:

Hatalmas a szakadék a vidéken és a fővárosban élők hitellehetőségei között

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei átlagfizetés a budapesti átlag 57 százaléka, ezért az ott élők jellemzően sokkal kevesebb hitelt tudnak felvenni. A különbség több mint tízmillió forint is lehet.

Óriási a jövedelmi szakadék a főváros és Magyarország keleti része között – derült ki a KSH legfrissebb adataiból. Míg a szabolcsiak átlagosan kevesebb, mint 242 ezer forintot visznek haza havonta, a fővárosban átlagosan 422 ezer forintból élnek havonta a dolgozók. Az élelmiszer- és rezsiköltségek azonban hasonlók, hitelhez jutni pedig sokkal nehezebb a keleti végeken, mint Budapesten – írja a Bank360. A bankok ugyanis az egész országra egységes ajánlatokat hirdetnek meg.

A kedvező feltételű kölcsönökhöz legalább havi nettó 300-350 ezer forintos bevétel szükséges. Ha valaki szabolcsi átlagfizetéssel szeretne hitelt felvenni, nehezen úszhatja meg 17 százalékos THM alatt. A havi törlesztőrészlet hét éves hitel esetén 60-65 ezer forint, a visszafizetendő összeg pedig 5-5,4 millió forint között alakul. Azonos kondíciójú hitelt a fővárosi átlagfizetéssel már 14 százalékos THM-mel is fel lehet venni. Ebben az esetben 55-63 ezer forint a havi törlesztőrészlet, a visszafizetendő összeg pedig 4,6-5,3 millió forint között alakul.

Több ebből Meghosszabbították a kamatstopot, de nem csak ebbe nyúlt bele a kormány Több mint 1 billió dollárt kezel, az OTP-ben is fantáziát lát az új gigabefektető

Legalább tízéves kamatperiódussal a jövedelemnek legfeljebb a felét teheti ki a törlesztőrészlet havi nettó 500 ezer forintos bérig. Átlagos fővárosi fizetés esetén ez 211 ezer forintos törlesztőrészletet jelent, ami 23,5 millió forintos lakáshitelhez elég. A szabolcsi átlagfizetésből élők pedig legfeljebb 121 ezer forintos törlesztőrészletet vállalhatnak be, ami 13 millió forint lakáshitel felvételét teszi lehetővé. A különbség tehát több mint 10 millió forint.

Az alacsonyabb jövedelműek több szempontból is hátrányba kerülnek a hiteligénylésnél, mert

a legjobb ajánlatok esetében nem éri el a minimum szintet a jövedelmük,kisebb kamatkedvezményre jogosultak,és kevesebb kölcsönt tudnak igényelni, mivel nem lehet túl magas a havi törlesztőrészletük.

Szemléletes példa erre a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsön, aminek felvételéhez a legtöbb bank legalább nettó 300 ezer forintos jövedelmet határoz meg. Ennél nem csak Szabolcsban, hanem Békésben, Nógrádban és Borsodban is alacsonyabb a jelenlegi nettó átlagbér.

The post Hatalmas a szakadék a vidéken és a fővárosban élők hitellehetőségei között appeared first on Forbes.hu.