:

Elbúcsúzhatunk a Messengertől

Elbúcsúzhatunk a Messengertől

Kilenc évvel azután, hogy a Meta különszedte a Messenger és a Facebook alkalmazást, a vállalat bejelentette, újraegyesítik a két platformot – írja az Engadget. Tom Alison, a Facebook vezetője jelezte, ennek következtében hamarosan a Facebook alkalmazáson belül is elérhetjük majd a Messenger postaládánkat.

A vállalat 2014-ben távolította el a Messenger funkciót a Facebook alkalmazásból, éppen azzal a céllal, hogy különválasztható legyen a két platform. Az újraegyesítési törekvések már 2020-ban megjelentek, amikor is a szolgáltató kötelezővé tette a Messenger használatához egy Facebook-profil létrehozását. Azt egyelőre nem tudni, hogy a böngészős változatban is visszatér-e az üzenetküldési funkció a Facebookra.

Jelenleg csupán kis körben tesztelik a funkciót, azonban hamarosan több embert is érinthet majd a módosítás. Ráadásul azt is beépíthetik a Facebook appba, hogy Instagram-üzeneteket is küldhessünk.

Az egyik fő ok, amiért a Meta visszahozza az üzenetküldést a Facebook alkalmazásba, hogy megkönnyítse az emberek számára, hogy a Facebookon felfedezett dolgokat továbbküldhessék ismerőseiknek. A módosításra azonban bizonyára a TikTok is hatással volt. A kínai közösségi appal való verseny miatt a Meta látványosan belenyúl a platformjaiba.

The post Elbúcsúzhatunk a Messengertől first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés