:

Biden nyugtatná a piacokat, de nem mindenki szerint jó ötlet mentőövet dobni minden bajba jutottnak

2008 óta nem volt olyan az amerikai bankpiacon, mint most hétvégén. Már két bank ment csődbe, de van, aki szerint visszaüthet, hogy az amerikai kormányzat mindenkit megment most.

Az amerikaiak „fellélegezhetnek”, az ország pénzügyi rendszere „biztonságban van” – mondta Joe Biden hétfő reggel. Ez volt az amerikai elnök első nyilatkozata azóta, hogy a Silicon Valley Bank és a kriptopiacon aktív Signature Bank is csődöt jelentett. A két pénzintézet megroppanása miatt nagyon negatív a hangulat most a világ tőzsdéin, amit a magyar vezető papírok mellett a forint is megérez.

A két banknak a jegybank szerepét betöltő Fed dobott mentőövet, minden betétest kártalanítanak. A cél egyértelmű:

megnyugtatni a piacokat, hogy nem indul el olyan csődhullám, mint 2008-ban a Lehmann Brothers összeomlása után.

Tőkehelyzetüktől függetlenül sok bank likviditása megroppanna, ha a pánikoló ügyfelek hirtelen ki akarnák venni a pénzüket attól tartva, hogy elbukhatják azokat. A Fed ennek ment elébe.

Mit mondott Biden?

„Mindent megteszünk, ami szükséges” annak bizonyítására, hogy „bankrendszerünk biztonságos” – fogalmazott Biden. „Arra fogom kérni a kongresszust és a bankfelügyeletet, hogy erősítsék meg a bankokra vonatkozó szabályokat, hogy kevésbé legyen valószínű, hogy ilyen bankcsődök újra megtörténjenek” – tette hozzá az elnök. Biden azt is mondta, hogy „nem az adófizetők fogják állni”, hogy a most bajbajutott bankok ügyfeleit kifizetik.

Biden a hétvégén a Twitteren jelezte, támogatja, hogy ilyen helyzetben minden betétet lefedezzenek. Azt mondta, hogy többek között a Fednek és a Pénzügyminisztériumnak is ő adott korábban „utasítást”, hogy dolgozzanak ki megoldást egy ilyen pénzügyi védőhálóra, ami egyaránt megvédi “a munkavállalókat, az adófizetőket, a kisvállalkozásokat és a pénzügyi rendszerünket is”.

Meg kell menteni mindenkit?

Nem minden szakértő értett egyet a nem biztosított betétesek kimentésére irányuló kezdeményezésekkel. Peter Schiff, az Euro Pacific Capital közgazdásza, „hibának” nevezte a programot, amely „még nagyobb instabilitáshoz fog vezetni a bankrendszerben és nagyobb jövőbeli veszteségekhez”, valamint „még több” bank bukásához a jövőben.

A Fed most elég komoly védelmet próbál nyújtani az egész bankrendszernek. Egyrészt, a SVB valamennyi ügyfelét maximálisan kártalanítja, másrészt pótlólagos finanszírozást nyújt több banknak is, nehogy a megroppanjanak egy esetleges pánik miatt.

A betétbiztosításokat Amerikában a Federal Deposit Insurance Corporation (FDIC) kezeli. Az ide befizetett pénzekből a pénzintézetek egy adott limitig tudják kártalanítani az ügyfeleiket, ha beüt a krach. Ennek a háttérrendszernek a lényege, hogy biztosítsa a pénzügyi piacok stabilitását.

A gond az, hogy a SVB ügyfeleinek 95 százaléka nem rendelkezett biztosítással, őket menti most a Fed. Hogy lehet ez? Úgy, hogy az SVB a nagybetétesekre lőtt, és ilyen ügyfelekből nőtt a piaci átlag felett. Ők nem fértek be a 250 ezer dolláros limit alá, ahol él a betétvédelem. Az ügyfelek nagy része ráadásul kockázatitőkéből finanszírozott tech startup. Schiff szerint kontraproduktív, hogy ilyen szereplőket ment a Fed.

A kérdés most az, hogy a Fed lépése és Biden szavai elegendőek lesznek-e a további csődök megelőzésére. Hosszú távon ugyanakkor marad egy másik kérdés is: miért ne legyen valakinek a jövőben fedezetlen betétje, ha az állam vagy a központi bank úgyis megmenti baj esetén?

Borítókép: Ez fogadja az ügyfeleket az SVB honlapján.

The post Biden nyugtatná a piacokat, de nem mindenki szerint jó ötlet mentőövet dobni minden bajba jutottnak appeared first on Forbes.hu.