Teltházzal zajlott a Forbes Power Women’s Summit délutáni beszélgetése, ahol Kadarkai Endre moderálásával Liptai Claudia színművész, Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta és Németh Kornél, a Rossmann ügyvezető igazgatója járta körbe a gyerekkorból hozott minták témakörét. A fő kérdés az volt, vajon mi kell ahhoz, hogy végleg a hátunk mögött hagyjuk káros sémáinkat.

Mindenki cipel csomagot

Kadarkai elsőként Liptai Claudiát üdvözölte a színpadon, aki egy rövid bemelegítés után kendőzetlenül mesélt nehéz gyerekkoráról. Claudia bántalmazó családi légkörben nőtt fel, ahol rendszeresen volt szemtanúja és áldozata édesapja agresszív viselkedésének. A rossz családi minták sokáig a magánéletében is visszaköszöntek: a sokadrendűség és az önalávetés kéz a kézben járt a „kelleni akarás” érzésével, aminek levetkőzésében több évnyi terápia segített neki.

A beszélgetés második vendége, Kozma-Vízkeleti Dániel elsősorban szakértőként vett részt a beszélgetésben, de egy félmondat erejéig elmondta: mögötte is nehéz gyerekkor állt. Dániel „ragasztó-gyerekként” próbálta összetartani szüleit – sikertelenül – , személyes tapasztalatai pedig a munkájába is beépültek. Mára több mint 640 családnak segített, és úgy érzi, az átélt traumái csak hitelesebbé teszik ebben.

Harmadik meghívottként Németh Kornél érkezett a színpadra, aki egy önismereti csoport segítségével szabadult meg a mindig erős, sebezhetetlen főnök álarcától. Bár a karrierében sikereket ér el, gyerekkorából hozott megfelelési kényszer sokáig sötét árnyékként vetült a magánéletére, de mára már tudja, hogy a transzparencia és a sebezhetőség felvállalása az erő valódi jelei.

Németh Kornél, Liptai Claudia, Kozma-Vízkeleti Dániel és Kadarkai Endre
Fotó: Fekete Csaba

Amit nem kaptam meg, azt összegyűjtöm magamnak

Mikor felmerült a kérdés, mi hozza el a változást, Claudia egyértelmű választ ad: le kell menni a legmélyére, a poklok poklára, hogy aztán újra felépíthessük önmagunkat. A kérdés csak az, hogy meddig van erre időnk, hány éves koráig formálható a személyiség.

Kozma-Vízkeleti úgy gondolja, a személyiségfejlődésnek nincs szavatossági ideje, még egy 70 éves ember is dönthet úgy, hogy a következő naptól fogva máshogy éli az életét. A szembenézés elengedhetetlen, még akkor is, ha ez jó pár csomag papírzsebkendőbe kerül a pszichológusi rendelőben.

„Sokan eljutunk odáig, hogy máshogy akarjuk csinálni, mint a szüleink, ez életkori sajátosság is. Ezzel azonban nem vagyunk előrébb.

Ha azt mondom, én nem leszek indulatos, automatikusan jön a kérdés, hogy oké, de akkor mi leszek? Hogy fejezem majd ki magam egy feszült helyzetben?” – kezdte. „Két lehetőség van.

Vagy az egész életünket végigpanaszkodjuk, vagy azt mondjuk: oké, ami eddig hiány volt, azt most elkezdem feltölteni.

Szabadságra küldöm a lebeszélőkémet, és elhiszem azt, ha visszajelzést kapok az értékeimre vonatkozóan. Ha nem kaptam megbecsülést gyerekként, az a feladatom, hogy összegyűjtsem.”

Claudia szerint ehhez nem csak felismerés, de tettvágy és elhivatottság is szükséges, csak úgy, mint a szakmai karrier igazgatásához:

„Rengeteg igazgyöngyöt kapunk a sorstól, de le kell hajolni érte”.

Fotó: Fekete Csaba

A megbocsátást elsősorban saját magunkért tesszük

A rossz családi minták levetkőzésének az egyik legnehezebb része, hogy rá kell néznünk a problémák bűnbakjaihoz, azaz a szüleinkhez fűződő érzelmeinkre. Ahogy Claudia édesanyja mintáját követte a szolgalelkűségben, úgy Kornél a szakmai karrierében is azt a bizonyítási vágyat élte meg, amit gyerekként a családjában. A hibák meghaladásához mindkettőjüknél kulcsfontosságú volt a megbocsátás átélése, amire Claudia egy másik aspektusból is hozott példát.

Ugyanis a Forbes színpadán mesélt arról először, hogy lánya nem tudott válaszolni az apukájától kapott utolsó üzenetre annak halála előtt, és az emiatt érzett fájdalom a mai napig elkíséri őt (Gesztesi Károly színművész hirtelen rosszul lét után hunyt el 2020 januárjában).

„Az a legfontosabb, hogy amíg van rá lehetőség, addig megmutassuk az érzéseinket. Mindig, mindent fejezzünk ki, mert különben nyomorult nagy puttonyként cipelünk olyan dolgokat, amikről nem is tehetünk.”

Kozma-Vízkeleti egyetértett vele: a megbocsátás első és legfontosabb lépésének tartja, hogy párbeszédet kezdeményezzünk azzal, akire haragszunk, még akkor is, ha az illető már nincs köztünk. Ennek nagyszerű módja lehet akár a pszichodráma vagy a különböző szerepjátékok is – a szakember szerint ez sokat segíthet Claudia lányának, Pankának is az édesapa elbúcsúztatásában.

„A megbocsátás útja, hogy kimondhatóvá teszem a dolgot. És ez a folyamat bennem történik, aki haragszik.

Ha már nem áll módunkban személyesen beszélni az illetővel, érdemes segítségül hívni a fantáziánkat. Sajnos sok családban le vannak tiltva bizonyos érzelmek, pedig szükséges a harag megérzése. Fel kell hatalmazni magunkat: igenis haragudhatunk az anyánkra és az apánkra is.”

Fotó: Fekete Csaba

Letehetjük-e végleg a traumákat?

A beszélgetés során rendre visszatérő kérdés volt, hogy meddig kell cipelnünk a puttonyt, egyáltalán letehetjük-e azt valaha. Vajon eljuthat-e valaha odáig az ember, hogy azt mondja: kész vagyok, már nem hatnak ki rám az átélt traumáim?

Vízkeleti szerint át kell fogalmazni a célt: a traumáink nem szűnnek meg létezni, viszont kellő munkával áthelyezhetjük őket a jelenből az emlékkönyvünkbe. Emellett pedig fontos látni, hogy minden életszakasz mástípusú kihívást rejt magában.

Míg Claudia édesanyja halála után, a terápiás munka hatására érezte meg a valódi megbocsátást, most kihívásnak éli meg, hogy párbeszédet teremtsen civil és közszereplő énje között. Kornél a sebezhetőség és a transzparencia határait gyakorolja – most, hogy már lehullott róla az örökké erős főnök leple, a kollégái előtti önfelvállalást gyakorolja.

Fotó: Fekete Csaba

„Nem tudhatom, hogy működöm nagyapaként, amíg nem voltam nagyapa. Nem tudhatom, milyen cégvezető lennék, amíg nem vezettem céget.

Minden életciklus más kihívásokat hoz. Ha egy-egy kérdést megdolgozok magamban, feljebb léphetek a következő szintre, mint egy számítógépes játékban.

Mindig lesznek új feladatok, új trollok” – mondja el Kozma-Vízkeleti.

Apropó, a „kell” szócska – a pszichoterapeuta szerint sok szorongást okozhat az is, hogy az olyan fejlődési szakaszainak, mint a megbocsátás kötelességként jelennek meg. „A gyógyulás és a traumák lerakásának érdekében cseréljük le a kell szót javallotra, érdemesre, célszerűre. Szabadítsuk fel magunkat a kötelességek alól: nem kell türelmesnek lennem, csak érdemes türelmesnek lennem.”

A beszélgetést végül Claudia és Kornél zárták két erős gondolattal, reflektálva a belső erő és a kommunikáció fontosságára. Míg Kornél önismereti útjának legfontosabb tanulsága az, hogy az esendőség felvállalása is erőt sugároz, Claudia a nyíltság fontosságát hangsúlyozta. Úgy gondolja, minden emberhez más nyelv vezet, és a segítség megadása és elfogadása érdekében fontos, hogy ráérezzünk erre.

The post Rohadt nagy puttony tud lenni abból, amiről nem is tehetünk – hogy lépjünk túl a rossz családi mintáinkon? appeared first on Forbes.hu.