:

Koronavírus: Magyarországon is lehetnek oltáskárosultak, de nem fizet nekik senki

Koronavírus: Magyarországon is lehetnek oltáskárosultak, de nem fizet nekik senki

A koronavírus elleni küzdelemben az átütő sikert és a fellélegzést egyértelműen az oltások hozták el. A vakcináknak köszönhetően emberek milliói menekültek meg a fertőzés súlyos lefolyásától, a lélegeztetőgéptől, a halálos kimeneteltől. Azonban egyre többször hallani arról, hogy az oltások komoly mellékhatásokat okoztak. Fontos hangsúlyozni, hogy a mellékhatások száma eltörpül a vírus oltatlanok körében látott súlyos lefolyásokétól, azonban egyre több tanulmány és ország foglalkozik a Covid-oltások következményeivel. Magyarországon erről keveset hallani, pedig hazánkban is vannak, akik megtapasztalták az oltás hosszan tartó, negatív hatásait. Cikksorozatunkban a Covid oltások szövődményeinek kérdését járjuk körbe. Az első részben Karikó Katalin, a Pfizer/BioNTech vakcina megalkotója mellett Rusvai Miklós virológus szólalt meg. Az is kiderült, hogy a magyar hatóságok válaszoltak-e a felmerülő kérdésekre. A második részben egy ausztrál kutatást és az állam vakcinák mellékhatásaihoz való hozzáállását mutattuk be. A hatóságok maguk kérik, hogy aki elhúzódó mellékhatásokat észlel, az jelentse. A harmadik részben olyan hazai eseteket mutatunk be, akiknek a Covid-oltás után lett valamiféle tartós egészségügyi problémájuk.

Hirdetés

Cimkék

Keresés