:

Oroszból osztrák lett a cég, aminek hétmilliárd forintot szórt ki a magyar kormány

A Miskolc melletti beruházásnak egyelőre nyoma sincs a tervezett helyszínen.

Egyedi kormánydöntéssel 6 milliárd 767 millió forint állami támogatást ítélt meg a magyar kormány az orosz gyökerű Arnest Hungary Kft.-nek egy alsózsolcai beruházáshoz – írja a 24.hu. Mindezt az orosz-ukrán háború kitörése után.

A Miskolc mellett fekvő településen megvalósuló projektet 17 milliárd forintra tervezték, aminek így csaknem 40 százalékát állná az állam – hasonlóan bőkezűen eddig az olyan kiemelt fontosságú projektekkel bántak, mint például a BMW akkumulátorgyára.

Az alsózsolcai aeoroszol üzemben higiéniai és háztartási termékeket gyártó raktárcsarnokot és üzemet alakítanának ki. A külügyminisztérium alá tartozó beruházási ügynökség, a HIPA tavalyi közleménye 48,5 millió eurós beruházásról és 256 új munkahelyről számolt be.

Az Arnest 2021-ben jelezte befektetési szándékát, 2022 áprilisában – azaz szűk két hónappal a háború kitörése után – már le is szerződhetett az állami támogatásra.A beruházás kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még orosz kollégájával, Szergej Lavrovval is egyeztetett.Alekszej Szagal, az orosz Arnest Group elnöke a beruházás bejelentésekor azt mondta, hogy a várhatóan 2023 augusztusában készül el a 16 ezer négyzetméteres üzem, ami évi 300 millió darab terméket állít majd elő, főként nyugat-európai megrendelőknek. Szagalról korábban a HVG azt írta, hogy bejárása van a Kreml legfelsőbb köreibe, egyben az Orbán-kormány letelepedésikötvény-üzletének egyik haszonélvezője. Felesége, Jelena Szagal, Alekszej felesége Putyin pártjának és az orosz törvényhozásnak tagja, 2013 után magyar állampolgársághoz jutott letelepedési kötvénnyel.

A 24.hu megkeresésére egyedül az alsózsolcai polgármesteri hivatal válaszolt. A helyszínen egyelőre nincs nyoma az Arnest beruházásának, az önkormányzattól telephely engedélyt sem kapott a cég. Az önkormányzat válaszában azt írta, hogy

„az építési tevékenység (belső átalakítás), az ahhoz kapcsolódó hatósági eljárások, szakkérdések közvetlen vizsgálata nem önkormányzati hatáskör.”

Több ebből Így tömte a multik zsebét a kormány Kinél dolgoznak többen, Mészárosnál vagy a Postánál?

Viszlát Moszkva, üdv Bécs!

Eközben váratlanul nagy változás történt az Arnest Hungary Kft. cégpapírjaiban.

2022 októberében az addigi orosz tulajdonost, az Arnest Groupot egy bécsi székhelyű cég, a Vesta Development Austria GmbH váltotta.

A Vesta GmbH-t a 2012-ben alapították, a tőkéje 35 ezer euró. Ügyvezetője Tatiana Domentean, a cég tulajdonosa pedig a bécsi lakcímű Margarita Szaga. A cég papírjaiból nem derül ki, hogy a valóságban mennyivel került távolagg a bécsi cég az orosz Arnest Grouptól, egyben az sem, hogy a Vestát tulajdonló Margarita Szagal és az orosz Arnest Group elnöke, Alekszej Szagal között van-e rokoni kapcsolat.

Borítókép: Alekszej Eduardovics Szagal, az Arnest csoport elnöke az orosz hátterû Arnest Group elsõ magyarországi beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. január 20-án. MTI/Máthé Zoltán

The post Oroszból osztrák lett a cég, aminek hétmilliárd forintot szórt ki a magyar kormány appeared first on Forbes.hu.