A NASA, az ESA és a CSA műszerparkjának új ékköve, a James Webb-űrtávcső minden korábbi távcsövünkét felülmúló érzékenysége és felbontása nem csak a korai világegyetem nagyon távoli és halvány képződményeinek vizsgálatát forradalmasította. A James Webb rendkívüli teljesítménye a közeli galaxisok vizsgálatában is új fejezetet nyitott, hiszen az egyébként már többé-kevésbé ismert kozmikus képződmények is minden eddiginél részletesebben tanulmányozhatóak általa.

A James Webb-űrtávcső MIRI műszerének új felvétele a közeli NGC 1433 jelű galaxisról. A nagy felbontású képen most először vehetik szemügyre a kutatók a csillagváros por- és gázködeinek finom belső szerkezetét. Forrás: NASA, ESA, CSA, és J. Lee (NOIRLab). Utómunka: A. Pagan (STScI).

Az űrtávcső infravörös érzékenysége a látható hullámhosszakhoz képest sokkal nagyobb betekintést enged a közeli galaxisok por- és gázködeinek mélyére is. Így a csillagkeletkezés is alaposabban tanulmányozható ezekben a csillagvárosokban. A csillagkeletkezés az egyik legkisebb léptékű kozmikus folyamat a világegyetemünkben, ám végső soron ennek részletei határozzák meg a világegyetem legnagyobb képződményeinek, a galaxisoknak az életét és fejlődését is. Nem csoda, hogy a James Web-űrtávcső eddigi néhány hónapos működésével is már 21, a csillagkeletkezést vizsgáló tekintélyes szakcikkhez szolgált megfigyelési alapanyaggal. E tanulmányok mindegyike valamilyen új és fontos információval gazdagította a csillagok keletkezésére vonatkozó asztrofizikai tudásunkat.

A James Webb-űrtávcső MIRI műszerének új felvétele a közeli NGC 1365 jelű galaxisról. A nagy felbontású képen most először vehetik szemügyre a kutatók a csillagváros por- és gázködeinek finom belső szerkezetét. Forrás: NASA, ESA, CSA, és J. Lee (NOIRLab). Utómunka: A. Pagan (STScI).

A James Webbnek külön programja van a közeli galaxisok vizsgálatára, a több csillagászati eszközre is támaszkodó PHANGS-projekt (Physics at High Angular resolution in Nearby Galaxies – közeli galaxisok fizikája nagy felbontású megfigyelésekkel) keretében, amelyben több mint 100 kutató vesz részt a világ minden tájáról. A program 19 célpontja közül eddig ötöt figyelt meg az űrtávcső, és már ezek is lenyűgöző eredményekkel szolgáltak. „Még mi sem számítottunk ilyen részletgazdagságra a galaxisok finom belső szerkezetében” – lelkendezik David Thilker, a Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kutatója, a kutatócsoport tagja. „Közvetlenül látjuk, hogyan befolyásolja a keletkező fiatal csillagok energiája az őket körülvevő gázanyagot, és ez lenyűgöző” – teszi hozzá Erik Rosolowsky, a kanadai Albertai Egyetem kutatója, szintén a kutatócsoport tagja.

A Webb közép-infravörösben működő MIRI (Mid-Infrared Instrument) műszerének felvételein rendkívül összetett szerkezetű por- és gázképződmények figyelhetőek meg. Elnyúló szálas szerkezetek és a fiatal csillagok szele által fújt hatalmas üreges buborékok sorakoznak a spirálkarok mentén. Talán meglepő, de ezek az alakzatok könnyebben megfigyelhetőek közeli galaxisokban, mint itt, a Tejútrendszerben, hiszen saját galaxisunkat belülről, majdnem pontosan a fősíkjából szemléljük, és az ide összpontosuló por- és gázfelhők eltakarják előlünk a távolabbi részleteket.

A James Webb-űrtávcső MIRI műszerének új felvétele a közeli NGC 7496 jelű galaxisról. A nagy felbontású képen most először vehetik szemügyre a kutatók a csillagváros por- és gázködeinek finom belső szerkezetét. Forrás: NASA, ESA, CSA, és J. Lee (NOIRLab). Utómunka: A. Pagan (STScI).

„A Hubble-űrtávcső felvételein teljes sötétségbe boruló területek csak úgy ragyognak, és rendkívüli részleteket mutatnak a James Webb új infravörös felvételein. Így megfigyelhetjük, miként nyeli el és sugározza vissza infravörös hullámhosszakon a keletkező csillagok fényét a csillagközi por” – árul el részleteket munkájukból Karin Sandstrom, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem munkatársa.

A hatalmas galaxisok fejlődésének megértéséhez ismernünk kell a bennük végbemenő legkisebb léptékű kölcsönhatásokat is. Ebben pedig hatalmas segítséget nyújt a James Webb-űrtávcső.

Forrás: NASA