaképei.

A megnyitó után Nórát marasztalták, így ott ragadt a tőzsdén, és hiába volt huszonéves, tényleg úgy érezhette, hogy van ráhatása a dolgok menetére. „Rengeteg fiatal tehetség sürgött akkoriban arrafelé, de ő egészen különleges volt – emlékszik sok év távlatából Hardy Ilona. – Nagyon okos, nagyon impulzív, hihetetlen szorgalommal, szívéből, lelkéből jövő energiával csinál mindent, és nagyon lelkesítő tud lenni, ez az ő differentia specificája.”
Nóra ekkor kezdte beleásni magát az akkor itthon még nem működő opciós piacba, és ekkortájt esett meg vele a már emlegetett chicagói eset. Ilyentájt kérte fel Száz János professzor (95–96-ban, aztán tőzsdeelnök) is, hogy tanítson derivatív ügyleteket a Bankárképzőn („véresre tanultam magamat, hogy tényleg tudjam, amiről ő azt gondolja, hogy tudom”), majd ezután kezdte átverni és kiharcolni a határidős kereskedés elindításához szükséges szabályozói lépéseket.

„Iszonyúan felkészültem, és mindig az ajtóban elhatároztam, hogy mi az a minimum, amit kinyomok belőlük. Ha nem tárgyalják érdemben, amit akarok, akkor az a legkevesebb, hogy feltetetem velük a következő napirendre” – mondja el, mi volt a stratégiája, mielőtt bement egy bizottsági ülésre.

Habitusának és nem utolsósorban Bokros Lajos támogatásának meg is lett az eredménye: 95. március 31-én (fejből vágja a dátumot és azt is, hogy péntek volt, mert – ez is külföldi tapasztalat – „pénteken kell bevezetni az új dolgokat, hogy ha bármi probléma van, hétvégén lehessen korrigálni”) elindulhatott a származékos kereskedelem a BÉT-en.

Mindez már történelem, és lehetne mellékszál, ha a séma húsz–harminc évvel később nem lenne pont nagyon hasonló. Nóra az elmúlt éveit és ma is minden napját megint valami olyasmire áldozza, ami új, amit mások nem akarnak vagy nem értenek, de meg van róla győződve, hogy működni fog, ha nem most, akkor később. De lát azért három nagyon fontos különbséget.

„A határidős piacról akkor nem merte mondani senki, hogy ezt értem, míg a crowdfundingnál azt hiszik, hogy értik, pedig nem értik. És akkor nem kellett azzal foglalkoznunk, hogy holnap miből lesz fizetésünk, most viszont ez egy startup, itt a magunk kockázatát futjuk, ez kőkemény. És bár a szabályozói oldalon akkor is bürokrácia volt, előbb-utóbb megértették és végigvitték, amit kellett, mert azt akarták, hogy a piac nőjön. Ma teljesen más a hozzáállás, sokszor inkább azt mondják, hogy menjen minden állampapírba, és csak azt nézik, hogy a kisbefektető elveszítheti a pénzét, és nehogy legyen még egy Quaestor-ügy.”

Nincs olyan, hogy pesszimista terv
„Az első döntésem volt a legrosszabb. Hogy jó, akkor ezt húszmillióból elindítjuk. Ha nagy szerencsénk van, és jön egy sztori, ami egy sikeres kampány után üzletileg is berobban, akkor lehet, hogy sokkal előrébb vagyunk.” Nóra ezt már a Tőkeportál kezdeti botladozásairól mondja, és arról a leckéről, hogy nem szabad túl kevés tőkével elindulni, mert iszonyatos erőforrásokat elvesz az üzlettől a tőkéért való rohangálás.

Azért nem csak a szerencsére alapozott, amikor cégtársával, Rovnyai Jánossal, és néhány más befektetővel 2017-ben elindították a céget és 2020 elején a platformot, amin a legkülönfélébb induló vállalkozások juthatnak jellemzően 30–120 millió forint tőkéhez, de azt ma is tartja, hogy csak optimistán lehet tervezni. „Nincs olyan, hogy pesszimista terv, de azért az optimista terveinkhez is ki voltak maxolva az erőforrások.”

Azzal például nem számolt, hogy milyen sok válság jön egymás után. „Megcsináltam előbb a hongkongi válságot, majd az orosz válságot még ott a parketten terhesen, aztán a Lehman Brotherst is a frontvonalban, és most megint benne vagyunk egyben. Nem az a baj, hogy válságok jönnek, de most túl sok az egyidejűség, és egyre komplexebbek a dolgok” – mondja. A talpra állasért és az újrakezdésért már tényleg kiérdemelt pár képzeletbeli plecsnit. Abból a legmélyebb gödörből is kimászott, amikor a Lehmannal induló válság ingatlanpiaci összeomlásakor éppen egy ingatlanalapot kezelt.

A Macrogamma Alapkezelő vezetője lévén a frontvonalban kellett megélnie, milyen az, amikor a korábban likvidnek hitt ingatlan­alapok egyik napról a másikra kénytelenek becsukni a kaput, és azt mondani a befektetőiknek, hogy egyelőre nem juthatnak a pénzükhöz. Akkor ez érthető pánikot okozott, és Nórának is kijutott a meghurcoltatásból, de aki követte az eseményeket és közelről ismeri őt, mind azt mondja, nyilvánvalóan nem tehetett a történtekről.
„Ha nem gondolnám, hogy mindig nagyon korrekt és tisztességes, nem fektettem volna már bele többször is az ötleteibe” – mondja például Korányi G. Tamás volt tőzsdei szakújságíró és nagyban játszó ismert kisbefektető. A Tőkeportál indulását hárommillió forinttal segítette, később az egyik kampányba, a Las Vegan’s finanszírozásába is beszállt tízmillióval, és bár ambivalensek a tapasztalatai, nem bánta meg.

Azt egyelőre nem látja, hogy maga a Tőkeportál mikor lesz nyereséges, vagy hogy a crowdfunding révén tőkéhez juttatott vállalkozásokból kifutja-e magát valamelyik, és ki tudnak-e szállni nyereséggel a befektetők, de azt mondja, „egyrészt jó érzés segíteni ezeket a cégeket, másrészt a legkülönbözőbb területeken lehetsz befektető, ez kifejezetten szórakoztató”.

Európai verseny­társak
Az Európai értékpapír-felügyelet – ESMA – által engedélyezett közösségi finanszírozási platformok:
Crowdcube (Nagy-Britannia)
CrowdedHero (Lettország)
Lendahand (Hollandia)
Villyz (Franciaország)
Oneplanetcrowd (Hollandia)
Spreds (Belgium)
Seedblink (Románia)
NLInvesteert (Hollandia)
Kapitaal Op Maat (Hollandia)
Fellow Funders (Spanyolország)
ZIB Investments (Hollandia)
Enerfip (Franciaország)
Fundeen Platform (Spanyolország)
Beefordeal (Franciaország)
Horeca Crowdfunding (Hollandia)
Wefunder (USA)
Urbanitae (Spanyolország)
Soul Invest (Franciaország)

Hogy ne bukja szét magát, mint a lóversenyen
Mint a legtöbb tőkepiaci innováció, a befektetéscélú közösségi finanszírozás alapgondolata is Amerikából jön – Nóra egy 2012-es törvény nyomán onnan leste el a know-how-t. Az Obama-elnökség alatt meghozott JOBS Act (a The Jumpstart Our Business Startups Act rövidítése) a Lehman-csődre és a 2008-as pénzügyi válságra adott válaszul próbálta kezelni a magasra szökő munkanélküliséget és a tőkehiánnyal küzdő kisvállalkozások helyzetét.
No, meg azt a szabályozatlan állapotot, amiben a bankhitelre hiába ácsingózó kis cégek spontán, ilyen-olyan internetes platformokon közvetlenül a lakosságtól próbáltak finanszírozáshoz jutni.

Ezt intézményesítette a törvény, ami alapján bizonyos összeg bevonásáig (ma már évente ötmillió dollárig) nem kell nyilvános részvénykibocsátással tőzsdére lépniük a cégeknek, de korlátozta azt is (kétezer dollárban vagy legfeljebb az éves jövedelem öt százalékában), amennyit egy kisbefektető kockáztathat azzal, hogy kvázi angyalbefektetővé válik.

„Hogy ne bukja szét magát, mint a lóversenyen” – fordítja magyarra Nóra, elismerve, hogy minden korai fázisú befektetés rendkívül kockázatos. (Messze nem annyira, mint például a derivatív ügyletek, ahol a befektetés többszörösét akár percek alatt megnyerheti vagy elveszítheti mindenki, mégis átengedték a 90-es években és leszabályozták.) Nem szabad sok pénzt befektetni, és mellé kell rakni a megfelelő befektetővédelmi, illetve oktatási támaszokat, hogy mindenkinek világos legyen, itt öt–tíz év múlva lehet szó először hozamról. Főleg, ha kevés a jó startup, sok cég elbukik, de ha valami végül bejön, az megtöbbszörözheti a kezdeti befektetést.

A crowdfunding amerikai mintáját 2018-ra az EU is átvette, ezt Nóra már ugrásra készen várta, és indította el 2017 végén a Tőkeportált, hogy aztán azóta is küzdjön a hazai piaci elfogadtatásával és a szabályozók passzív értetlenkedésével. Előbbi mostanában már egy fokkal könnyebben megy, tizenhárom lezárt kampányon vannak túl, közülük nyolc volt sikeres, és Nóra itt is minden nyugati tudást felszívott, amit csak lehetett arról, hogy hogyan lehet ezt igazán jól csinálni.

Olyanoktól próbált tanulni, mint Jeff Lynn, Európa legnagyobb közösségi finanszírozó cége, a nemrégiben amerikaiak által felvásárolt Seedrs alapítója, őt egy konferencián környékezte meg, de a lerohanta sem akkora túlzás. Látta, hogy lesz egy előadása, ráírt LinkedInen, és mivel Lynnek totál tele volt a napja, tett még egy próbát: „a reptérről behoz valaki?”. Így kapott először ötven percet és rengeteg értékes gyakorlati tippet a szakma gurujától.
A hazai szabályozás keményebb dió. Pedig van egy szigorú határidő: aki az EU-ban közösségi finanszírozási felületet működtet (crowdfunding service provider), annak idén novemberig felügyeleti engedélyt kell szereznie, különben felfüggesztik a szolgáltatást. Mivel bármelyik uniós felügyelet megadhatja az engedélyt, Nóra abban bízik, hogy nyárra célba is ér, ezzel a Tőkeportál is Európa egyik bejegyzett crowdfundingplatformja lehet.

Tánczos Péter, a legrégebbi magyar kockázati tőkebefektető társaság, a Euroventures ügyvezető partnere szerint nagyon is van helye a crowdfundingnak, csak kell pár elem ahhoz, hogy jól működjön. Az egyik ilyen, hogy az adott körben reálisan, hitelesen bevonható összeget tűzzenek ki célul. Az egyedi befektetőktől ugyanis átlagosan kis ticketek (befektetési összegek) várhatók, ezért a kampányban vagy kis célösszegre, vagy nagy elérésre van szükség a sikerhez – ebben sokat segíthet a gyűjtő(k) nagy kapcsolati hálója és ismertsége, vagy a kampány virális tartalma.
A másik, hogy a kitűzött összeg valamilyen jól meghatározott mérföldkőig (például a prototípusig) juttassa el a vállalkozást, hogy a befektető is megélhesse a funding kör sikerét. És a harmadik, hogy a termék vagy szolgáltatás inkább B2C legyen, jól érthető a fogyasztók számára, és ideális esetben legyen valamilyen társadalmi hasznossága.
Ha ezek megvannak, akkor elvileg mindenki jól járhat. Az alapítók sokkal jobban meg tudják őrizni a függetlenségüket, mintha angyalbefektetőktől vonnának be forrást, akik beleszólnának a vállalkozás stratégiájába, és nagy részesedéshez jutnának, miközben a sok kis finanszírozó (jegyző) egyfajta korai társadalmi, fogyasztói visszaigazolást is ad a startupnak, ami megkönnyítheti a későbbi finanszírozási köröket.

„Nem hisszük, hanem tudjuk, hogy meglesz” – ezt már Kövesdi Gábor, a Tőkeportálon épp most futó legfrissebb kampány, a Brancs alapítója mondja. Ők kilencvenmillió forintos minimális tőkecélt tűztek ki 910 milliós cégérték mellett, lapzártánkkor még negyvenhárom napjuk van, hogy összegyűjtsék, 34 milliónál és hetvenöt befektetőnél járnak, de mivel maguk is régi motorosok a területen – ugyancsak crowdfundinggal foglalkoznak, csak nem befektetési céllal, hanem termékek finanszírozására szerveznek kampányokat –, nem aggódnak.
„Mindig az elején és a végén pörög fel a dolog, és menet közben is beszélgetünk potenciális befektetőkkel, ez meglesz” – mondja optimistán, hozzátéve: ha van valaki, aki nála is optimistább, az éppen Nóra. Öt éve találkoztak először, fél éve dolgoznak intenzíven együtt, és bár vannak részletkérdések, amikben nem értenek egyet, tudják, hogy a cél közös. „És ez így a legjobb – mondja nevetve. – Őszintén? Nem szeretek vele vitatkozni.”

Sikeresen lezárt kampányok
(bevont összeg, forint)
Cristo, az autós szuperapp – 71 millió
Fehér Nyúl Brewery & Taproom – 120 millió
Recash – 115 millió
Tőkeportál (saját kampány) – 37,8 millió
Syrius – 59 millió
Las Vegan’s – 97 millió
Solarbnb – 41 millió
Potzak – 15 millió

Egy nőnek sokkal nehezebb
A cél az exit és az európai konszolidációhoz való csatlakozás. A Tőkeportál sikerdíjjal, egyelőre kis bevétellel (2021-ben 14 millió forint) és veszteségesen (75 millió) működik, de ahogy Nóra is mondja, ez érthetően nem egy pénzgyár. Az üzleti modell kicsit olyan, mint az alapkezelőké. Az elején tenni kell bele a pénzt, fel kell állítani az operációt, majd ahogy a piac növekszik, ahogy egyre több megtakarítást tesznek ebbe a formába, úgy gyorsuló tempóban nőhet a nyereségesség, a kezelt vagyon arányában egyre kevesebbet kell költeni a működtetésre, és skálázható a tevékenység.

Lehet, hogy kell még négy-nyolc év hozzá, de Nóra fejében az állt össze, hogy egyszer egy fejlettebb, nagyobb európai platform felvásárolja a Tőkeportált, és együtt szolgáltatják ugyanazt a régióban, amit addig csak itt. Ahogy anno a lovassportban, a Bankárképzőben, a Corvinus Heller Farkas Kollégiumában vagy egy ideje a Momén, a cégvilágban is szeretné felnevelni az utánpótlást. És mivel a startupok feltőkésítése nem megy mindig és rögtön csak angyallal, kockázati tőkével vagy bankhitellel, a helyi információra mindig szükség lesz, mert annak mindig helyben van értéke. „Egy kezdő vállalkozás jellemzően százhúsz kilométeres körzetben von be először tőkét, erre vannak statisztikák. Ha a befektetők elolvassák, hogy te a Fazekasba jártál, az nekik itt információ, másnak nem” – mondja, és még hozzátesz egy meglepőt.

Ő, akit már huszonévesen ismert és elismert Bokros Lajostól Száz Jánoson át Hardy Ilonáig az aktuális tőkepiaci elit, azt állítja: „Amit ötvenévesen tudok, azt korábban letagadtam volna: egy nőnek sokkal nehezebb. Nem tudatosan, de rengetegen elutasítják, ignorálják egy nő döntését, véleményét. És pont, mert nem tudatos azokban, akik így mérlegelnek, nagyon nehéz ez ellen küzdeni.”

Lakást vennék, várjak még?
Drámai változásokon ment át a lakáspiac az elmúlt fél évben. A fordulat okozta bizonytalanságban egyre többen teszik fel a kérdést, hogy „meddig érdemes kivárni a lakásvásárlással?”. Erre a kérdésre nincs jó válasz. Arra viszont már sokkal inkább, hogy „mennyit nyerhetünk most a vásárlással?”.

2015 és 2022 között Budapesten és a nagyvárosokban évente átlagosan húsz–huszonöt százalékkal mentek feljebb az ingatlanárak. Nem meglepő, hogy akkoriban az foglalkoztatta a legtöbb lakásvásárlót, hogy meddig tarthat a drágulás. Az áremelkedés éveiben a vevők egy-két évnyi halogatással húsz–negyven százalékos felárat hozhattak össze a következő otthonuk vagy befektetésük megvásárlásakor.

2022 decembere óta viszont éves összevetésben feleannyi adásvételt látunk, ami a lakásárakat is megmozgatja. Két bennfentes információt ajánlok a vevők figyelmébe, ami segíthet a döntéseikben. Az ingatlan.com-on most majdnem százharmincezer eladó lakóingatlan-hirdetésből válogathatnak a vásárlók, ez harminc százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Az eladóknak tehát már versenyeziük kell a vevőkért. A sikeres értékesítés után lekerült tulajdonosi lakás- és házhirdetések átlagos négyzetméterára idén februárban 935 ezer forint volt Budapesten, három százalékkal alacsonyabb, mint januárban. A vármegyeszékhelyek négyzetméterenkénti átlagára 557 ezer forint volt, ami hasonló változást mutat (−4%). Mindez azt jelenti, hogy a hazai nagyvárosokban egy száz négyzetméteres ingatlan átlagosan kétmillió forinttal lett olcsóbb az utóbbi hónapban.

A piacon maradó vevők tehát triplán nyerhetnek: sokkal szélesebb kínálatból válogathatnak, mint korábban. Ráadásul az alkufolyamattal több millió forintot is megspórolhatnak. Egy gyorsan véghezvitt költözés értéke a halogatás helyett sokszor felbecsülhetetlen, ha úgy hozza az élet. Ezek pedig bőven ellensúlyozhatják a magasabb kamatok terheit. Főleg akkor, ha a hitelünket évek múlva úgyis olcsóbbra cseréljük.
Balogh László az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

The post Nora from Budapest? Tell me your story! appeared first on Forbes.hu.