:

Mától kipróbálható a Diablo IV

Mától kipróbálható a Diablo IV

Hosszú évek várakozása után a rajongók e hétvégétől végre kipróbálhatják a Diablo IV nyílt bétaváltozatát. A Blizzard két hétvégén, kétszer három napon át ad lehetőséget a játék tesztelésére – írja a Verge.

Elsőként, március 17. és 19. között a zárt tesztelés kezdődik meg, amibe csak az előrendelők juthatnak be. Amennyiben valaki előrendeléssel megvásárolta a Diablo IV digitális változatát PC-re, Xboxra vagy PlayStationre, automatikus hozzáférést kap a bétateszteléshez, és szabadon letöltheti a szükséges klienst. A program a hírek szerint nagyjából 84 gigabájtnyi tárhelyet foglal majd.

A március 24. és 26. közötti hétvégi napokon viszont már teljesen nyílttá válik a tesztelés, amihez csupán egy Battle.net fiókra lesz szükségünk. 

A teszt során 10 karaktert kreálhatunk, akiket 25. szintig fejleszthetünk majd. Ezekhez azonban nem érdemes túlságosan hozzászokni, ugyanis eredményeink a tesztek végén törlődnek és nem vihetők át a végleges játékba. A két hétvége között viszont nem törlődnek a fejlesztéseink, teszi hozzá az Esport1. Az első, zárt tesztelési naptól kipróbálható lesznek a többjátékos módok is.

The post Mától kipróbálható a Diablo IV first appeared on 24.hu.