Mibe és miért fektet be? Mi okozott dilemmát? Mi az, amire élből nemet mondott? Balogh Petya újabb személyes beszámolója a Cápák között adásairól: receptdobozok nyugati mintára, felnőtt szörp, lángosautomata és forradalmasított strandtáska.

Sűrű hetek voltak ezek. Az őrült nagy terveimről újabb réteg lepel hullott le, bejelentettük a STRT Holding Zrt. indulását és terveit, indul az inkubátor, irány a tőzsde! Ezért sajnos a cikkek írására kevesebb idő jutott, így megint duplacikkel érkezem, amiben a két utóbbi adást egyben dolgozom fel.

CÁPÁK KÖZÜL BALOGH PETYÁVAL

Immár a Cápák között üzleti show-műsor 5. évada fut az RTL-en. Balogh Petya a műsor egyik cápája, azaz befektetője. A friss széria részei után ismét megírja hétről hétre a Forbes.hu-ra, milyen volt egy-egy adás a kamera másik oldaláról nézve.

Weather Dependent Promotion

István influenszernek tartja magát, nyolcmilliárd dolláros piaci lehetőséggel érkezett hozzánk. Cége, a Weather Dependent Promotion terve, hogy webkamerákat telepítsen Németország, Ausztria és Magyarország legforgalmasabb turisztikai környékein, majd az erre beáramló végtelen sok nézőt reklámokon keresztül tegye pénzzé.

Ehhez keresett tőlünk 37 millió 750 ezer forintot, amiért cserébe – ahogy fogalmazott – tisztelete jeléül 8 százalékot kínált. A közel félmilliárdos cégérték mögött nem derült ki, hogy cég van-e már, de az igen, hogy egy webkamerát már tett ki Zebegényben, bár azon nem futottak hirdetések. A pénzből 80 darab kamera kerülne ki, amiből nagyon sok bevételre számít.

A terve kicsit időutazás volt nekem, hiszen a kétezres évek elején, az első webkamerák megjelenésével volt legutóbb ennyire szexi ez a téma. István üzleti sikerét egyetlen paraméter határozná meg, az, hogy vajon hányan látogatják majd átlagosan a kameráit. Az ő pesszimista becslése az volt, hogy kameránként éves kétmillió látogatóval minimum számolna. Azaz a 80 kamera hozna éves 160 milliós látogatottságot, ami pénzre váltva már komoly tétel lehet. És ha ez ennyire működik, akkor azok az apróbb teendők, hogy ki adja el a hirdetési lehetőséget vagy hová lehet egy turisztikai helyen webkamerát felszerelni, már részletkérdések.

A cápák kevésbé voltak optimisták:

cápatársam, Lakatos István egyenesen azt kérdezte, mennyit kell fizessen, hogy ne kelljen ezt tovább hallgatnia.

Engem is kikészített, mert ennek így se füle, se farka. De a vállalkozó volt annyira magabiztos, hogy ne lehessen még egy értelmes vitát se kezdeni a témáról. Így végül sértetlen önbizalommal, de üres kézzel távozott a webkamera műfaj reneszánszát talán visszahozó zebegényi álmodó.

Két eset lehetséges. Vagy nem értettük őt, és az volt a baj. Vagy nagyon is értettük, és az volt a baj.

„Századiknak lenni valamiben? Minek?” – címlapon Máté Kriszta, a producer a cápák mögött

Hamm

Másodiknak Orsi járult az éhes ragadozók elé, és bár kajás céget épít, csak recepteket és nyers hozzávalókat hozott. Cége, a Hamm ugyanis a menütervezés és bevásárlás maceráját veszi le az ügyfeleiről. Receptjeiből több étkezésre, több főnek tudunk összeállítani menüsort, amihez ők mindent kimérve, csomagolva, de nyersen házhoz szállítanak. A főzés – és sajnos a mosogatás is – a mi feladatunk marad.

Eddig kétezer adag ételt vittek házhoz, átlag 2 450 forintos adagonkénti áron. Lássuk be, olcsóbb, mint szinte bármilyen normális étel étteremből hozva, viszont még drágább, mintha mi magunk elmennénk vásárolni. Orsi a cégébe 15 millió forintot keresett, cserébe 5 százalékot kínálva.

Volt már jó pár hasonló próbálkozó a hazai piacon is, amikor ez a trend (angol nevén mealkit) elindult. De míg itthon mindenki elvérzett, a világban egy igazi forradalom ment végbe, így 2023-ra már 11,6 milliárd dollárosra becsülik a globális piacát ennek a szolgáltatásnak. A nemzetközi piacon a Blue Apron, a Home Chef vagy éppen a HelloChef nagyra tudott nőni, meg tudott erősödni. A magyar ugaron azóta is csak tücsökciripelés szólt, míg az Angliában élő Orsi bele nem vágott, hogy az ott látott részleteket ügyesen másolva megpróbáljon áttörést elérni. Ami a nemzetközi nagyok tanulsága, hogy nem érdemes ilyet egyesével szállítani, ezért több ételt, több személyre lehet csak venni. Így nagyobb a kosárérték, és már megéri házhoz vinni is.

Moldován András viszonylag hamar ki is szállt, mert úgy érezte, hogy túl kicsi a fedezet egy-egy eladáson. Azaz nem lehet ezzel eleget keresni, nem marad elég pénz az ügyfélszerzésre. Majd kicsit kevésbé karcosan, de követte őt Levi és István is.

Én erre az évadra – a korábbi fájó tapasztalatok miatt – megfogadtam:

kajába nem fektetek, punktum.

Ezt az elhatározásomat egész jól tartottam idáig, de ennél a cégnél elgondolkodtam. A speciális táplálkozási igényű fogyasztókból egyre több van. Legyen az FODMAP diéta, vegán étrend, gluténérzékenység, fogyókúra, egyre többen figyelnek arra, miből és mennyit esznek. És szinte minden speciális étrend együtt jár a lemondással, az ismétlődő recept repertoárral és a macerásabb, több üzletes bevásárlással. Ezeken szerintem tud segíteni a Hamm.

Fotó: RTL

Nem voltam ezzel a gondolattal egyedül, Tomán Szabina is meglátta a lehetőséget a cégben. Elvégre fehérjealapú diétás programjának egyfajta meghosszabbítása lehet, ha az aktív fogyós időszak után a fenntartási szakaszban tudatosabban, irányítottabban étkeznek az ügyfelei, így elkerülve a yoyo-effektust. De legalább ennyire fontosnak érezte az ételpazarlás elleni küzdelmet is, hogy ha annyit főzünk, amennyit meg is eszünk, akkor nem kell kidobni a maradékot. Sem a megmaradt alapanyagból, sem az elkészült ételből.

Ahogy azt vártam, Szabina ajánlatot is tett, a 15 milliós befektetést 18 százalékért cserébe kínálta. Ebbe gyorsan én is becsatlakoztam, mert arra gondoltam, hogy ha a Tomán-birodalom felkarolja a céget, akkor megéri nekem is velük mennem. Végül Orsi alkudott kicsit, és a 15 millió forintunkért 15 százalékban állt meg a deal. Azóta is zajlanak a tárgyalások, remélem, sikerül egy jó sztorit építenie Orsinak a segítségünkkel.

A Hammról és a befektetés hátteréről:

Próba szerencse alapon ment el a cápákhoz, végül ketten is ráharaptak a főztjére

KidCare

Botond és Zoltán érkeztek következőnek. Nem beszólni akarok, de lássuk be, mindketten mérnöknek néztek ki első ránézésre. Márkájuk, a KidCare olyan okoseszközt fejleszt, amivel csecsemőnk napjait monitorozhatjuk, megtudva számos érdekes és pár igen unalmas paramétert arról, mivel is töltötték a napot. Ez alapján remélik, jobban értjük majd, hogy miért sír a kicsi, vagy hogy mire van szüksége. Egyszeri húszezer forintos beugró után havi 2 500 forintos előfizetési díj vár ránk, ha minderre kíváncsiak vagyunk. Cégükből tíz százalékot ajánlottak harmincmillió forintért.

Magamban egy ponton nagyon röhögtem, első gyerekemnél legszívesebben én is ezt csináltam volna.

Sír? Akkor mi lenne, ha én átmennék a szomszéd szobába egy elektronikával adatokat elemezni, míg az anyja megnézi, hogy nincs-e tele a pelus?

A vállalkozók jó mérnökként mindenre gondoltak, ami technikai jellegű kihívás, de viszonylag kevésbé voltak felkészültek az üzleti témákban. Egy ilyen kütyüt nemcsak legyártani kell tudni, hanem eladni is. Ügyfelekkel még nem validálták, hogy bárki venne-e ilyet, viszont már negyven gyereken tesztelték az adatgyűjtés folyamatát.

Számomra az nem volt világos, hogy mégis igazából ez milyen problémát old meg. Pár nap után a szülők jó eséllyel érzik és értik, hogy a kölöknek melege van vagy fázik, éhes vagy bekakilt. Viszonylag kevés emberről tudom elképzelni, hogy ezt a nagyobbacska bigyót napi 24 órában, hónapokon át a gyereken tartaná, amikor éppen nincs nagy baj. Már csak azért sem, mert nem orvostechnikai eszközről van szó, ami megbízhatóan figyel valamit (láz esetén testhőmérsékletet vagy légzést), hanem csak hobbista méricskélőről. Így nem tiszta, hogy pontosan miben lesz hasznos és hogyan. Életbevágóan fontos és hasznos valószínűleg sosem lesz. Így aztán minden cápa kiszállt.

Prookies

Az elanyátlanodott apukákat követte Attila, a proteinsütik koronázatlan királya, a Prookies megalkotója. A cég tejsavófehérjével telenyomott, emiatt a szénhidrátszegény, fehérjealapú diétákba jól passzoló pohárdesszerteket gyárt, amiket elsősorban konditermekben értékesít. Az egészséges cukrászkészítmények jól fogynak, stabil, elégedett vevőbázis áll mögötte a mai napig. 2019-ben már 121 milliós árbevételt értek el, ekkor jött a nagy gondolat, hogy ebből akár sokkal többet is ki lehetne hozni. Ehhez tőkét vontak be, egy tőkealap 570 millió forintot fektetett be, amiből csilivili automatizált gyár épült, sokszoros termelő kapacitással.

Csak a piacot éppenséggel ez nem hatotta meg. Először a covid tépázta meg a keresletet, majd kiderült, hogy hiába a nagyüzemi gépsor, ha nem tudnak többet eladni. Mert ekkorra már ott voltak minden konditeremben, ahol vették, egyszerűen elérték a piaci csúcsot. 2022-ben 160 milliós bevételre csak 5-10 millió profit jut, az új üzemmel nagyon megnőtt a rezsi is. Az sem kizárt, hogy a csodamasina melletti kis konyhában ugyanúgy kézzel készül a pohárdesszert, mint régen.

Csak néha átnéznek az üvegfalon sóvárogva, hogy majd egyszer, ha tényleg sokat kell gyártani, akkor beindítják a csodagyárat.

A műsorba 75 millió forintért jött Attila, 20 százalékot kínálva a cégből. A pénzt marketingre, márkaépítésre költötte volna. Lakatos István foglalta össze jól a lényeget: a marketinget a fedezetből kell tudni kitermelni. 

Figyelembe véve, hogy a cégbe 570 millió forint már belement, és van egy gyártósora, akár vonzó is lehetne. Csakhogy egy cégnek nem az eszközei, hanem a piacai határozzák meg az értékét. És ha nem tud nőni, nem tud profitot termelni, akkor lényegesen kevesebbet ér még ennél is.

Pedig Attila elhivatott vezető volt. A termék jó, a piacon sikeres, de az első nagyobb pofonok után egyik cápa sem akarta ezt a kialakult helyzetet a nyakába venni.

Cseles

A kilencedik adás utolsó csapata a Cseles felnőtt szörp megálmodói, Bálint és Dávid voltak. A két srác amellett, hogy legjobb barátok, igazi csibészek is, a szó jó értelmében. Játékosan, kísérletezve, önmagukat nem túl komolyan véve építik a cégüket. A termékük egy alkoholos szörp, ami a sör-bor-cider triumvirátus kihívója lehet a nyári szezonban. 2020 nyarán kezdték a kísérletezgetést, majd 2021 őszére megszületett a Cseles. Ipari alkohol, szörppel és fűszerekkel keverve, friss, fiatalos csomagolásban és arculattal.

Ők maguk végeznek mindent, viszik az árut, intézik a gyártást, finomítják a recepteket. Eddig 3200 litert adtak el 120 partnerükün, négy nagykereskedőn és a webshopjukon keresztül. Nyolcmillió forintért egy nagyon komoly szeletet, a cégük negyedét kínálták.

Kedvenc szóváltásom ez volt:

Lakatos István: És ti honnan értetek ehhez?
Srácok: Mi nem értünk ehhez. Azok a fajta srácok vagyunk, akik először csinálnak, utána finomítanak.

Imádtam ezt a gondolkodásmódot! Így kell elindulni, így kell céget építeni. Elismerve saját határainkat, mégis nekiállni és tolni.

Azért ehhez az úthoz az is hozzátartozott, amikor szembesültek az apróbb ténnyel, hogy az alkohol az jövedéki termék. Gondolom, nézhettek a Vám- és Pénzügyőrség emberére, mint Noé a harmadik tevére. A lényeg, hogy ezt is túlélték, és már tudják, legálisan hogyan lehet ilyet piacra vinni.

Fotó: RTL

Hogy mekkorát szólhat ez az egész? Ők sem tudták, de akár nagyot is. Ez nem az Aperol Spritz alternatívája, hanem a költséghatékony egyetemisták itala lesz. Az ipari alkoholtól valószínűleg olcsó, a szörptől pedig könnyen iható. Pár üveg felnőtt szörp, és kezdődhet a házibuli!

Igen ám, de hiába tetszett a termék, a márkanév és a csapat,

egyik alapelvem, hogy nem fektetek olyanba, amiből nem szeretnék többet a világban.

Az alkohol mértékkel fogyasztva nem rossz dolog. De mindig van áldozata, mindig van olyan vásárló, aki nem érzi a határt. Világszinten a legrosszabbak között vagyunk az alkoholbetegségben, az EU-ban a legrosszabbak. És ez nemcsak statisztika, a gyerekek jelentős része él alkoholista szülő(k) mellett. Ezért én kiszálltam, András is követett.

A másik három cápa (Szabina, Levente és István) viszont ajánlatot tett – fejenként négymillió forintra és fejenként 12,5 százalékért. A srácok válogathattak volna, kit engednek be, végül mindhárom cápával kezet ráztak és összesen tizenkétmillió forinttal távoztak.

Ez volt a kilencedik adás, két beszállóval és három üres kézzel távozó vállakozóval. Az egészséges táplálkozás és az alkoholos szörp ugyanannak a skálának a két vége valahol, de mégis ugyanaz az iparág. Aztán a tizedik adásban végre jöttek a sokkal nagyobb álmok és elképesztőbb célok. Mert álmodni csak nagyot érdemes.

AMG DAO

A tizedik epizódot Engelhardt Márk startupper nyitotta. Látszott rajta, hogy rutinos, felkészült pitchelő. Cége, az AMG DAO egyszerre hozta az utóbbi évek legtöbb buzzwordjét. Kripto, token, NFT, web3, metaverzum. Ha még a GPT-t belevették volna, akkor lett csak volna igazán teljes a szett.

A vállalkozó a pitchet messziről indította, azzal kezdve, hogy az átlag gémer napi négy órát játszik, és ezért még pénzt is költ ahelyett, hogy keresne. Mert hiszen ha övé lenne az a sok gyémántkard és levágott sárkányfej, akkor a játék egyben pénzkereseti lehetőség is lenne.

Az, hogy létezik olyan rendszer, amivel mindenki csak pénzt keres és senki nem lesz nettó bukóban, az szerintem a kriptovilág legnagyobb hazugsága úgy általában, ezért ki is verte nálam a biztosítékot.

Olyan nincs, hogy a végén valakinek ne kerülne mindez pénzbe. Később a pitchben persze finomodott a kép oda, hogy igazából ők virtuális tárgyakat vesznek vagy kapnak a játékkiadóktól, amiket bérbeadnak játékosoknak, akik a játékuk alatt fejlesztik azokat, majd ha egy másik játékosnak sikerül profittal eladni, a profiton osztoznak.

Egy éve még nagyon menő kategória volt ez, ahogy az NFT is izgalmas új dolognak számított. Mára ez a hájp javarészt elmúlt, és lassacskán befurakodik a józan ész a képletbe. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy érdemes a kriptoszószt félretolva végiggondolni, hogy mi a konkrét szolgáltatás, amit eladnak, ki az ügyfél, és miből lesz profit és növekedés.

Az elméleti egyszerűsítés, ami nekem segít egy ilyen projektet megítélni, az, hogy a kripto tőzsde-NFT-token szavakat fejben lecserélem adatbázisra, és még nem igazán találtam olyan startupot, ahol a blockkláncra tett okosságot ne lehetett volna egy SQL adatbázisban tárolni hókuszpókusz helyett. (És igen, értem a blokkláncot mint technológiát. Nagyon menő is sok szempontból. De szerintem csak nagyon kevés esetben indokolt a használata, nem mindenre praktikus.)

Ezzel az egyszerűsítéssel én úgy értettem, hogy az AMG DAO olyan szolgáltatást ad el kis, független játékcégeknek, melynek keretében ők adják azt a platformot, amin keresztül a játékon belül tárgyakat lehet in-app (alkalmazáson belül) eladni, bérbeadni, kölcsönözni, kereskedni a játékosoknak. Ez azoknak a független, ún. indie fejlesztőknek érték, akiknek nincs idejük, pénzük, kapacitásuk ezt házon belül lefejleszteni, így olcsóbb nekik az ebből megszerezhető bevétel felét feladni, mint fejlesztésre költeni.

Az ügyféllistájuk ehhez mérten kisebb játékcégekből áll, hiszen az olyan nagy játékkiadók, mint az EA vagy az Ubisoft, házon belül meg tudják ezt oldani. Legtöbbször NFT-k nélkül, adatbázisokkal.

Márk és csapata az előző kört 2,2 milliárdos cégértéken vonta be, többek között százmilliót kapva a korábban cápaként is aktív Fehér Gyulától (az Oktogon Ventures kockázati tőkealaptól). Most éppen újabb befektetési körön dolgoznak, ahol már hétmilliárdos cégértéken keresnek pénzt, ebbe a körbe tudnánk becsatlakozni, százmillió forintért 1,4 százalékot szerezve a cégből. És innen a határ a csillagos ég! A vállalkozó úgy tervezi, hogy egy éven belül akár egymilliárd dolláros értékig jut a cégével.

Hogy mekkora árbevételt terveznek egy ilyen értékű céghez? Ha minden jól megy, akkor akár 15 millió dollár éves bevételt.

Ez volt az a pont, ahol én csendben, titokban a kardomba dőltem. Az ilyen szintű cégértékelést egyszerűen nem veszi be a gyomrom.

Az NNG-vel anno, amikor még vezérigazgatója voltam, 100 millió dolláros bevétel és 35 millió dolláros éves profitunk volt – jelentős éves növekedés mellett. Mégsem kínált érte senki hasonló szorzókkal számolva hatmilliárd dollárt, egyszerűen nincs az a kamatkörnyezet, amiben megérne annyit.

Aztán persze az is lehet, hogy én tévedek, és nem látom a nagyobb képet. Kriptoszkeptikus vagyok és földhözragadt. Fehér Gyula és az Oktogon Ventures az egyik legokosabb csapat, akit ismerek a szakmában. Azt hiszem, csak az idő dönti el, pontosan mit hagytam ki.

Karoline’s Shito

A kriptokalandok után kicsit visszataláltunk a magyar valóságba és Karolina konyhájába. A vállalkozó férjével együtt építi a Karoline’s Shito márkát ghánai szószokat árulva. Otthon, a lakásuk konyhájában, fazékban fő az afrikai ország jellegzetes ízű és illatú mártása, ami jól megy rizzsel, hússal, zöldséggel.

Elárulom, hihetetlen különleges élmény volt számomra. Ha utazom, végigkóstolom a világot, minden égtáj minden ételét imádom. A shito illata őrjítően izgalmas, ahogy az íze is. Aki szereti az extra ízeket, annak érdemes kipróbálni.

Karolináék eddig összesen 1,3 millió forint értékben adtak el belőle, hozzánk ötmillió forintért jöttek, amiért a cégük 10 százalékát kínálták. De igazából nem volt cégük. A konyhájukban volt egy lábasuk és egy ország nemzeti ételét főzték benne. Ahogy András fogalmazott: bár finom, de ez nem egy vállalkozás.

Akármilyen jó is, Magyarországon ennek sosem lesz jelentős piaca. Ahogy nem fogy a többi távoli afrikai ország nemzeti étele sem. Még ha fogyna is, akkor sem lehetne övék a piac, ilyet valószínűleg bármelyik konzervipari cég tudna gyártani nagy rozsdamentes acél gyártósorokon. És nem azért nem teszik ezt, mert nem értenek hozzá. Hanem azért, mert nincs rá kereslet. Minden cápa kiszállt.

Én azért este, a forgatás után csirkemellet csináltam otthon, shito szósszal és rizzsel pirítottam össze. Mindenkinek ízlett.

Műhelytitok

Izgalmas pillanata volt a forgatásnak, amikor a tálcáról a szósz lepottyant, három cápát pedig kisebb-nagyobb mértékben beborított a shito. Szabina ruhája, az én nadrágom és cipőm, de még András feje búbja is kapott belőle. A kamerák mögött egyszerre szisszent fel a stáb.

Lángosautomata

Ha már úgyis az ételeknél jártunk, következő vállalkozónk szöges ellentéte volt az őstermelő házaspárnak. István civilben üzleti tanácsadó és franchise-szakértő, hozzánk a Lángosautomata nevű nagy méretű olajsütővel érkezett. A masina egy robotizált lángossütő, mely percenként 2–3 lángost tud kisütni. Ember legyen a talpán, aki győzi pakolni bele a kinyújtott tésztát, és kapkodni belőle az elkészült ételt. 

A gép sajnos nem gyúr, nem dagaszt, nem ken, nem szór és nem ad nyugtát sem, cserébe 15–16 millió forintba kerül jelenleg. A vállalkozó célja nem az volt, hogy gépeket adjon el vagy bérbe, hanem hogy nemzetközi franchise-hálózatot hozzon létre – igazi hungarikummal etetve a világ népeit.

Moldován András, akinek volt már lángosozója, viszonylag hamar kimutatta érzelmeit. Darabokra cincálta a koncepciót, majd kiszállt. Lángost sütni ugyanis nem bonyolult. Kell hozzá egy kis olaj, és pikk-pakk kész is. Eladni, megkenni, sajttal szórni is idő, szerinte nem spórol és automatizál eleget a hatalmas sütőgép.

Ahogy oly sokan a műsorban idén, ez a vállalkozó is beragadt abba, hogy görcsösen azt a cápát akarta meggyőzni, amelyik láthatóan már elúszott, akiről lehetett tudni, hogy semmi esetre sem fog beszállni. Ahelyett, hogy azokkal foglalkozna, akik még versenyben vannak. Nem is értem, miért történik ez minden alkalommal. Ahogy a mondás tartja:

aki el akar menni, arra rá kell adni a kabátot.

És lássuk be, a lángos nem egészséges étel. Évente egyszer-kétszer belefér, hogy olajos lisztet együnk, de nem mindennap. És ezt tudják a fogyasztók is. A lángos hiába hungarikum, nem trendi, nem erre megy a világ.

Fotó: RTL

A cégvezető amúgy összeszedett és felkészült volt. Mindenre volt válasza, számadata, ténye, statisztikája. Nem is csoda, ha rutinos ment az előadás, az ötleten a feltaláló 17 éve dolgozik, többek között már egy évtizede a Fábry Show-ban is szerepelt vele.

Hiába a gépészeti csoda, a töretlen vállalkozói magabiztosság, nekem nem jött ki a matek. Szerintem ilyen gépet nem érdemes minden sarokra állítani, mert nem fog elég fogyni. Kevés olyan pontja van az országnak, ahol minden nap szinte minden órájában elfogy 100–200 lángos. Olyan létezik persze, ahol néha fogy ennyi, például zenei fesztiválokon vagy karácsonyi vásárokon. Viszont ehhez nem a franchise-modell illik, hanem a gép bérbeadása.

Csakhogy a gép önmagában nem elég, ekkora sütő mellé rengeteg ember kell. Ha tényleg ekkora lenne a kereslet, akkor hatalmas sütők mellett tucatnyi ember tejfölözne már a gép nélkül is. Szerintem a lángossütők olajos serpenyője egyenes arányban áll a lángos iránti tartós kereslettel. Ha megérné kétszer akkora csapattal sütni, akkor biztos lenne olyan, aki ezt meg is teszi. Végül minden cápa kiszállt, István pénz nélkül távozott.

Hogyan lett az egykori tévésből az ország egyik legsikeresebb producere?

Érdekel!

Vadalarm

A krómacél automatát terepmintás dobozok váltották, velük együtt Miklós, a Vadalarm alapítója. A cég 2016 óta gyárt akkumulátoros vadriasztókat. Azért fejlesztik a termékeket, hogy az emberek és állatok egymás mellett éléséből származó károkat csökkentsék. Nemes cél.

A cég főleg mérnökökből áll, akik kis példányszámban, kézzel készítik a termékeket az ügyfelek számára, jellemzően egy-egy gépet vesznek tőlük. Nincs értékesítő a csapatban, marketingre sem igazán költenek. Akinek kell, az megtalálja őket.

2022-re 180 milliós forgalom mellett tízmilliós profitot tudtak realizálni. Ezen kicsit felszisszentek a cápák, az ötszázalékos árbevétel-arányos nyereséget mindenki kevesellte. Ahogy a vállalkozó fogalmazott, ez azért van így, mert mindent visszaforgat, folyamatosan fejleszt a csapat. Miklós húszmillió forint befektetésért jött, amiért cserébe tíz százalékot kínált a cégéből.

Nekem egyszerűen az volt a dilemmám, hogy értettem a céget. Kisiparban rendes, becsületes mérnökök precízen gyártanak manufakturális körülmények között.

A múlt eszközeivel dolgoznak a múlt problémáin.

Engem ez borzasztó módon hidegen hagyott, ezért kiszálltam. Nem azért, mert ne lenne becsületes munka, nagyon is az. Hanem mert nincs benne semmi, ami skálázható, ami miatt nagy sztori lehetne belőle.

A cápák szépen sorban kiszálltak, de Lakatos István tett egy ajánlatot. 45 százalékot kért a húszmilliós befektetésért. Miklós megpróbált alkudni, 25 százalékot kínált. István ezután 35-öt, ezt végül a vállalkozó nem fogadta el, így pénz nélkül távozott.

Safe Be Bag

Utolsó csapatunk a Gergő és Antal által alapított Safe Be Bag volt. Ők a vagyonvédelmi strandtörölközőt és a távfelügyeleti hátúszást cserélnék le biztonságosabb, kényelmesebb megoldásra. Strandtáskájuk kevlárszövetből készül, mint a golyóálló mellények, a pántjában acélsodrony van. A legfontosabb, hogy egy számzár rögzíti a cipzárat és a vállpántot a táska falához. Így viszonylag könnyen rögzíthető napágyhoz, napernyőhöz vagy egyéb tereptárgyhoz.

A projekt már jó pár éve elindult, de mire összeállt minden, és beindult volna a gyártás, beütött a covid, így földbe álltak. Az újraindításhoz kerestek 32 millió forintot húsz százalék tulajdonrészért cserébe.

A termék, a csomagolása, a dizájn, a kivitelezés mind meglepően jó minőséget sugalltak. Az eladási ár jól volt belőve, bőven maradt fedezet minden eladott példányon, megérte ilyet eladni.

Fotó: RTL

Bár tetszett a termék, a kategóriát már messzire kerülöm. A hazai textilipar összeomlott, Kína és India mindent vitt. A többi cápa is mind sorban kiszállt, végül viszont Lakatos István, akinek már több táskás befektetése is lett a műsorban, tett egy ajánlatot. A pénzt nem tőkében, hanem hitelben adja, cserébe minden eladott táska után háromezer forintos jogdíjat kér a teljes összeg visszafizetéséig, e mellé megelégszik 10 százalék tulajdonrésszel is. Így a csapatnak is olcsóbban jut tőke, és neki is kiszámíthatóbb a megtérülése, kisebb a kockázata. A csapat némi alkuval ezt 2 500 forint/darabra tolta le, és megköttetett az üzlet.

Műhelytitok

A felvétel után megkerestem a csapatot a stúdióban, hogy vennék tőlük táskát, mert megtetszett. Ők ragaszkodtak ahhoz, hogy vigyük haza nyugodtan a műsorban kapott példányt. Így nekem is lett Safe Be Bagem, nem sokkal később egy háromhetes tengerparti nyaralásra is magunkkal vittük. Nagyon szerettük, mindenhol sikerült valamihez hozzálakatolni a pántot, a teljes csapatunk tudta a kódot, így könnyű volt közösen használni. Szuper nyaralós termék. Sajnos az utolsó napra győzött a tengerparti homok és a naptej, a kicsi zárszerkezet pedig feladta a harcot. Talán némi tisztítás után újra működni fog.

Ez volt a kilencedik és tizedik adás felhozatala, és egyben idén az utolsó ilyen cikkem. Sajnos az élet szuper sűrű lett az utóbbi hónapokban és egyre kevesebb időm jut a cikkek megírására. Köszönöm mindenkinek aki olvasott! És ne feledjétek, hogy ha cikksorozatom nem is, a Cápák között még három epizódon át folytatódik vasárnap esténként az RTL műsorán!

The post Balogh Petya: Vagy nem értettük őt, és az volt a baj. Vagy nagyon is értettük, és az volt a baj appeared first on Forbes.hu.