Nehezített pályán indult, ma már jól menő szoftvercéget irányít és díjnyertes cégvezető. Bodrogközi László a Neuron mellett is sokat tesz a hazai vállalkozói informatikáért. Megannyi élethelyzetben képes volt feltalálni magát – legyen szó nincstelen gyermekkorról, Dózsa György úti újságosbódéról vagy vadul tomboló recesszióról.

„A volt osztályfőnököm kísérletet csinált rajtunk. Az első órán azt kérte tőlünk, írjunk fogalmazást arról, miért jöttünk ebbe az iskolába. Megírtuk. Fogta a lapokat, majd egyesével széttépte előttünk az összeset. Azt mondta, nem ezt akarja elolvasni, viszont most még egyszer, őszintén írjuk le, miért jöttünk ide.

A csapat nagy része valószínűleg ugyanazt írta. Én viszont azt gondoltam akkor, hogy úristen, ez lehet, tényleg számít.

Szóval leírtam a történetemet.”

Bodrogközi László hosszan mesél, de lendülettel. Odavan a történetekért, most is egyik anekdota követi a másikat. „Kamaszként annyira hadartam, hogy már nem lehetett érteni, mit mondok. Meg kellett tanulnom lelassítani a beszédemet, olyan gyorsan megy a film az agyamban.” Néha elkalandozik, majd egy ponton elakad. Nem véletlenül, ilyenkor szinkronizál. Nem is érti, hogy ministrálhatott óvodáskorában mindenki előtt a templomban, vagy hogy hogy nyerhetett szépkiejtés-versenyt.

Az interjú alatt László tekintete többször is a budapesti panorámát pásztázza. Duna, Margit-híd, Parlament, Vár. Tényleg meggyőző a kilátás a Duna Tower irodaház tizenötödik emeletéről, ahogy azt a Neuron alapító-vezérigazgatója előtte megígérte.

„Sárospatakon szinte az egész gyerekkoromat a szabad ég alatt töltöttem. Sokat néztem a felhőket, köztük repülni ma is egy csoda.” Idén lesz 25 éve, hogy szoftvercéget alapított, de annak is több mint húsz éve, hogy magánpilóta-képzést szerzett. Bentről úgy látja a szélből és a felhőkből, most nem alkalmas az idő vitorlázórepülésre. „Az a jó, ha bárányfelhőkből van nagyon sok.

Na már most, ez mikor történik meg? Hát, amikor itt ülök az irodában.”

Kész szerencse, hogy az informatika legalább akkora – ha nem nagyobb – szerelme, mint a repülés.

Napi címlap Vaszkó Iván 11 perc olvasás

400 millió forintos ötlete támadt, felmondott és megcsinálta

Interjú Zsiborás Gergő 10 perc olvasás

Balogh Petya 1000 céget keres: Nem tartok attól, hogy a NER beszállna, a magyar tőzsdénél bátrabbak vagyunk

Napi címlap Kis Judit 13 perc olvasás

Két huszonévesnek őrült ötlete támadt, össze is gyűjtöttek rá több mint 500 millió forintot

No BS

A Neuron dobozos szoftverek helyett bonyolultabb IT-rendszereket, üzleti informatikai megoldásokat fejleszt és üzemeltet számos nagy cég számára a Magyar Telekomtól a Fundamenta-Lakáskasszán át a Vodafone Magyarországig. Új, egyedi szolgáltatáscsomagjuk, a Software Takeover egy módszertan, az értékajánlat szerint bármilyen cégben át tudják vele venni bizonytalan hátterű, akár komplex rendszerek javítását, fejlesztését vagy további támogatását. A cégnek Debrecenben és Budapesten is van irodája, 2021-ben rekordévet zárt.

Lászlóról azt mondják, hiteles, összeszedett vezető példaértékű erényekkel. Nem árul zsákbamacskát, a jószándék vezérli, amit csinál, azt teljes erőbedobással teszi. 2022-ben a Bizalmi Kör vezetői klub cégvezetői díjátadóján, a Leader of the Yearen nyert kisvállalati kategóriában.

„Autentikus figura, tudja, mit miért csinál” – meséli róla Györkő Zoltán angyalbefektető, a Balabit társalapítója és volt vezérigazgatója, a díj egyik zsűritagja. László üzleti mentorként és angyalként több projekteket is támogat, Zoltánnal együtt fektetett be 2021-ben a dinamikus jegyárazásban utazó DynamO Pricingba.

„Azt kapod, amit látsz. No BS”

– teszi hozzá Zoltán.

„Távközlési és informatikai doménismerete kiemelkedő, széleskörű tudással rendelkezik” – ezt már egyik legnagyobb ügyfelüktől, a Magyar Telekomtól mondja Lippai-Tari András, a telekommunikációs óriás omni-channel tribe tech leadje.

László szerencsés embernek érzi magát. Nem csak azért a közel 50 emberért, akivel ma együtt dolgozik a cégben. „Enikő néni tényleg elolvasta, amit másodjára írtunk. Beszélni akart velem. Elmondta, hogy pénzt nem tud nekünk adni, és másik iskolába sem tud áttenni. Abban viszont tud segíteni, hogy végig bejárhatok a számítógépterembe és képezhetem magam.”

A kis Bodrogközi leakasztotta tehát a gépház kulcsát és elkezdett programozni. Rá egy évre le is fejlesztett egy növénytermesztést támogató rendszert az iskola üvegházába, ami nélkül talán sosem jelentkezett volna programozó-matematikus szakra és céget sem alapított volna.

„Az osztálytalálkozón vallotta be, hogy neki úgy rémlik, más osztállyal nem íratott fogalmazást” – tudta meg sok évvel később. Az övé valahogy így kezdődhetett.

Jó napot kívánok!

„A rendszerváltás körüli években szakadt el elképesztő módon egymástól az átlagemberek egzisztenciája. Mi a vesztesek közé tartoztunk.” Apja feje felett megszűnt a gyár, anyja pedig hiába dolgozott az ÁFÉSZ-irodában, az infláció megindult, a bérek viszont egy helyben maradtak. „Apám alkoholista volt, ez még inkább nehezítette a pályát. Szó szerint magunknak kellett megtermelni a dolgokat.”

Bátyja már általános iskolában kiemelkedett az osztályból, fel is került Pestre az ELTE gyakorlógimnáziumába, az Apáczaiba. Gyakorlatilag minden pénzük az ő taníttatására ment el, két kollégiumot már nem tudtak volna kifizetni.

„Meg is kaptam az iskolában, hogy én csak a »kis Bodrogközi« vagyok.

Hiába voltam jó, nem kaphattam ötöst, mert a bátyámhoz hasonlítottak. Rá nagyon büszke voltam, egy-két tanáromra viszont nagyon haragudtam.”

Az érettségi mellé szakmát szeretett volna. És mivel otthon mindent maguknak termeltek meg – gépésznek pedig amúgy se ment volna, a barátjának az apja is az volt, és ő mindig bűzlött az olajtól –, ezért mezőgazdasági szakközépbe jelentkezett szőlész szakra.

Fiatal évei alatt nagyon feszítette a pénztelenség, a küzdés. „Apám is ment lefele a lejtőn. Nem a szüleimre haragudtam, a helyzetből akartam kitörni.” Felvették egyetemre Debrecenbe, ő pedig már a szóbeli érettségi másnapján ott ült a vonaton Pest felé. Dolgozni akart.

Bodrogközi László az iskolában azt kapta, hogy ő csak a „kis Bodrogközi”. Ma már díjnyertes cégvezető a Neuron nevű szoftvercég élén. Fotó: Sebestyén László

A határhoz közeli Sárospataktól 250 kilométerre hirtelen egy fővárosi újságosbódéban találta magát a Dózsa György és Damjanich szürke kereszteződésében. Testvérével együtt három hónapon át keltek mindennap hajnal négy előtt, hogy Budaörsről beérjenek. A kosz, a zaj, a forgatag, az elszegényedett járókelők, valamint a pirosban dudáló autóhordák a többsávos kereszteződésben. No meg a sarkon vészvillogót kicsapó bizniszmen, aki kipattant az autóból, és a bódénál köszönés nélkül dobta eléjük az aprót az aznapi Népszabadságért.

Pár hét kellett csak, hogy a kezdeti feszültség lecsapódjon, nyilván a sokadik nem köszönő, forgalmat feltartó kuncsafton. „Kezdjük azzal, hogy jó napot kívánok! – tört ki belőlem. Erre ő, hogy ki vagyok én, mit képzelek?! Elmondtam neki, hogy most érettségiztem, egyetemre megyek, és hogy emberek vagyunk, tanuljunk már meg köszönni. Szóval elküldtem a francba. Nem vagyok rá büszke, de akkor kiszakadt belőlem minden. Hangosan és előre köszöntünk, erre mindenki nálunk vette az újságot.

Konkrétan odajött hozzánk a Hírker egyik vezetője, hogy nekünk mitől nőtt többszörösére, a közelünkben pedig miért esett vissza a másik két bódé forgalma.”

A kulcs annyi volt, hogy visszavették alacsonyabb áron az emberektől a felesleges, már szemétre szánt olvasnivalót, azt pedig újra eladták. Mondjuk úgy, határeset. Cserébe viszont a forgalom kilőtt, abban az időszakban pedig végre jól kerestek.

Elkezdtek kinőni a bokorból

A következő három–négy év – az egyetem mellett – a sok munka-kevés pénz jegyében telt. László elkezdett dolgozni a Meló-Diák kötelékeiben, szakdolgozatot gépelt, vagy újságot és levelet hordott (sokat). A helyi irodavezető, Szabó András aztán egyre jobban fizető munkákkal, projektekkel bízta meg folyóirat tördelésétől kezdve rendszergazdai feladatokig, így haladva egyre komolyabb felelősségi körök felé, sőt a végén már száz főt mozgató projektig.

Egy matávos megbízással jutottak oda, hogy kezdik kinőni magukat a projektet, érdemes lenne rájuk most már céget alapítani. Igen ám, de nem sokon múlt, hogy húszas évei elején egy akkor Magyarországra jövő energetikai multi Lászlót átcsábítsa. Anyjához képest tízszer, de a Meló-Diákhoz képest is dupla akkora fizetést kínáltak neki. Végül úgy döntött, hogy a nehezebb, de talán gyümölcsözőbb utat választja. Sosem bánta meg. 1998 februárjában cégcsoportot alapítottak, így lett huszonkét évesen társalapító-tulajdonos – és így indult útjára a Neuron is.

Négy céggel indultak, a cégeket Szabó András fogta össze főtulajdonosként. Kettő belőlük gyorsan tönkre is ment. András orvosjogászként a csoport egészségügyi piackutatóját, a Szinapszist egyengette, László pedig a Neuront. Hogy honnan a név? Egyszerű történet, a Szinapszis név már megvolt, a neuronokat pedig szinapszisok kötik össze.

Az ezredfordulóra háromfajta cég volt jellemző vevői oldalon a magyar üzleti informatikában. A frissen alakult kis cégek és a rendszerváltás után privatizált óriáscégek (pl. Matáv) mellett hirtelen megjelentek a multik – akik inkább üzletet építettek először, semmint informatikát. A Neuronhoz hasonló informatikai kiszolgálók, kvázi garázscégek őket szolgálták ki.

„Elkezdtek kinőni a bokorból. Akkoriban a Microsoft és társai nem nyújtottak minden területre szoftvert, a kis fejlesztőcégek álltak neki számlázószoftvereket meg vállalatirányítási rendszereket programozni – emlékszik vissza László. – Egyetemista srácok összeálltak, egymást követték a megbízások, ezek a cégek pedig elkezdtek szépen növekedni. Kevés cégre jutott ekkor hatalmas mennyiségű projekt, közben pedig jött befele a pénz, és szinte bármennyit el lehetett kérni.”

Persze, logikus volt, hogy a pénzcsap egyszer csak elakad. A 2000-es évek elején kipukkant a dotkomlufi, az iparági torzulások hatása természetesen a magyar piacra is átgyűrűzött.

„Alig maradt egy-két ügyfelünk. Az akkori tulajdonostársaim gyakorlatilag kiszerettek az informatikából. Kérdés volt, hogy a Neuron megmarad-e. Én hittem ebben a történetben.”

Lászlónak sikerült szakmai befektetőt bevonnia, majd ahogy a cég új ügyfelekkel, szolgáltatásokkal végre stabil lábakra állt, évekkel később vissza is vásárolta a részét. Ma is ő a cég közvetett többségi tulajdonosa.

Rekordév, válságév

A Magyar Telekommal lassan 5 éve dolgoznak közösen, jelenlegi fő feladataik közé tartozik a telekommunikációs cég webshopjának fejlesztése is. A Neuron már ott a radaron a cégóriás teljesítményi, pénzügyi, stabilitási, tárgyalási szempontokat is vizsgáló értékelőrendszerében. „Idén januárban kerültek be a kiemelten kezelt szállítóink közé, a stratégiai vendorok élmezőnyétől is éppen csak lemaradva, ez erős kezdésnek minősül” – mondja Lippai-Tari András a Telekomtól.

A Neuron 2021-et több mint 40 százalékos növekedéssel, 774 millió forintos árbevétellel zárta. 2022-ben rekordévre készültek, annyi projektjük lett hirtelen a csőben. Ahhoz képest, mennyire tartottak attól, hogy bírni fogják-e a rohamot, a hazai és nemzetközi partnerek, akik már akkor érezték, hogy nehéz idők jönnek, sorra húzták be a kéziféket.

Így hát hiába várta a csapat felvértezve 2022-t, nem indultak el a projektek, az előzetes számok szerint 2021-hez képest végül bevételcsökkenéssel zárták az évet. László úgy látja, tavaly jellemzően azok az IT-cégek tudtak növekedni, akik sok kis ügyfelet szolgáltak ki vagy valamilyen korábban indult projekteket zártak le.

Ahogy krízishelyzetben szokás (vagy legalábbis érdemes), a Neuron is mert kicsit átalakulni, belső folyamatokat és struktúrákat újragondolni, vagy pedig erősödni ott, ahol szükséges, László szerint jelen esetben az értékesítésben például. Mind olyan döntések, amik általában határozott vezetői készségeket igényelnek. Valahol ezt szimbolizálja a tavaly megkapott Leader of the Year-díj is.

„Mindig is hittem az emberekben, még ha ezzel néha vissza is élnek. Az ilyen helyzeteket gyorsan le tudom zárni.

Ez olyan, mint a tüske, ami a bőr alá megy. Én nem simogatom, hogy begyulladjon. Fogom és kirántom onnan.

Nem felejtek, de közben bizalmatlanná sem válok.”

2022-t nehezen élte meg, hullámhegyek és völgyek egymást váltogatták. Mint mondja, talán ez segített neki még jobban megbízni kollégáiban, akik a hasonló helyzetekben ugyanúgy ott állnak mögötte és biztatják, hogy „nyugi, Laci!”. Legyen szó például feleségéről, Bodrogközi Katalinról, aki a cég HR-vezetője; technológiai vezetőjükről – egyben kisebbségi társtulajdonosról –, Fehérvári Zsoltról; tizen-huszonéve vele dolgozó kulcsfigurákról, mint Toma Gyula vagy Székely István – utóbbi szintén most válik tulajdonossá –, vagy bárki másról a csapatból.

Ami ideje még marad a cég, családja, két lánya, valamint a Debrecenből Budapestre ingázás mellett, azt László a hajdúszoboszlói reptéren tölti, ő a helyi repülőiskola, a HajduFly vezetője. Itt szervezi és egyengeti a helyi repülős közösséget, hogy nemzetközileg is elismert repülőközponttá váljanak.

„Az első sárkányrepülőmet a középiskola alatt építettem. Szerencsére sosem próbáltam felszállni vele, valószínűleg 20–30 méter környékén tört volna darabokra a levegőben” – nevet.

Emellett elkezdte tudatosabban építeni üzleti networkjét, énmárkáját, konferenciákon ad elő üzleti informatika témában, valamint a Debreceni Egyetemen is régóta tart órákat, itt is keresik a tehetségeket a gyakornoki programjukba. Néha még most is elő szokta venni volt osztályfőnöke esszéírós módszerét, hátha tud vele segíteni hozzá hasonlóan nehéz hátterű hallgatókon.

The post Feljött Pestre újságot árulni, harminc évvel később ő az ország egyik legjobb főnöke appeared first on Forbes.hu.