Balogh Péter „Petya” tőzsdére megy. Harminc angyalbefektetőt összefogva a most alapított STRT Holding célja, hogy 10 éven belül 1000 cégbe fektessen be. A régiós ökoszisztéma indexe akarnak lenni. Petya most olyan nagy dobásra készül, mint az NNG, és mindenét erre a projektre teszi fel. Miért lesz jó a magyar tőzsde egy Alteo-sztori után, mi lesz, ha a NER majd STRT-részvényeket vesz és versenyezni akar-e az állami alapokkal?

Forbes.hu: Az NNG-vel olyan magasságokba jutottál az üzleti életben, amit kevesen értek el eddig itthonról. Globális szinten jegyzett cég, komoly árbevétel, nagy exit. Személyesen benned van a vágy, hogy újra ebbe a magasságba juss?

Balogh Petya: Igen, de én nagyon kiégtem az NNG-vel. Bizonyos tekintetben az utóbbi hét év a gyógyulásom volt. Elégtem abban a folyamatban, lett belőle egy válásom, komolyan megfizettem az árát. Az utóbbi hét évben gyógyulgattam, de mindig ott motoszkált bennem, hogy szakmailag nem lehet, hogy az NNG volt az utolsó dolog, amit elértem.

Úgy éreztem, hogy nekem még lesz egy nagy sztorim, csak még nem tudom, hogy mi. Ez most ért utol.

Most van itt az idő, hogy megint valami nagyot csináljak.

Az a baj, hogy szeretek sokat dolgozni. Az egyetlen dolog, amitől félek, hogy ne fizessek érte akkora árat, mint az NNG-ért fizettem. De méretben egy hasonló dobást szeretnék összehozni.

Erős oktatási lábbal és a korai fázisra lőve indul el a startupbefektető holdingotok, ami a tőzsdére készül. Ezt vehetjük üzenetnek is, ami az állami Hiventuresnek szól?

Nem üzenünk. A saját tapasztalatunk azt mutatta, hogy igenis segít a cégeknek, ha ott van mellettük valaki, aki azon gondolkodik, hogy hogyan tudja őket sikeresebbé tenni, milyen tudást tud nekik átadni.

A kockázati tőkealapok modellje nem alkalmas arra, hogy ilyen típusú értéket is adjon. Egyszerűen nem fér bele. Ők vagyonkezelést végeznek, a befektetők pénzét alapokba gyűjtik, és a kezelt vagyon 2 százalékát kiveszik évente, mint vagyonkezelési díj. Ha elkezdenek oktatásra költeni, akkor kevesebb profitjuk marad. Mi azon gondolkodtunk, hogy az értékátadásba hogyan lehet bevenni a tudást.

A másik dilemma is a VC modellből jön: ezek az alapkezelők jellemzően zártvégű alapokat kezelnek. Magyarországon általában 10 éves alapokból fektetnek be. Az első 5 évben befektetnek, utána a második öt évben      eladják a cégeket. Ha valaki az ötödik évben kapott befektetést, akkor három év múlva már keményen nyomja az alapkezelő befektetési menedzsere, hogy exit, exit, exit.

Csakhogy mi azt láttuk, hogy Magyarországon az exithorizont jellemzően több mint 10 év: az alapok előbb zárnak, mint ahogy a befektetéseik beérnének.

Ez mindenkire nyomást helyez, ami sokszor rossz döntéshez vezethet.

Minket az érdekelt, hogyan lehet egy skálázható befektetőcéget építeni, ami sikeres, és arra jutottunk, hogy az egyik tényező, hogy türelmesnek kell lennünk. Olyan struktúrát keresünk, amivel nincs az a nyomás rajtunk, hogy márpedig muszáj kiszállnunk.

A hazai VC-k – ahol ugye már azt is privátnak nevezzük, ahol 75% az EU, az EIF vagy az EBRD forrás – és a hazai inkubátorok esetében sincs meg a tudásátadás kiszámítható üzleti modellje, miközben – az állami, EU-s pénzek miatt – időben lekorlátozott, hogy meddig tudnak működni. Szerintünk akkor lesz működő hazai startup ökoszisztéma, ha az nem 80-90 százalékban állami és EU-s pénzekből épül.

(Több magyar tőkalapkezelő alapjának befektetője az Európai Innovációs Alap – EIF –, az alapkezelők közvetlenül juthatnak EU-s forrásokhoz innen, nem pedig egy állami pályázati szűrőn keresztül, mint ahogy a JEREMIE-pénzeket is kiosztották. A szerk.)

Ha eddig az államilag dotált kockázatitőke-ipar nem finanszírozta meg itthon az oktatást és az edukációt, a tőzsdén keresztül várt intézményi- és kisbefektetők miért legyenek türelmesek? 

Most a piacon szerintem azért nem finanszírozzák meg az oktatást, mert nem érdekük, az üzleti modelljükbe nem fér bele. Mi viszont erre építettünk egy üzleti modellt. Az a tézisünk, hogy ha tudást is adunk, nemcsak pénzt, akkor sikeresebbek lesznek a startupok. Egy kicsivel több tulajdonrészt is kérhetünk, amikor már nem csak pénzt fektetünk be, hanem egy tudásprogramot is adunk – azaz ez megjelenik a működésünkben, az üzletmodellben. Azt gondoljuk, hogy ezzel több hasznot lehet elérni.

Ez egy startup inkubátor lesz vagy igazából egy kkv-program?

Magyarországon nagyon sokan, sokféleképpen értelmezik a startup kifejezést. Az egyik véglet, főleg, amikor az EU-s pénzt kell költeni, hogy bármilyen vállalkozás, ami még fiatalabb, mint 5 év. Ha pedig zártkörű klubot kell üzemeltetni, akkor jönnek az elitista definíciók: csak az a startup, ami Amerikába megy, és ahova befektetett egy állami tőkealap, az definíció szerint nem lehet az.

Mi meg azt mondjuk, hogy szerintünk abba a cégbe érdemes befektetni, aminek kis tőkeigény – és valószínűleg jelentős rizikó – mellett, de nagyon nagy növekedési potenciálja van. És az, hogy ez most startup vagy nem startup, ezt nem akarjuk túlboncolgatni. Mi három kategóriában gondolkodunk.

Először is, nyilván be tudunk szállni olyan techcégekbe, amik az egész világot felforgathatják, akár unikornis is lehet belőlük. Bár nagyon utáljuk ezt az unikornis-vadászatot.

Miért?

Szerintem ez egy hülyeség. Marketing szempontból jó, mert megmozgatja a magántőkét. A másik oldalról együtt jár az „unikornis-vadászattal” egy nagyon „kihasználó” működési modell.

Ebben a modellben nem baj, hogy ezer cégből 900 csődbe megy, hogyha az az egy az nagyot fog szólni. Mi annak drukkolunk, hogy ezer cégből, ha nem is tud 900, de mondjuk 500-600 azért legyen sikeres a maga szintjén, és persze legyen belőle pár nagyon sikeres is. Nem szeretnénk mindenki mást sikertelenségre kárhoztatni, csak azért, mert azt az egyet akarjuk sikeressé tenni.

Egyszer egy hazai alapkezelő azt mondta nekem, hogy „Petya, abból nem lesz meg a következő alapunk, hogy minden cégünk jól teljesít”. Ez nagyon visszás üzenet szerintem. Persze, ha megvan a kövektező alap, akkor megvan a következő évekre is a biztos 2% alapkezelési díj is.

De ebből az is látszódik, hogy az alapkezelő érdeke hamar leválhat a befektető érdekéről.

Én inkább azt tartom befektetői érdeknek, hogy jó hozamot érjen el a befektető, nem pedig azt, hogy nagy ritkán      fel tudjon mutatni egy izgalmas sztorit. 

Techcégekre tehát lőttök, de mi a másik két célpont?

Van azért számos olyan sikersztorink, ami régiós szinten nagyot ment, ha nem is lettek unikornisok, de „kis Vukok” – igen, mi így nevezzük őket. A harmadik kategóriánkat „turuloknak” hívjuk, ezek az „országszerte világhírű” cégek. Van egy csomó jó sztorink, Shoprenter, Vatera, Árukereső, ami Amerikáig nem jutott el, de attól még jó üzlet. Amikor konszolidálódott a piacuk, lehetőséget adtak egy jó exitre. 

Fotók: Orbital Strangers

A tudásplatform lesz az egyik, ami nagyon megkülönböztet titeket egy átlag magyar vagy régiós inkubátortól. Ha a VC-knek ez nem fért bele, nektek hogy fog?

Mi „tudásgyártásba” fogunk most fektetni. Nem feltétlenül mindent mi akarunk megmondani, vagy mi akarunk tudni. Össze akarjuk gereblyézni, szakértőkből ki akarjuk nyerni a tudást. Cikkeket írunk, fordítunk, könyveket, videókat, tanfolyamokat, tananyagokat készítünk. Kiválogatjuk, mi az a tudás, ami érdekes és releváns – nemcsak startupoknak, hanem cégépítőknek.

A hazai szakirodalom 30-40-50 éve ugyanaz, miközben azóta történt egy-két dolog, még ha vannak is hosszú távon igaz tételek. A frissebb könyvek nagy része amerikai import, onnan viszont a dolgok nagyjából fele használhatatlan. Más piacméret, más kultúra, más jogi keretek. Nem ugyanúgy kell céget építeni. Olyan szakirodalom még nincs elég, ami azt mondja el, hogy Magyarországról hogyan kell megcsinálni a nagy dobást.

Úgy számolunk, hogy ha bejönnek a terveink, akkor mondjuk évi 100 millió forintot tudunk tudásgyártásra szánni. Vajon összesen az egész piac mennyit költ erre? Nagyjából nullát. A többi szereplőnek nincs ilyen sor az üzleti modelljében.

Ez a 100 millió ahhoz képest, amit cégekbe akarunk kihelyezni, nem sok. Viszont ha nem költünk el erre ennyit, akkor magunkat fogjuk lábon lőni.

Ennek a tudástőkének a felét akarjuk házon belül tartani, a másik felét mindenki számára elérhetővé tesszük. Arra számítunk, hogy így „emelkedni fog a vízszint”, és ez nekünk is jó lesz. 

Az nem merült fel, hogy létrehozz erre a célra egy nonprofitot? Nem mondtad állami szereplőknek, hogy jó lenne együtt csinálni egy ilyet?

Próbálkoztam ezen a vonalon. Nem elég fejlett hozzá itthon a nonprofit kultúra.

Az is látszik, hogy az állami szereplőknél lehet, hogy van ilyesmire büdzsé, de aztán van nyertes cég is rá. Valahogy nem jön össze.

Ha meg valaki kap ilyesmire pénzt, akkor viszonylag keveset és rövid távra. Csináljon egy féléves programot, amiben legyárt húsz videót, amit kirak egy weboldalra és vége a programnak. Szerintem ebbe tartósan bele kell állni, és ebbe évről-évre kell sok pénzt tenni.

Amikor elmondtad másoknak, hogy 1000 befektetés a cél, hányan mondták, hogy ez hülyeség, nem vagy normális?

Azt hiszem többen gondolták ezt, mint ahányan mondták.

Mondjuk abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy legalább a feleséged nem mondja.

Igen. Mindannyian meg voltunk egy picit ijedve az elején. Majával – Balogh-Mázi Mária, Petya felesége – eddig megcsináltunk mi magunk ketten 45 befektetést. Most, a nagyobb csapattal év végéig valószínűleg még fogunk csinálni 20-30-at, az is még belátható. Jövőre valószínűleg már 40-50-et. Nem egyszerre kell az ezret megcsinálni. Az biztos, hogy ez egy más hozzáállás is a folyamatainkhoz. Ehhez sokkal-sokkal jobb és hatékonyabb eszközöket kell létrehoznunk, hogy ez egy kicsit techcég is, egy kicsit oktató cég is legyen, közben pedig egy befektető is.

Erről az ezres számról az jutott eszembe, amit egyszer Lakatos Dávid mondott nekem arról, hogy hogyan kell befektetők előtt pitchelni. „Nagyot lehet mondani, de hülyeséget nem szabad.”

Igen, ezt a határt keressük (nevet). Maga a koncepció ott volt a fejemben, évek óta játszottam a gondolattal. Tartottam egy tanfolyamot tavaly nyáron, nagyobb cégek vezetőivel, és épp álmodni tanítottam őket. Tűzzünk ki egy olyan célt, amitől mi magunk is befosunk egy picit (ennek komoly szakirodalma is van). És akkor valaki rákérdezett, hogy nekem mi az álmom?

Én meg mondtam, hogy hát nem is tudom, most így nyugdíjas vagyok, csinálgatok dolgokat, de nincs konkrét, nagy cél… Aztán este nem aludtam.

Ezen pörgött az agyam, és forgolódtam az ágyban. Másnap reggel odaálltam a csapat elé, hogy oké, most már nekem is van egy álmom. Akkor kattantam át, hogy elég a tervezgetésből, neki kell állni.

Rengeteg kisebb projektet futtattál eddig, rádiós műsort vezettél, cápa vagy, több mint 40 céges portfóliód van, saját kurzusok, hozzánk is írsz vendégcikkeket. Hogy fog beleférni egy tőzsdei sztori felépítése?

Ezek mind összeadódnak ebben a történetben. Steve Jobsot idézve: visszanézve mindig sokkal logikusabb az utunk. A TikTok-videók, a Cápák között vagy a Forbes-cikkek mind a láthatóság miatt fontosak. A saját portfólió építésével együtt ezek a szálak most szépen összeérnek. De a tálcámon most sokkal több van, mint amennyi elfér rajta. Dilemma, hogy mi maradjon meg.

Mi marad meg?

Még folyamatban van a „portfóliótisztítás”.

A tőzsde nekem az a pont, ahol a nagy álom összeérhet a magyar valósággal. Kezdjük távolabbról. Alteo – a tőzsde sztárja volt az elmúlt években. Klasszikus sikersztori, jól menedzselt cég, amit most a Mol befektetőcége NER-közeli alapokkal vásárol fel, bőven áron alul. Mi van, ha lesz olyan befektetőd, akivel amúgy nem állnál össze?

Nincs ilyen félelmem. Amit mi csinálunk, az túl bonyolult, és remélem, hogy ez valamekkora védelmet is ad. A másik oldalról: biztosan lesz egy törékenyebb időszakunk, az első két év. Utána, ahogy egyre jobban megérkezünk, és nem csak a magyar piacra, hanem elkezdjük a nemzetközi terjeszkedést, akkor már egyre kevésbé magyar sztori leszünk.

Egyre több lábunk lesz külföldön, egyre kevésbé leszünk a magyar gazdaságnak kiszolgáltatva – vagy a magyar politikának.

Én azt remélem, hogy sikerül Magyarországról régiós sikert építeni. Ha meg kezd forróvá válni a talaj, akkor a céget pár nap alatt át lehet helyezni egy másik EU-s tagországba, és vannak más tőzsdék is.

A kérdés nemcsak arra vonatkozik, hogy mi van, ha a NER bele akar harapni a STRT Holdingba, hanem arra is, hogy mennyire komolyan vehető az a tőkepiac, ahol végig lehet vinni egy olyan felvásárlást, mint amit az Alteónál látunk. Ez nem rizikófaktor?

Reméljük, hogy nem. Én azt látom, hogy a magyar tőzsdének is megvannak a maga kihívásai. Az, hogy nincsen Magyarországon magánnyugdíjvagyon, ami hosszú távra fektetne be a tőzsdén, nagyon érződik. Hiányzik a tőke hosszú távú elköteleződése.

Előre tekintve: amiben mi gondolkodunk, hogy egy újfajta terméket, új eszközosztályt hozunk létre. Ha elérjük azt, hogy van 1000 cégünk a régió 10 országából jelentős piaci értékkel, akkor a startupvilág egyfajta indexeként fogunk működni. Ahogy egy tőzsdeindex mutatja egy ország gazdaságának a hullámzását és fejlődését, leköveti annak visszaeséseit, úgy fogjuk mi indexálni a startupökoszisztémát a régióban. Ez azért is izgalmas, mert ma nem nagyon létezik olyan termék, amin keresztül magán- vagy akár intézményi befektetők be tudnak fektetni startupokba.

Ha kizoomolok, azt látom, hogy mi leszünk a tőzsdén megvásárolható kelet-európai startupökoszisztéma-index.

Ez egy izgalmas papír lehet, ami máshogy él és mozog, mint a többiek. De minél közelebb jutunk ehhez a célhoz, annál kevésbé kell ennek egy magyar tőzsdei cégnek lennie – és egyre kevésbé biztos az, hogy ez egy könnyen felvásárolható vagy kivásárolható sztori lesz.

Ugyanakkor tőzsdére nem csak azért megyünk, mert ez egy finanszírozási forrás, hanem azért is, mert két nagyon jó dolgot behoz az életünkbe – és az ökoszisztémába. Az egyik: a transzparencia, ami rákényszerít minket arra, hogy meg tudjuk mutatni azt, hogy mi a portfóliónk értéke és az hogyan változik. Ahhoz, hogy egyfajta ökoszisztéma-index legyünk, szükséges, hogy alaposan és pontosan tudjunk portfóliót értékelni. Ide egy teljesen új módszertant akarunk behozni, nemzetközi példák alapján.

Fel fogjátok értékelni a cégeket?

Igen, de a cél az, hogy klaszterekre bontva tudjuk megmutatni, hogyan változik a portfólió – ami így mutatja majd azt is, hogy az egyes területeken hogyan fejlődik az ökoszisztéma. Ez egy nehézség lesz, de örülünk, hogy ezt a tőzsde behozza az életünkbe. A másik, és erről már beszéltünk: a magántőke be tud jönni a startupfinanszírozásba. Jelenleg nincs elég magántőke a finanszírozásban, miközben épp a Cápák között mutatja, hogy mekkora érdeklődés van ebbe az irányba. Igenis rengeteg embert érdekel az, hogy tudná a pénzének egy nagyon pici részét legalább ebbe az irányba befektetni, de erre nincs jó eszköze. Mi erre egy platformot teremtünk.

Az intézményi befektetők között ott lesz a már emlegetett EIF vagy akár az EBRD? Ők közvetlenül      finanszíroznak több magyar befektetési alapot most is.

Jelenleg nem tervezzük, de később szükség lesz majd ilyen szereplőkre is. Nem ellene vagyunk, nem versenyezni akarunk az EU-s és állami pénzekkel, a megfelelő kooperációt keressük. Azt gondoljuk, hogy ha a dolog gerincét a magántőke adja, és aktívan részt vesz benne, akkor ez lehetővé teszi azt, hogy hatékonyan használjunk akár közösségi forrásokat is.

A legnagyobb kritikám az utóbbi pár évvel szemben pont az, hogy minden áron versenyezni akart az állam és az EU-s pénz a magántőkével. Mindenáron azt akarta megmutatni, hogy én több pénzt adok, magasabb cégértéken adok – csak „szemetebb” feltételekkel. Nem ez lenne a dolga, hanem az, hogy megmozgassa, partnerségbe vonja és együtt fektessen be a magántőkével.

A befektetői jogok tekintetében abszurd nekem, hogy pont a közösségi pénzből finanszírozó akarja ezeket diktálni – ahelyett, hogy elfogadná a piaci standardokat, próbálna azokhoz igazodni.

Azt remélem, hogy ha jól végezzük a dolgunkat, akkor pár év múlva egy kooperatívabb ökoszisztémát látunk majd.

Amikor bejelentettétek az indulást, akkor még 380 körül volt az euró, nem voltak „startupos” bankcsődök a világban, a kamatok az egekben amúgy is. Most több bank becsődölt, az euró 400 – ilyen környezetben mentek tőzsdére. Kockázatos.

Most nem a világ összes pénzét akarjuk bevonni, egy kisebb tőkéről van szó. Ha kevesebb pénzből indulunk, akkor is meg tudjuk csinálni az évet. Azért szeretnénk több pénzt bevonni, mert azt látjuk, hogy az egész ökoszisztémában most rettenetes tőkehiány és finanszírozási hiány van. Ezért is sietünk.

Persze most a legdrágább a pénz, de most a legértékesebb is.

Egyrészt most kell keményen küzdeni azért, hogy ezt be tudjuk vonni, viszont utána sokkal többet ér a kezünkben, mert kisebb a verseny, de nagyon jó a felhozatal továbbra is. Vannak értelmes startupok, úgyhogy akinek most pénze van, az több értéket kap érte befektetőként is.

De „jó időpont” sosincs. Akkor kell csinálni, amikor összeáll a csapat, amikor összeáll a vízió és menni kell előre. A mi különlegességünk az lesz, hogy nekünk nagy vízióink vannak, messzire akarunk eljutni.

A magyar tőzsdéhez képest egy sokkal bátrabb cég vagyunk. Meglátjuk, hogy van-e étvágy egy sokkal bátrabb cégre a tőzsdén.

The post Balogh Petya 1000 céget keres: Nem tartok attól, hogy a NER beszállna, a magyar tőzsdénél bátrabbak vagyunk appeared first on Forbes.hu.