Hazánkban is felbukkant a PlayStation VR2: csomó újdonságot bepakoltak, de a nagy áttöréshez még mindig nem elég jó.

A Sony azon cégek közé tartozik, akik továbbra is bíznak abban, hogy a virtuális valóság (virtual reality – VR) egyszer végre már a tömegek szórakozásává válik. A cég ugyanis rengeteget költ közel egy évtizede VR-szett fejlesztésére, ezen folyamat pedig a közelmúltban kézzelfogható eredménnyel járt,

A jó élet Szalai Péter 6 perc olvasás

Csodálatos, szórakoztató, de nincs sok köze a focihoz: Ez a FIFA 23

A jó élet Smejkál Péter 1 perc olvasás

2020 végén jön az új Xbox, ami már szinte egy PC

Üzlet Szalai Péter 10 perc olvasás

Káosz a Microsoftnál: Hiába áldoztak rá milliárdokat, kukázhatják a kirakat projektet

Üzlet Szalai Péter 13 perc olvasás

A Meta így nézne be a metaverzumba – mit tud Zuckerbergék új VR-szemüvege?

Ugyanis a japán konszern az év elején a világ legnagyobb tech expóján nagyközönség előtt is bemutatta legújabb termékét, a PlayStation VR2-t (PS VR2), amit állításuk szerint számos innovatív eljárással tömtek ki.

Ez is jelzi, hogy a vállalat nemcsak újabb VR-eszközt villantott, hanem olyan masinát, ami szervesen illeszkedik a PlayStation-ökoszisztémába, és így a soha nem csituló gémerháborúban is komoly fegyver lehet.

Az eszköz már a hazai boltokba is megérkezett, egy kedves Forbes-olvasónak köszönhetően ki is próbáltuk, le is teszteltük.

Hagyományos kialakítás

A PS VR2 lelke egy fejen viselhető, speciális, apró képernyőket tartalmazó, sisakszerű tárgy, az úgynevezett VR-szemüveg, ami igazából nem sokban különbözik minden eddigi hasonló eszköztől.

A sisak szokványos kialakítású. Fotó: Sony

A súlya több mint fél kilogramm, ami azért tetemes, egy idő után megérzi az ember ezt a tömeget. Még akkor is, ha a fejpántok segítenek egyenletesen eloszlatni a terhet. A koponyára stabilan rögzíthető, nem lifeg, de az orrot és homlokot is picit nyomhatja,

szóval különösebben kényelmesnek maximum a marketingesek nevezhetik.

Irányítás

A szett részét képezi két fura, mozgásérzékelőkkel, valamint gombokkal, joystickkal és ravasszal ellátott kontroller. Ezek helyettesítik a kezet a digitális világokban, és bár szokatlanul festenek, igen jól használhatók, és a súlyuk sem vészes.

Ilyenek a kontrollerek.

A kontrollerpáros akkumulátorról kapja az energiát, és négy óra után le is merül, ami azért nem hangzik túl jól. Ám igazából ez mégsem okoz problémát, ennyi ideig úgysem bírja ki senki a fején ezzel az ördögi szerkezettel.

Kézre állnak.

A termék rendelkezik belülre épített infravörös (azaz sötétben is látó) kamerákkal, amik folyamatosan vizslatják a szemet. Egy rövid kalibrációs folyamatot követően a készülék mindig tudja, hova nézünk. Így konkrétan pillantással is lehet irányítani, amivel ki lehet jelölni menüpontokat, sőt néhány játékban a célzást is segíti. Ezzel a technológiával már korábban is találkoztunk más eszköznél, tehát szó sincs óriási innovációról – de tény, hogy jól működik.

A készülékházra épített kamerák mérik fel a külső környezetet.

A sisak a beépített kamerái révén fel tud rajzolni egy virtuális játékteret, amiben a felhasználó viszonylag szabadon mozoghat. Ha ennek határához érünk, akkor feltűnik egy látványos rács, ami megóv minket attól, hogy nekimenjünk a bútoroknak vagy a televíziónak.

Ez igen ötletes megoldás, hiszen nincs szükség külön telepítendő mozgásérzékelőkre vagy külső kamerákra, amik rengeteg helyet foglalnának a szobában.

Látvány

A VR-eszközök egyik legnagyobb hátránya mindig is a gyengébb látványvilág volt a tradicionális megjelenítőkkel összehasonlítva. Ez persze érthető, hiszen a képernyők közelebb vannak a szemhez, és a virtuális világ is lényegesen több adattal dolgozik, így nagyobb teljesítményt igényel, mint a hagyományos tartalmak.

A lencsék mögött OLED-kijelzők rejtőznek.

Az itt alkalmazott két darab OLED-kijelző 2000×2040 képpontos felbontása ahhoz elég nagy, hogy zavaró pixeleket, idegesítő rácsvonalakat ne lássunk.

Ettől függetlenül a kép még mindig nem elég éles, sokszor elnagyoltnak tűnik az összhatás. Ebben az is szerepet játszik, hogy az elektronika mindig azt a képrészletet dolgozza ki a legjobban, ahová néz vagy fókuszál az ember, a többivel pedig kevésbé törődik.

A kép minősége rendben van, de lehetne hova előre lépni.

Ennek célja, hogy a lehető legoptimálisabban használja fel az erőforrásokat. Emiatt viszont sokszor egyes képi tartományok kifejezetten homályosak, sőt az is előfordul, hogy a kép széle elsötétedik, ami kegyetlenül zavaró tud lenni.

A színek egyébként szépek, ragyognak, az HDR-anyagok támogatása is meg van oldva, a kontraszt pedig szuper.

A mozgások visszaadása során viszont kisebb hibákba bele lehet futni. Akadozást nem tapasztaltam, de szellemképesedés vagy az objektumok összecsúszása azért jelentkezett néha-néha.

Hang

A sisakon található egy audiocsatlakozó is, a dobozban pedig ott figyel a direkt ehhez a készülékhez tervezett fülhallgató, ami trükkösen a fejpántra rögzíthető. Ez remek megoldás, az viszont nem, hogy ez a periféria egyszerűen vacakul szól. Basszusok nincsenek, a megszólalás erőtlen, élettelen, nagy kár érte.

Az élmény

A várt VR-élményt gond nélkül hozza a termék, tehát a látott kép annak függvényében változik, hogy hogyan és merre forgatjuk a fejünket. A kezeinkkel hadonászhatunk, különféle aktivitásokat végezhetünk a digitális univerzumban.

Ez a technológia tényleg képes arra, hogy beszippantsa az embert, és elhitesse vele, hogy egy másik valóságban van.

Viszont az is tény, hogy megint kiderült, hogy a virtuális valóság hosszú távon nem embernek való. Rengetegen panaszkodtak hányingerre, émelygésre a PS VR2 kipróbálása után is. Nálam ez nem jelentkezett, pedig még a hintán is rosszul vagyok, viszont fél óra után úgy éreztem, hogy egyszerűen le kell tépnem a fejemről az eszközt, mert begolyózok.

Kifárasztja az agyat.

Utána percekig csak bambultam magam elé. Olyan érzés volt, mint amikor az ember nagyon erősen koncentrál valamire, és a végén egyszerűen kipukkad az agya. Próbáltam többször is, hátha sikerül hozzászoktatni az elmét ehhez az „élményhez”, de érdemi javulást nem sikerült elérni.

Harminc perc a maximum, amit el bírok tölteni a Sony virtuális valóságában.

Ennek fő oka nyilván az izoláltság, hogy az ember el van vágva teljesen a megszokott külvilágtól, és bele van kényszerítve a mesterséges létbe. Ráadásul a sisak egy idő után befülled, a felhasználó izzadni kezd, a lencse párásodik, a szem is elfárad, ami szintén nem tesz jót a közérzetnek.

Én egyébként lelkes, bár eléggé ügyetlen gémer vagyok, napi egy-két órát szoktam általában játszani. Ha a notebookomra vagy Xboxomra gondolok, akkor az mindig felspannol, és alig várom, hogy vége legyen a teendőknek, és valamelyiket bepöccintsem. Ám amikor a PS VR2-ről volna szó, akkor inkább csak viszolygást érzek, nyilván az említett fiziológiai hatások miatt.

Egyszerűen nincs semmilyen késztetés, hogy fejest ugorjak a virtuális valóságba, de ahogy olvasgattam a teszteket, fórumokat, ezzel nem vagyok egyedül.

Tartalmak

A PS VR2 csak PlayStation 5 konzollal, és csak a direkt hozzá készített, mintegy 40 darab játékkal kompatibilis. Ez csekélyke kínálat, bár a cég azt ígérte, hamarosan bővítik a választékot. Emellett akadnak VR-videók is, ahol a felhasználó szabadon forgathatja a fejét, illetve bizonyos korlátok között mozoghat. Ez önmagában szuper, és látványos is, de hamar elvész a varázs, egy idő után eléggé monotonná, unalmassá válik a dolog.

Ennél is nagyobb baj, hogy a játékokkal is ugyanez a helyzet. Kipróbáltam többek között a két legnagyobb durranást, az Horizon Call of the Mountaint és a Resident Evil Village-et is, és mindkettő elég lapossá vált viszonylag hamar. Elméletileg a virtuális valóság minden korábbinál nagyobb szabadságot kellene, hogy jelentsen, de a valóságban korlátok közé szorítja a fejlesztőket a már említett hatalmas teljesítményigény és adatmennyiség.

A hagyományos PC-s, konzolos, sőt mobilos játékokkal ellentétben itt hiányoznak a hatalmas, nyílt, bejárható területek.

Előre megszabott útvonalon, pályákon kell haladni előre, az ellenfelek pedig kiszámítható és megtanulható módon támadnak ránk.

Sokat várnak tőle.

A csatázgatás persze izgalmas egy darabig, hiszen nem az egeret és a klaviatúrát kell püfölni, hanem a kezünkkel kell hadonászni, de egy idő után ez is monotonná válik. A logikai feladatok megoldásával ugyanez a helyzet: egy ideig tényleg szupernek tűnik, hogy kézzel kell pakolászni ide-oda a tárgyakat, húzogatni a kallantyúkat, ám aztán eltűnik a varázs.

Bizonyítvány

A Sony PlayStation VR2 sok szempontból előrelépést jelent az elődökhöz képest, de ez sem hozza el a várva várt áttörést. Még mindig túl sok a kompromisszum, túl sok a kényelmetlenség.

A forradalmat ez sem fogja elhozni. Kép: Sony

Az sem tetszik, hogy csak PlayStation 5-tel kompatibilis, hiszen ez is feleslegesen szorítja korlátok közé a felhasználókat, bár a japán cég szempontjából érthető a döntés, hiszen ezzel még több embert terelgethet a saját ökoszisztémája karámjába.

A termék negyedmillió forintot kóstál, de mivel egy ultraforró, most debütált eszközről van szó, idővel jó eséllyel olcsóbb lesz majd. Mindenesetre ennyit szerintem nem ér a dolog.

The post Fél óra után muszáj letépnem a fejemről, mert begolyózok appeared first on Forbes.hu.